1. Van, aki szerint az egyetlen menekvés az emberek számára egy veszélyes világjárvány közepette.
2. Mások szerint a média és politika által felnagyított félelmen való nyerészkedés a gyógyszercégek és szövetségeseik részéről.
3. Megint mások, biztosak benne, hogy veszélyes méreg, vagy a kontrollálásunkra alkalmas nanorobotok hordozója.

Te mit gondolsz a covid-vakcinákról? Ha meg kéne becsülnöd, mennyire értesz egyet a három fenti állítással egy 1-től 10-ig skálán („egyáltalán nem értek egyet” és „teljes mértékig egyetértek” között), akkor melyikre mit mondanál?

Sokan a 2. és 3. vélekedéseket nem teljesen elutasító embereket konteósoknak (conspiracy theory, azaz összeesküvés-elmélet hívőknek) hívja. Ebben a cikkből nemcsak megértést nyerhetsz, vajon mi vihet arra embereket, hogy hitelt adjanak olyan elképzeléseknek, ami messze elüt a mainstream gondolkodástól - hanem konkrét tippeket is kapsz, hogyan kezelheted a velük való találkozást.

Ehhez először elmesélem a saját történetem a konteókkal

Az összeesküvés-elméletekkel sokáig úgy voltam, ahogy a legtöbb ismerősöm: megmosolyogtattak, felpaprikáztak vagy épp lefárasztottak, és legtöbbször el is szontyolítottak. Az első találkozásom ezzel a világgal a Chemtrail nevű elmélet kapcsán volt kb. 10 éve (ami szerint repülőgépekről permetezve mérgezik, betegítik és butítják a lakosságot): egy kedves ismerősöm árult olyan terméket, ami a levegőből ránk szórt mérget hivatott semlegesíteni. Akkor még fejcsóválva de főleg érdektelenül elmentem az eset mellett. Aztán sorban hallottam a többi „meséről”: a laposföld, a gyíkemberek, a melegmaffia, az Illuminátus... Nem értettem, mi késztethet valakit arra, hogy a józan, hétköznapi gondolkodását félretegye, és teljes szívvel-lélekkel hinni kezdjen ezekben az elrugaszkodott ötletekben.

Aztán tavaly tavasszal történt valami, ami gyökeresen felforgatta a konteókhoz való viszonyomat. Az első kijárási korlátozások alatt sok szabadidőm támadt, amit igyekeztem hasznosan, tanulással és tájékozódással tölteni. Így jött velem szembe egy jó óra hosszú videó, ami keveset árult el magáról előre. Az első percekből annyi derült ki, hogy a hollywoodi filmipar eltorzulásáról, és az általa alkalmazott manipulációkról fog szólni. Ezzel nagyrészt tudtam azonosulni. (Többször éreztem már a bőrömön a ma népszerű filmek nézése közben, felzaklat és a képernyőhöz tapaszt, amit látok, de a végére sem teljesebb, sem bölcsebb, sem kipihentebb ember nem vagyok, ellenben nem értem, miért szántam erre az életemből ezt az időt.)

Szóval bizalmat szavaztam ennek a filmnek, kinyitottam a „kapuimat” felé. Lépésről-lépésre haladt az infók adagolásában (ilyesmi sorrend maradt meg így egy félév távlatából):

• „Hollywood érzelemkeltő és manipulációs eszközeit részben a CIA-tól szerezte, akik illegális emberkísérleteket vezettek évtizedeken keresztül, hogy kifejlesszék a leghatékonyabb módszert az alanyok elméje feletti kontroll megszerzésére.”
• „A CIA-ben több második világháborús bűnös náci vezető és kutató is állást kapott, hogy a hitleri uralom ideje alatt szerzett tapasztalataikat a tengeren túl kamatoztathassák.”
• „A hitleri Németország náci vezetői fekete mágiát is gyakoroltak, külön titkos találkozóhelyeken végezték kegyetlen és undorító rituáléikat, amikkel ördögi erőkhöz kapcsolódtak.”
• „Hollywood kulcsemberei között is vannak sátánisták. A filmek, mesék és videóklippek jelentős része azt a mögöttes célt szolgálja, hogy az egész emberiségben megszokottá, elfogadhatóvá tegye az erőszakot és az emberi testtel való visszaélést, a szexuális aberrációkat, vagy akár a sötét erők tiszteletét.”
• „Nemcsak Hollywood kulcsemberi szolgálják ezt a sötét törekvést, tevékenységüket egy, az egész USA-t, sőt az egész világot átfonó sátánista háttérhatalom hálózatának a részeként fejtik ki. A rituáléik végrehajtásához rendszeresen rabolnak gyerekeket, akiket fizikailag vagy szexuálisan bántalmaznak, kínoznak, vagy meg is ölnek.”
• „A sátánisták leleplezhetőek, a világ megváltoztatható, és jövendőbeli áldozataik megmenthetőek. Annyi a tennivaló, hogy lerántjuk a leplet az árnyékban rejtőzködőkről, és tömegesen felnyissuk az emberek szemét.”

OK, mielőtt bármi mást csinálnánk, szeretném leírni neked azt az egyszerre többféle állapotot, amibe kerültem.

• Egyrészről, erős felháborodást és legfőképp undort éreztem a vélt manipulátorok és bántalmazók irányába. Talán mivel történeti kapcsolatba hozta őket a film a nácikkal, a Holokauszt–zsinórok is megrándultak bennem. Gyűlöletet éreztem, és sürgetettséget: „azonnal tennünk kell valamit!”
• Itt volt a félelem is, vajon fenyegetést jelent számomra, hogy most már tudok róluk, megpróbálnak majd elhallgattatni – de ezt gyávaságnak címkéztem, úgyhogy a haragom tüzére dobtam fűtőanyagnak.
• Talán ezeknél is elementárisabb élmény volt az izgalom maga, talán évek óta nem éreztem magam ennyire ébernek. Hirtelen egy nagy titok birtokosának hittem magam, ami gigászi tettekre, és számtalan ártatlan ember megmentésére ad lehetőséget. Szinte szétvetett az életem értelmességének érzése, és az összeszedettség magas foka: pontosan tudom, mi a baj a világgal, és mit kéne tenni.
• Másrészről, végig a film nézése közben hallottam egy másik hangot a fejemben, ami hol hangosabb volt, hol halkabb, ami óvatosságra, megfontoltságra intett, és arra szólított fel, semmit se vegyek készpénznek a filmből, járjak utána a dolgoknak, és hát… az ártatlanság vélelmét és Occam borotváját se veszítsem szem elől. Egyik oldalról örültem ennek a hangnak, mert egy észvesztő és szédítő élmény közben valami stabil horgonypontot adott, másik oldalról viszont gyűlöltem is, mert megkérdőjelezte a fantasztikus felindultság jogosságát, amiből azok a hihetetlen energiák felszabadultak. (A hang éberségét mondjuk a film is elősegítette: például mert pont azt a hollywoodi hatásvadászat-ízt éreztem rajta, amire felhívta a figyelmet az elején, vagy mert néhol a szexuális vagy faji kisebbségekkel szembeni izgatás hangulata csapott meg, amire azonnal ugrom.)

Hetekig a hatása alatt álltam ennek az élménynek. Kutattam a felvetett kérdések után, és kerestem a beszélgetési lehetőséget azokkal, akiket szintén érdekelnek ezek a témák. Eközben megfigyelhettem saját kaméleon-énrészem: azokkal, akiket szintén elkapott ez az összeesküvés-elmélet, hajlottam a cinkos összekacsintásra, és azokkal, akik nevetségesnek tartották, nekem is a kétkedő részem kapott szót. Nem tetszett ez a kétszínűség, ezért (is) kerestem olyan attitűdöt, ami mindkét helyzetben megállja a helyét.

Így kerültem a mostani agnosztikusan nyitott álláspontomra

Nem tudom se bizonyítani, se cáfolni, hogy létezik egy pedofil, sátánista háttérhatalom. Tudatában vagyok a „hétköznapi józan” eszemnek, ami azt súgja, nincs, és egy „dolgok mögé néző” részemnek, ami azt súgja, nem kizárható. A saját életcéljaimon, a hétköznapjaimon vagy a szakmai missziómon nem sokat változtat, akár vannak, akár nincsenek. Így egy-két hónap elteltével lecsengett bennem ez a téma, és nem foglalkoztatott tovább, nem jutott eszembe se.

Mégis, e kaland során kiástam egy kincset, amiért hálás vagyok. Ez pedig, hogy masszív saját élményt kaptam arról, (többek közt) mi játszódhat le valakiben, aki konteó-hívő lett. Magyarázatot találni arra, miért rossz a világ, pontos tennivalót nyerni a kézzelfogható ellenségképből, kapcsolatba kerülni a Jó és a Rossz örök küzdelmével és a vélt jó oldalra állni, a fontos titkok tudójának és az emberiség potenciális megmentőjének képzelni magad – ezek közül már egy is csodálatos érzést okozhat. Nem tudok mást mondani, egyszerűen megértem azokat, akik hangosabb-halkabb „hétköznapi gondolkodásukat” is félreteszik egy efféle a világképért cserébe.

A megértés viszont részemről egyáltalán nem egyenlő a támogatással. Ahogy egyre több konteós forrással megismerkedtem, úgy egyre többször találkoztam rasszista (szexuális kisebbségek vagy zsidók elleni) kijelentésekkel, ill. azzal a nézettel, ami szerint az USA demokrata politikusai a sátánisták, míg Donald Trump éppen e gonosz háttérhatalmat óvatos lépésekben felszámoló Jó. Személy szerint a rasszizmust elutasítom (mondjuk vicces lenne, ha nem :P), és nem értek egyet több mindennel, amit Trump tevékenységéből észleltem. Megijeszt a jelenség, hogy az internet révén tömegesen terjedhetnek ennyire mély, zsigeri érzelmeket rángató elméletek, amiket felhasználhatnak pl. a diszkrimináció felszítására, vagy pártpolitikai sikerek elérésére. Különösen érzékeny vagyok arra, ha konkrét embereket vagy csoportokat állítanak be egy konteóban gonosztevőként – ilyenkor fenntartom az ártatlanság vélelmét, és ha tudok, ki is állok érte.

A jelenlegi informáltságommal nem tudom 1000%-os bizonyossággal kizárni egyik covid körüli elméletet sem, bár a korábban említett „hétköznapi, józan” hangom ebben a kérdésben is erős. Amiben viszont biztos vagyok a saját megmerítkezésem után a konteó-világban az az, hogy itt az észérvek csak ritkán hatnak. Akármelyik vélekedés képviselője kerülhet annyira erős érzelmi hatás alá, hogy előbb fogja kedve szerint szűrni, megkérdőjelezni a híreket, tényeket, akár kutatási adatokat, mint feladni a korábbi nézőpontját.

A covid esetében ráadásul a korábbi véleményét megkritizáló ember egy súlyos következménnyel is szembekerül: korábbi véleményemmel és viselkedésemmel sok embernek okozhattam szenvedést. Csak a szemléltetés kedvéért két kitalált példa. A véleményváltáskor ex-oltásellenesek így sajnálkozhatnak: „talán én is hordozó voltam, és így mások súlyos vagy hosszantartó megbetegedéséhez vagy halálához is hozzájárulhattam”, ex-oltáspártiak pedig így: „részt vettem egy globális megtévesztésben, amivel a gyógyszercégek és szövetségeseik hatalma nőtt, miközben sokan tönkrementek anyagilag vagy lelkileg”. Ha épp nincs lelki erő ezen ellentmondások feldolgozásához, érthető választás lesz az önigazolás és az egyre merevebb kitartás az eredeti nézőpont mellett.

Mit kezdj az összeesküvés-elméletekkel? Tippek befele s kifele:

1. Az összeesküvés-elmélet csak addig elmélet, amíg elméletnek kezelik, és fenntartják a lehetőséget, hogy más, alternatív vélemény is igaz lehet. Ha valaki minden kétséget kizáróan hitelt ad egy konteónak, az megszűnik elméletnek lenni, és összeesküvés-meggyőződéssé, összeesküvés-hitté, összeesküvés–váddá vagy –ítéletté alakul. A megfontolás szintjén játszhatsz elméletekkel: de tudatosítsd közben, milyen érzelmeket rángatnak meg benned! A vonzó, csábító elmélettől mit nyersz, miért lenne jó, ha igaz lenne! Vajon mire van szükséged tőle?
2. Ha valaki egy konteóról beszél neked, de te nem vagy nyitott erre, nem vagy köteles meghallgatni. Ha az a benyomásod, a másik hallgatóságnak használ téged, elvárja, hogy egyetérts vele, vagy csak akkor fogad el, ha eljátszod a neked szánt bólogató szerepet, akkor jogodban áll határt húzni, és megállítani, más témát kérni, vagy a beszélgetésből kilépni. Az is valid, ha közlöd, hogy egyszerűen nincs kedved erről a témáról beszélni – egy partneri szövetségben mindkét fél beleegyezésével dől el, hogyan használjátok a közös időt.
3. Ha attól tartasz, hogy a konteóval való egyet-nem-értés miatt a másik megvonja tőled a szeretetét, vagy támadni kezd, akkor fontos lehet emlékezned, hogy te (is), definíció szerint egy oké ember vagy, és oké a véleményed is. Fontos lehet átgondolnod, hogy milyen számodra egy olyan kapcsolatban lenni valakivel, ahol a szeretet annak a függvénye, hogy egyetértesz-e. Persze, érvényes döntés az is, ha ezzel együtt fenntartod a kapcsolatot, de jó észben tartanod, hogy felállíthatsz feltételeket (például mások bizonyíték nélküli vádolásának és elítélésének kerülése), és hogy az erőszak semmilyen formáját sem vagy köteles eltűrni, se szóbelit, se fizikait – és ha ilyesmi érne, akkor van segítség.
4. Ha fontos neked, hogy megértsd a másikat, és érzel magadban ehhez erőt, akkor kinyithatod a figyelmedet a másik érzelmei, háttérben működő szükségletei felé. Miközben nem kötelező másokkal egyetérteni, aközben lehet másokkal együtt érezni. A kíváncsi hallgatásoddal vagy érdeklődéseddel tapintatosan lehetőséget adhatsz a másiknak, hogy tudatosítsa és hangot adhasson annak, milyen érzés egy olyan embernek lenni, akit foglalkoztat ez a konteó. Ezt akkor javaslom különösen, ha tényleg késznek érzed magad arra, hogy empátiát adj, és kíváncsi maradj a másik személyére, foglalkoztassa őt bármilyen elképzelése. Nem ajánlom, hogy pszichologizálni kezdj, és megpróbáld elmagyarázni egy összeesküvés-hívőnek, hogy szerinted milyen érzelmi folyamatai vagy múltbéli emlékei késztetik arra, hogy ez legyen a véleménye (hacsak nem kér erre őszintén). Vélhetően az azzal való szembesítés sem megy be sikeresen a másiknak (vagy csak különleges feltételek közt), hogy az elmélete csak egy elmélet, és benne van a pakliban, hogy később kiderül: nem igaz.
5. Emlékezz rá azonban: ez a fajta empátiaadás nem kötelességed. Ha úgy érzed, nem tudsz nyitottan is kíváncsian figyelni a másikra, nem kell eljátszanod ezt, és nem kell kierőszakolnod ezt magadból. Hallgathatsz a saját igényeidre is, és figyelheted, őszintén van-e kedved a kapcsolódásra, vagy nincs.

A tippjeimmel leginkább lehetőségeket mutattam neked. Tisztában vagyok azzal, hogy vannak helyzetek, kapcsolatok, ahol egyáltalán nem könnyű (még elképzelni sem), hogyan lehetne kilépni a beszélgetésből, más mederbe terelni, határt húzni, vagy épp értő fülekkel hallgatni, kíváncsian figyelni. Mint minden kapcsolat, ez sem csak rajtad áll, hanem a másikon is. És a kommunikációs mintáink, mint egy anyanyelv, olyan mélyen rögzülhetnek a viselkedéstárunkban.

Ha egyszer elhatározod, hogy szeretnél másképp részt venni egy kapcsolatban, akkor egy hosszú, előrelépésekkel és visszaesésekkel tarka útra számíts, amin segíthet téged, ha észbentartod a célt, gondoskodsz a változáshoz szükséges energiáról, és emlékszel rá, hogy a tanulás nemcsak hogy járhat néha kudarcokkal, de a kudarcok egyenesen kikövezhetik a tanulás sikerét.

Ha úgy érzed, jó volna szakértő segítséget kapni egy kapcsolatod kezeléséhez, szeretnéd biztonságos terepen gyakorolni az őszinte kiállást magadért, vagy hasznodra válna, ha tudatosabban tudnál részt venni a nehéz beszélgetésekben, akkor a Barátkozz a Helyzettel! workshopból szerintem sokat profitálhatsz. Nyisd meg a meghívómat, hogy kiderülhessen, mi dolgod van itt.

dr. Tihanyi Benedek
Élményjóga-oktató, kutatóorvos, meseterapeuta, testtudattréner
hírlevél, facebook page, vlog, e-mail
baratkozzatesteddel.blog.hu

Az emberi faj az állatok közt messze nem a legerősebb, nem a leggyorsabb, nem a legnagyobb. Hogyan válhatott mégis mostanra a Föld (egyik) legdominánsabb fajává? Az egyik kulcs az összefogás volt. Már az ember előtti időkben a társas emlősöknél megjelent a képesség, hogy társaikkal szövetségre lépve együttes erővel védekezzenek, gyűjtsenek táplálékot, gondozzák egymást és az utódokat. 

A Barátkozz a Helyzettel! sorozat ezen részében mélyebben meg fogod érteni a járványügyi hírek és intézkedések körüli legkülönfélébb emberi viselkedéseket. Ehhez járjuk körül azt, hogyan is alakult a társas kapcsolódás képessége!  

Idegeinkre ment a kapcsolódás

A csapatjáték jegyében emlős őseink olyan képességeket csiszoltak ki nemzedékről-nemzedékre, mint a hangadás, beszéd, a hallás (a hallócsontok beállítása úgy, hogy a fajtársak hangfekvésére élesedjen a fül), az arcjáték (beleértve a szem kifejező mozdulatait). Ezeket a kommunikációs mozgásokat mind az arc, nyak és fej területén lévő izmok teszik lehetővé, melyeket kivétel nélkül az agyidegek koordinálnak (akik nevüket onnan kapták, hogy közvetlenül a koponyából lépnek elő, szemben a csigolyák közül előbúvó gerincvelői idegekkel).

A kommunikációs agyidegek egy összehangolt mozgatórendszert alkotnak - együttműködve azokkal a gerincvelői idegekkel, amik a test más izmainak parancsolva létrehozzák a kéz gesztikulációját, és általában nyaktól lefele a testbeszédet. Ez a kommunikációs „idegrendszer” a fizikai végrehajtója a társas kapcsolódásnak, amire egyes tudósok úgy tekintenek, mint az ötödik stresszválaszra. A fenyegetésre adott individuális Feküdj!, majd Fürkéssz!, Fuss! és Fegyverbe! reakciók után, evolúciósan legújabb találmányunk:  Fogjunk össze! Ha például egy ragadozó támadásakor ez a stresszválasz aktiválódik egy csoportban, akkor az egyedek kommunikálni kezdenek, vészjelző, segélyhívó hangokat adnak le, a sérülékenyebbeket óvni kezdik, az erősebbek pedig összehangolt védekezésbe vagy ellentámadásba kezdenek. (Egyes kutatók elmélete szerint e kommunikációs idegrendszer magában foglalja a belső szerveket és immunközpontokat szabályozó bolygóideget is, így az összefogás üzemmódja a testi egészség záloga is.)

Sokan a járványügyi helyzet és intézkedések kapcsán nem(csak) félelmet és feszültséget éltek meg, hanem a vágyat is arra, hogy kapcsolódjanak másokkal, segítséget adjanak és kapjanak, vagy egyáltalán, együttlegyenek. Egy társas emlős számára, főleg, ha élő kapcsolatokban szocializálódott, a világba vetett bizalom és a létbiztonság érzésének záloga lehet mások fizikai közelsége, a „csordában vagyok” élménye, amit nem mindenki tud könnyen pótolni videochattel vagy telefonhívásokkal. A társas kapcsolódás egy ősi, életvédő reakció, ami érthetőbbé teheti, miért keresi valaki mások társaságát akkor is, ha ezt veszélyesnek mondják, vagy akár szabályokkal korlátozzák.

Ugyanakkor, ha ez a fajta Fogjunk össze! válasz lenne az emberi természetet meghatározó egyetlen reakció a bajra, akkor a járványügyi helyzet során, ami a nemzedékünk egyik legveszélyesebb eseménye, mindenütt kizárólag összekapaszkodó embereket, a kapcsolódás,  a gondoskodás és a segítségnyújtás legváltozatosabb formáit látnánk. Vajon miért nem ez történt? A cikk végéhez érve három antiszociális jelenséget is mélységében meg fogsz érteni:

1. "Rosszul nézel ki. Undorodom tőled!" 

Először is, a vírusokban az a cseles, hogy épp a közelség és érintkezés révén terjednek. Tehát, ha valaki a fertőzéstől szeretné védeni szeretteit (vagy általában az embereket), csökkenteni fogja az átadás esélyeit, és a távolságtartás különböző szabályait vezetheti be – éppen az érzelmi közelség és óvó gondoskodás jegyében. Ezekkel a tudatos döntésekkel párhuzamosan azonban hat ránk egy ősi reakciópáros is.

Megbetegedés esetén egy belénk kódolt viselkedés a visszahúzódás, a társas kapcsolatok kerülése. Másrészről, a fertőzés tipikus jeleire (levertség, sápadtság, erőtlenség, köhögés) a társas emlősök egyik ösztönös válasza a távolhúzódás, amely viselkedés érzelmi mozgatórugója egyfajta undor.  Ez az undor külső jelek nélkül, a fertőzöttség vélt eshetőségére is aktiválódhat. Talán te is át tudod érezni: ha egy bolt vagy busz közepén állsz, emberekkel körülvéve, és azt gondolod, hogy mindegyikük potenciálisan fertőző, akkor kevésbé vonzónak, sőt, unszimpatikusnak, vagy kifejezetten „tisztátalannak”, taszítónak láthatod őket, túlzott közelségük pedig irtózatos, avagy iszonytató lehet.

A maszktalanul közlekedőkkel vagy ne adj'isten köhögőkkel üvöltözők hangerejét nem feltétlenül (csak) a szabályszegés felett érzett dühük táplálhatja, hanem ez az undor érzet is.

2. "Igazam van, tehát örök engedelmességgel tartozol"

Másodszor, a járványügyi helyzetet feszültségbe torkolló veszekedések, agresszív viták is övezik. A Fogjunk össze! reakciót kimunkáló társas emlősök nem dobták ki a kukába ősibb stresszválaszaikat, inkább többé-kevésbé integrálták azt (társas) életükbe. Őseink és leszármazottaik olyan konfliktusokkal találták szembe magukat, mint: Ki adhatja tovább a génjeit az utódnemzésben, és ki nem?  Ki ehet először a zsákmányból?  Kinek kell éhezni szűkebb időkben? Ezek mind a Fegyverbe! stresszválaszt kapcsolják be, ami agresszív viselkedésre sarkall. Evolúciósan azonban nyílván előnyös volt, ha a fajtársak az agresszív konfliktuskezelés során nem ölték meg egymást. Ezért kialakult a kultúrája annak, hogy a küzdelemben nem mennek torokra, a vereséget még (jóval) halála előtt elismeri a gyengébb fél - az erőfölényt egyre ritualizáltabb módokon derítették ki. Ez odáig finomodott, hogy fizikai összeütközés, sőt, érintkezés nélküli agresszió (üvöltés, fogak mutogatása) alapján is tisztázni tudták, ki a jani.

Hogy elkerüljék a folyamatos agresszív hatalmi harcokat, a legtöbb társas emlős csoportjában egy  dominancia sorrend alakul ki. E hierarchia viszonyait az alávetettek alsóbbrendűség-tudata és meghunyászkodása stabilizálja, de néha-néha a status quo-t agresszív villongások teszik próbára, vagy rajzolják át. Az ember nevű társas emlősnél a kommunikáció tere lehet efféle verbális vetekedésnek is. Az olyan viták, amik lezajolhatnának érvek és ellenérvek logikus, hűvösen higgadt, racionális ütköztetéseként, a minél árnyaltabb és teljesebb igazság közös felfedezésének céljából, mindezek szóbeli csatatérré változhatnak át. Ilyenkor a két fél azon izmozik, hogy bebizonyítsa a másik mentális alsóbbrendűségét (mondjuk lehülyézhesse). Hogy győzelmével az igazság kikiáltott birtokosaként a másik fölé kerekedjen a (vélt) hierarchiában, megszerezze vagy megerősítse a dominanciát a társas ranglétrán. Az online térben, személytelenül vagy ismeretlenül, még csábítóbb, hogy sámlinak akarjam használni a másikat, akire rálépve kívánok kimagaslani. 

A járványügyi helyzetet is sokszor hűvös vita helyett heves veszekedés övezi. Ezt nyílván erősítik az intenzív bizonytalanság által felkorbácsolt indulatok. És az is, hogy egy járvány ellen csak kollektív módon lehet védekezni, mások viselkedése is hat az én egészségemre, tehát külön fontosnak tűnhet, hogy „meggyőzzem a másikat”. De megjelenik benne az ősidők óta tartó: „ki az okosabb, kinek van igaza, ki a felsőbbrendű” kérdéskör is.

A társadalmi ranglétra témáját erősen felkavarta az is, amikor az oltási igazolvánnyal rendelkezők különféle kiváltságokban részesültek. Ez a megkülönböztetés nemcsak egyszerűen azért hozott feszültséget az igazolvány nélküliekben, mert kimaradnak a jóból, hanem mert úgy érezhetik, a társadalom alávetett, alsórangú tagjaivá váltak.

3. "Megvetlek, mert rosszul vagy."

Az előbb már pedzegettük: az önalávetés a társas emlősöknél a hierarchia stabilitását, az agresszív villongások ritkítását szolgálja. Ezt az érzelmi síkon az alsóbbrendűség, szégyen érzetei erősítik. Testvérük, a bűntudat pedig motivál a társas szabályok betartására, egy szabálysértés után a helyreállításban való részvételre ösztökél, csökkenti az önzetlen segítségadás megtagadását. A csoportélet segítésén és a társas rend fenntartásán keresztül tehát életvédő szerepe van ezeknek az érzelmeknek is. Ezzel együtt, sokszor találkozom azzal, hogy a szégyen és bűntudat annyira eluralkodik valakin, hogy az már nem szolgálja se az illetőt, se a közösségét. Különösen kártékonynak tűnik, amikor egy saját érzelemmel vagy emlékkel kapcsolatban jelenik meg a szégyen, így ezeket eltávolítjuk maguktól, ledisszociáljuk a társas elfogadás reményében. A Barátkozz a Helyzettel! sorozat előző cikkében láthatod részletesebben, milyen fontos is lehet ezen lehasított részeink visszafogadása (például a traumák kezelésében).

A járványügyi helyzetet övező negatív érzések kiváló táptalajt adhatnak a velük kapcsolatos szégyennek is. Legyen szó félelemről, szomorúságról, kimerültségről, feszültségről vagy haragról, megjelenhet a belső hang: „ciki, hogy így érzel”, „az erős emberekben nincs helye negatív érzelemnek”, „így nem vagy oké”.  Már talán magadtól is tudod, mi a célja eredetileg ennek a szégyennek? Hogy megőrizzük társas rangunkat a (vélt) hierarchiában, ne adjunk okot a (potenciális, vagy odavetített) megaláztatásnak, hogy betartsuk a (képzelt) kötelességét a „pozitív gondolkodásnak”, és hogy ne képezzünk társas adósságot azzal, hogy negatív érzéseinkkel (saját vélekedésünk szerint) lehúzzuk a másikat. Efféle motivációkból tarthatjuk fenn a kritikus Belső Cenzort, aki érvénytelenít minket, ha szarul vagyunk, és megakadályozza, hogy megmutassuk énünk árnyékosabb részét másoknak (vagy akár saját magunknak). Ennek is az eredménye, hogy a Helyzet során is sokan visszahúzódtak és magukra maradtak a negatív érzéseikkel. Hogy a bajban nem(csak) az összefogás, hanem a távolodás (is) érvényesült.

(Ismerem a Belső Cenzort, és tudom, hogy szinte bármiből képes szégyent kovácsolni, még a szégyenből magából is. El tudom képzelni, hogy az előző sorokat olvasva valakiben ez a gondolat jöhetett: „A negatív érzelmeket el kéne fogadnom. Tiszta gáz, hogy elnyomom őket. Nem vagyok oké, hogy rejtegetem, szégyellem őket”. Ha nem akarsz végeláthatatlan piramisjátékba keveredni a Cenzorral, akkor valamelyik szinten a szégyen helyett válaszd az elfogadást. „Úgy reagáltam, ahogy reagáltam. Ezzel már nincs mit tenni.” Ez az a kiindulási pont, ahonnan apránként kiterjeszthető az elfogadás, akár olyan érzelmeidre is, amiket korábban teljesen elfogadhatatlannak tartottál.)

A taszító társas érzelmekben lévő vonzerő

Az undor, a dominanciaharc és a szégyen három lehetséges magyarázat a sok közül, hogy a járványügyi helyzet miért késztethetett sokakat visszahúzódásra, érzelmi távolságtartásra vagy elszigetelődésre. Ami bizonyos, hogy ez az egész életünket megváltoztató Helyzet az érzelmi reakciókról és a társas kapcsolatainkról is új tapasztalatokat hozhatott. Ezeknek a feldolgozásához kaphatunk segítséget az emberi természet és őseink evolúciójának mélyebb megértésétől. Ha tapasztalod magadon ezek egyikét, és szeretnél változtatni rajta, az első tippem az, hogy értsd meg, milyen életvédő erő rejlik ebben a negatív érzetben! Vajon milyen szükségleted mozgatja az érzést a háttérből, és hogyan másképp lehetne kielégíteni?

• Az undor, iszony, de akár a fertőzéstől való félelem hátterében a védettség, az egészség megőrzésének a szükséglete (is) állhat. Ezt fordíthatod arra is, hogy a magad tempójában és mértékében életmódot válts. Talán évek óta hallgatod, mit tanácsolnak a szakemberek a testmozgás, alvás, táplálkozás, függőségek, önismeret terén. Most szembesülhetsz vele: nagy, ősi energiák és életvágy van benned ezek megvalósítására! 
• A dominanciaharc, a vágy, hogy győzz egy veszekedésben, fakadhat a megbecsültség, tisztelet iránti szükségletekből (is). A társas emlősök rangjukat a hierarchiában nemcsak villongásokkal és agresszióval, hanem jó szándékú cselekedetekkel és segítségnyújtással is megerősíthetik. Van-e, akár egészen apró gesztus, felajánlás, amivel most tehetsz másokért, ami erősíti a szövetséget és a "becsületedet"? 
• A szégyen, egyes érzések elkendőzése táplálkozhat abból az univerzális szükségletből (is), hogy elfogadást, szeretetet kapjunk. Ez is egy óriási, ősi erő, megnézheted, hogy már most van-e olyan kapcsolatod, ahová apránként, a gyanakodást és a megítéléstől való félelmet lépcsőfokról-lépcsőfokra megcáfolva beteheted az őszinte érzelmeidet? Ahol a másiknak adott őszinte figyelemmel és a megszégyenítés kerülésével építed a szeretetet? Ha nincs, tudsz-e keresni olyan személyes, vagy szakmai kapcsolatot, ahol teljes lényed elfogadást kaphat? 

Mind az érzelmek mögött álló szükségletek, mind azok lehetséges kielégítései csak példák a részemről. Kérdésfeltevések azoknak, akik olyan társas reakciót, érzelmet tapasztaltak mostanában, amin szeretnének  változtatni. Szeretnél még több tudást és eszközt ahhoz, hogy nyugvópontot találj a Helyzet közepette, és jobban fel tudd találni magad mindabban, ami körülvesz? Csatlakozz a Barátkozz a Helyzettel! sorozat követőihez, és tarts velünk a közelgő előadáson és workshopon.

dr. Tihanyi Benedek
Élményjóga-oktató, kutatóorvos, meseterapeuta, testtudattréner
hírlevél, facebook page, vlog, e-mail
baratkozzatesteddel.blog.hu

 A képek forrásai:

https://worldbeyondwar.org/compassion-cooperation-part-human-condition/
https://kispisze.wordpress.com/2010/05/08/ixxxi-es-xii-agyideg-mukodesenek-vizsgalata/
https://hu.pinterest.com/pin/474637248226382266/
https://www.npr.org/sections/health-shots/2018/01/06/575919771/its-not-just-a-cold-its-sickness-behavior
https://hu.pinterest.com/pin/AdUIlYQCxydi609-mNKklEVjtrWO4HaS8jREs9U3aHM2qfi6kiFQFE8/
https://www.rewire.org/chronic-shame-and-depression-a-vicious-cycle/
https://liczysiewynik.pl/jak-okielznac-wewnetrznego-krytyka/

Gyuri tavaly március óta nehezebben összpontosít, és nincs energiája, pedig most lenne ideje megvalósítani sok régi tervét.
Hanna nem érez semmit a járvánnyal kapcsolatban, csak apátiát. Néha azt gondolja, kéne lennie benne valami érzelemnek, és nem érti, miért nincs mégse.
Imre az elmúlt egy évben többször pánikrohamot kapott, pedig azt gondolta magáról, hogy egészen rendben van.

A járványügyi helyzetre és intézkedésekre a legkülönfélébb reakciókat adhattuk. A Barátkozz a Helyzettel! sorozat segítségével jobban megértheted a különféle testi-lelki válaszokat: ismerőseidben, vagy magadban is. A megértésen keresztül pedig, a távolság és bezártság felől, közeledhetünk az elfogadás és barátságosság felé.

Sóbálvánnyá vált a félelemtől

A Fuss!, Fegyverbe! és Fürkéssz! stresszválaszokat vélhetően mindannyian átéltük már.  Ezzel szemben a Feküdj! stresszválasz extrém vészhelyzetben aktiválódik tipikusan, így saját tapasztalatod nem biztos, hogy van róla. Ha valakiben ez a reakció bekapcsol, akkor az illető meg se tud moccanni, mintha földbe gyökerezne a lába, vagy megbénulna. Lehet, hogy a légzése is drasztikusan lelassul, vagy akár egy hangot se tud kiadni. (Érzelmileg) sokkba kerül, földre rogyhat, vagy el is ájulhat. A reakció részeként vizelet vagy széklet is ürülhet. A Fürkéssz! válasszal ellentétben, amire szintén a mozdulatlanság jellemző, itt az érzékszervek befele fordulnak, a külvilág ingerei eltávolodnak.

Könnyen hihetnéd, hogy a képen csupa állati tetemet látsz. Valójában mindannyian nagyon is élnek:
éppen a Feküdj! stresszválaszt gyakorolják, tökéletes alakítással

Egyes kutatók szerint ez a Feküdj! stresszválasz szintén evolúciósan adaptív, egészen hal őseinktől kezdve életmentő lehetett. Hogyan? Ha egy ragadozó rátámad a prédára, a préda utolsó esélye az, ha halottnak tetteti magát. A ragadozó étvágyát ez jelentősen csökkentheti, ha sikeres a félrevezetés, akkor hozzá se nyúl a prédához. Ha mégis ráfanyalodik a ragadozó tetemnek vélt testre, még mindig érdemes folytatni a színjátékot, hisz marad rá esély, hogy a táplálkozás közben valami váratlan történik (például felbukkan egy erősebb állat), és lehetőség nyílik az elmenekülésre. Ezért is lehet, hogy a Feküdj! stresszválasz részeként a szervezetben gyakran felszökik az endorfin (belső fájdalomcsillapító anyag) szintje: az esetleges fájdalmak ellenére is fenntartható a mozdulatlan tetszhalottság.

Rettenetes élmények és eltávolításuk

Emberek esetében főleg traumatizáló események, mint például baleset, katasztrófa, abúzus (fizikai, szexuális, verbális) átélői (vagy szem- vagy fültanúi) számolnak be ehhez hasonló élményekről. Az ő beszámolóikból az derül ki, hogy a történtek utólagos feldolgozása és a reakció teljes kioltása nehéz folyamat is lehet, akár terápiás segítségre is szükség lehet hozzá. A terapeuták és a téma kutatói pedig azt a jelenséget figyelték meg traumatizált embereken, hogy az élmény vagy teljesen kiszorul az élményből, „elfelejtődik”, vagy maga az esemény ténye megmarad ugyan a tudatos emlékezetben, de elveszti érzelmi színezetét. Ezt a folyamatot a disszociáció szakkifejezéssel címkézték fel,

A disszociáció, és vele az én eltávolítása a traumatizáló élménytől, az ősi Feküdj! stresszválasz adaptív megnyilvánulása lehet – az esemény közben. De míg az állatok egy-egy életveszélyes helyzet után kimozogják, kiremegik magukból a tetszhalottság reakcióját, és mennek tovább dolgukra, addig az embereknél előfordulhat, hogy az emlék tartósan disszociálva marad. Ilyenkor egy kerülendő „forró kását” képez a lélekben, ami emésztetlen idegen testként zavart okozhat az érzelmi életben – amíg fel nem dolgozzák, amíg nem integrálják az élettörténetbe és a személyiségbe. (Hogy miért kitettebb az ember a disszociáció tartós fennmaradásának, erről is hallhatsz a Barátkozz a Helyzettel! sorozat következő részeiben.)

2020, az érzelmi érintődés éve

A mostani járványügyi helyzetről is szokás traumaként beszélni. Egyesek ezt cáfolják, mondván, hogy a járvány nem egy gyors pillanat alatt csapott le, ahogy egy baleset vagy katasztrófa teszi. Valójában a szakemberek ismerik a traumának olyan formáit is, amit nem egyetlen rettenetes esemény okoz, hanem (külön-külön akár apróbbnak tűnő) események láncolata. Az úgynevezett fejlődési trauma esetében például, a nevelés sajátos vonásai okozhatják egyes érzelmek ledisszociálását. Ennek egyik tipikus története, ha valaki egész gyerekkorában a haragjára büntetést vagy elutasítást kapott a szüleitől, így felnőttként nem is veszi észre magán, ha érzelmileg feszültté válik (vagy csak akkor, ha eltömődött vulkánként  robban egy nagyot). Ehhez hasonlóan, a járványügyi helyzet is, az életmódunk és lehetőségeink drasztikus és tartós változása, a vírus vagy az intézkedések keltette félelmek, mind-mind lehetnek traumatizáló hatásúak.

A Helyzet okozta lelki érintettségről nekem a legkönnyebb fokozatokban gondolkozni. A spektrum egyik végén (nevezzük a nullpontnak) az áll, akinek egyszerűen meg se kottyant ez a covid-sztori. A másik végén (nevezük 10-esnek) pedig az, aki súlyos érzelmi-lelki nehézségeket él meg az események kapcsán, vagy akár a trauma minden tünetétől szenved. Ezen a skálán, 0 és 10 közt helyezkedünk el valahol mindannyian. A skálán való önbesorolást azonban bonyolulttá teszi a disszociáció természete: adott esetben előfordulhat, hogy a tudat kevesebb érzelmi érintettséget ismer (f)el, mint ami a személyiség nem-tudatos részében zajlik. Megeshet, hogy valaki még észlel is magán szokatlan jelenségeket, de nem is gondol rá, hogy ezek gyökerezhetnek a Helyzetre adott érzelmi válaszában is. Most listába szedve láthatsz 13 efféle jelenséget, amik jelezhetik a traumát vagy általában az érzelmi érintettséget:

1. a vírussal vagy az intézkedésekkel kapcsolatos gondolatok kontrollálatlan betörése,
2. koncentrációs- és emlékezetzavar,
3. az energia- és nyugalomszint ingadozása (erős kimerültség vagy ingerlékenység),
4. (rém)álmok és más alvászavarok,
5. visszahúzódás,
6. az örömök megfakulása,
7. szexuális- vagy evészavarok,
8. szokatlan testi érzetek, panaszok vagy fájdalmak
9. testi funkciók zavara (mint emésztési zavar, izomfeszültség, látás- vagy hallászavar)
10. kényszerek felerősödése,
11. az idegenség érzése,
12. erős negatív érzelmek (félelem, szorongás, pánik),
13. vagy épp az érzések hiánya.

Hangsúlyozom, hogy ezek a jelenségek megjelenhetnek trauma nélkül is, sőt, lehet, hogy a Helyzettől függetlenül bukkantak fel éppen most. Azért osztom meg őket veled, hogyha tapasztalod őket magadon, és szeretnéd érteni az okukat, akkor a megvizsgálandó ötletek közé felvehesd a Helyzetben való érzelmi érintettséget is. És ezt nemcsak magad miatt fontos, lehetséges, hogy a környezetedben, vagy akár a családodban van valaki, felnőtt, vagy gyerek, akinek erősen megrángatta az érzelmi zsinórjait a Helyzet, de ezt a környezetének (vagy magának) nem mondja el, csak a jelek árulkodnak róla.

Szóval: trauma-e a korona? Tudunk olyanokról, akiknek igen, tudunk olyanokról, akiknek ha nem is trauma a járványügyi helyzet vagy az intézkedések, de érzelmileg megrázó - és sejtjük, hogy lehetnek olyanok, akikben erősebb érzelmi válasz keletkezett, mint amiről tudnak. Egyszerre gondolom azt, hogy mindenki maga tudja eldönteni, milyen érzelmi reakciói vannak a Helyzet kapcsán, ezzel együtt, ha valakiért aggódunk, akkor keresni kezdhetjük, van-e valamire szüksége tőlünk. (A Barátkozz a Helyzettel! sorozat hátralévő részeiben többet is kideríthetsz arról, hogyan tudsz ilyenkor a segíteni a másiknak vagy magadnak: csatlakozz hozzánk!)

Ahol árnyék, ott fény

Tehát a Feküdj! stresszválaszhoz leggyakrabban a súlyos kríziseket, a lélek sötétebb jelenségeit szokták kötni. Miközben a trauma maga egyáltalán nem jó dolog, azonban magának a reakciónak, vagy a belőle továbbfejlődő finomabb funkcióknak pozitív szerepe is lehet az élet különféle területein. Például, egyes tudósok úgy tartják, egyes őslényeknél (és néhány ma élő fajnál is) ő teszi lehetővé fajfenntartást: a segítségével párzáskor a nőstény mozdulatlanul, agresszió nélkül elviseli a hím közeledését. Mások szerint akár az embereknél is fontos lehet a Feküdj! stresszválasz abban, hogy a magzatok csillapított fájdalmakkal haladhassanak át a szülőcsatorna szorítóin, majd pedig a szülő ölelő közelsége az agresszió helyett nyugalmat váltson ki, ezzel erősítve a kötődést. A szülésükről beszámoló ismerőseim történeteiből azt hámoztam ki, hogy a szülő részéről eljöhet egy pont, amikor a fájdalmak olyan erőssé válnak, a folyamat annyira kontrollálhatatlanná válik, hogy megtörténik egy teljes feladás, eltűnik minden akarás, és ekkor a fájdalmak csillapodnak, vagy néha eufória vagy akár orgazmus váltódik ki. A halálközeli élményekről mesélők szintén, nemhogy fájdalomcsillapításról, de egyenesen eksztázisról számolnak be – ezt magam is meg tudom erősíteni egy pár évvel ezelőtti kerékpáros balesetem mentén. Ezek a pozitív csúcsélmények is talán a határhelyzetre adott Feküdj! válasz endorfinlöketével magyarázhatóak.

Erről eszembe jutnak a saját jógás tapasztalataim is, ahol mozdulatlan meditációban az „én” időleges felfüggesztésére, az akarás feladására, és valami nálam nagyobb dologra (amit nevezhetünk sokféleképpen, sors, Isten, a fizika törvényei, a kozmosz) való teljes ráhagyatkozásra törekszünk. Amikor ezt néhány pillanatra megéltem, az egészen katartikus élmény volt – lehetséges, hogy ilyenkor is a Feküdj! választ aktiváljuk, a gyakorlásunkkal annak tudatos kontroll alá vonását erősítjük.

Ahogy a Feküdj! válasz pozitív oldalát pedzegetik az utóbbi időkben, hasonlóan a trauma potenciális pozitív hozadékait is kezdik felfedezni. A kutatások szerint a trauma sikeres feldolgozása során a személyiség egy „növekedésen” megy keresztül: rugalmasabbá, védettebbé válik a stresszel szemben, könnyebben van a nehéz helyzetekben, az emberek gyakran jobban értékelik az élet örömeit, mint a trauma előtt, vagy akár mélyebb megértést nyernek életük célja és értelme terén, sorsfordító inspirációt kapnak hivatásuk ki(újra)választásához, és az is megeshet, hogy spirituális vagy transzcendens felismerésekre jutnak.

Rögtön leszögezem, hogy ezek a pozitív hozadékok nem járnak együtt kötelezően a traumával, szóval ha te esetleg átestél ilyesmin, és nem tapasztalod az előbb leírtakat, akkor is OK ember vagy - ezek (a kutatók szerinti) lehetséges hozadékai a sikeres feldolgozásnak. A feldolgozás viszont energia- és időigényes, és szükség lehet hozzá hatékony külső, terápiás segítségre is – szóval nem várható el, hogy mindenki azonnal növekedni és tanulni kezdjen minden sorscsapásból. Külön fontosnak tűnik a trauma kezelésében, hogy ne akarjunk azonnal növekedni és profitálni: a megértésnek és fejlődésnek lépésről-lépésre alapoznak meg a pillanatok, amikor csak egyszerűen együttvagyunk azzal, amit érzünk. 

A trauma utáni növekedés leggyakrabban használt jelképei azok a növények,
amik élhetetlennek tűnő talajból vagy egy furcsa akadályhoz alkalmazkodva törnek az ég felé

Szóval, a járványügyi Helyzet közepén nem azért mesélek a traumás növekedésről, hogy elvegyem a nehéz érzéseket, vagy jobb kedvre kötelezzelek, avagy elmagyarázzam, hogy rosszul csinálod, ha nem „látod meg a helyzetben a lehetőséget”. Inkább csak szeretném, ha tudnál erről is, hogy ha és amikor aktuális lesz, akkor kibonthasd: nyertél-e valamit a nehézségek közepette.

Hogyan mélyítheti a disszociációt és odázhatja el a trauma gyógyulását az elutasítás? Milyen életvédő erő lakozhat a szégyenben, és hogy lehet kinyerni? Mi az evolúciós háttere és hogyan működtethető a barátságosság és elfogadás?

Tarts velem a Barátkozz a Helyzettel! sorozatban, és kapj válaszokat ezekre a kérdésekre is!

dr. Tihanyi Benedek
Élményjóga-oktató, kutatóorvos, meseterapeuta, testtudattréner
hírlevél, facebook page, vlog, e-mail
baratkozzatesteddel.blog.hu

Képek forrásai:
https://en.wikipedia.org/wiki/Apparent_death
https://www.britannica.com/technology/prism-optics
https://hauteliving.com/hautelawyer/637310/the-light-at-the-end-of-the-tunnel-the-impact-of-covid-19/
https://www.snopes.com/fact-check/bicycle-tree

András az oltás után is retteg, hogy elkapja a fertőzést, és hosszú távú tünetei lesznek, bezárkózott otthon.
Bálint haragszik a korlátozások és lezárások miatt, szerinte a gazdasági és érzelmi károk nagyobbak, mint az egészségügyi veszély.
Csillát az őrületbe kergeti a bezártság, és hogy nem utazhat szabadon. Siratja az elmúlt évet, és a rengeteg meghiúsult találkozást, új ismeretségeket. 
Detti pedig épphogy nyitási pánikban van, a karanténélet és home office után nehéz hipp-hopp újra munkába járni.
Edét nagy veszteség érte: a nagypapája lélegeztetőgépre került, és pár nap múlva meghalt.
Fanni összeveszett a szüleivel, mert eltérő nézőponton voltak vírus-ügyben, és tanácstalan, hogy lehetne kibékülni. 
Gábor nem tud lekattanni a járvány témájáról, a munkája után éjszakákba nyúlóan falja a híreket, még akkor is, amikor az összeesés határára kerül.

A járványügyi helyzet vagy épp az intézkedések a legkülönfélébb érzelmi gombjainkat nyomogathatja. Az elmúlt bő egy év során sokan élhettek meg félelmet, szorongást vagy pánikot, haragot, szomorúságot vagy gyászt, tehetetlenséget vagy bénultságot, energiahiányt. Ahogy a Barátkozz a Helyzettel! sorozat előző cikkéből megtudhattad, a kezeletlen erős érzelmeink mindannyiónkat válaszút elé állítanak: vagy megpróbálunk elzárkózni előlük, például letagadjuk (magunk előtt is) és eltávolítjuk őket, vagy pedig nyitottan fogadjuk, hogyha megjelennek bennünk. Mindkét út érvényes. Bár az érzelmeink elviselése olykor nagyon is nehéz és energiaigényes feladat lehet, mégis, ha nem nyomjuk el őket, nagyobb esélyünk van kezelni a valódi kiváltó okokat, és tartós nyugvópontra kísérni magunkat.

Hogyan segítheted az érzelmeid elviselését, és a stressz oki kezelését a járványügyi helyzet közepette is? Olvasd tovább a cikk mostani első részét kapaszkodókért és új nézőpontokért, és csatlakozz a sorozat követőihez, hogy azonnal hírt kapj, amikor megjön a következő rész!

Mi adhat erőt az érzelmek elhordásához?

Nekem a legfontosabb kapaszkodót az érzelmek mélyebb megértése adja. Az érzelmek megértéséhez pedig az egyik legjobb támpontot az evolúció modelljétől kaptam. Az evolúciós elképzelések szerint az érzelmi válaszaink több évmilliárdnyi folyamatos csiszolódásnak a(z aktuális) végeredményei, és őseink életben maradásának kulcsfontosságú zálogai.

Őseid (nagyjának) túléléséhez elengedhetetlen volt, hogy képesek voltak érzékelni a külvilágot és saját magukat, léteztek belső modelljeik az életben maradásukat segítő körülmények (például hőmérséklet, tápanyag, víz) ideális szintjéről, képesek voltak érzékelni, ha az életfeltételek terén szükséget szenvedtek valamiben, és képesek voltak reagálni a szükségállapotra. Ki szeret fázni, éhezni, szomjazni, vagy fájni? Könnyű azt mondani, hogy ezek rossz érzések. Pedig maguk az érzések abszolút elengedhetetlenek voltak őseink túléléséhez. Azon ritka betegek tapasztalataiból tudjuk, akiknél a fájdalomérzékelés nem működik, hogy a fájdalom megakadályozza az ízületek kopását, hiszen időben szól az enyhébb sajgásokról is, vagy segít gyorsan félrekapni a testrészünket, amikor az sérül, vagy nagy hő égeti. Ugyanígy a többi negatív érzet is, bár kellemetlennek észleljük őket, az életet szolgálják: jelzik, ha valamiben szükséget szenvedünk.

Ehhez hasonló evolúciós jelentőséget tulajdonítanak a negatívnak nevezett érzelmeknek (például félelem, szomorúság, harag). Talán úgy a legkönnyebb ezt megérteni, ha az érzelmekre az egészen ősi stresszválaszok felől nézünk. A stresszválaszok összetett válaszminták, amik nemcsak a mozgásos viselkedést, de az idegeken és stresszhormonokon keresztül az egész test működését, és az észlelést magát is képesek megváltoztatni. Akkor kapcsolnak be, ha „baj van”, ha valamelyik életet biztosító szükségletünk kielégülése bizonytalanná válik. Egyrészt a tudatunktól függetlenül, reflexszerűen felkészítik egész lényünket a leghatékonyabbnak vélt akcióra, de közben jelzőkészülékként szólnak a tudatos énünknek is, hogy akaratlagosan is segíthessük a válaszadást.

Általában egy, legfeljebb kétféle stresszválaszról szoktak beszélni, pedig a kép ennél sokkal árnyaltabb: a Barátkozz a Helyzettel! sorozat olvasójaként az „5 F”-fel, az öt legmarkánsabb stresszválasszal ismerkedhetsz meg részletesen: Fuss! Fegyverbe! Fürkéssz! Feküdj! Fogjatok össze!

Fuss!

Az első bekezdés szereplői közül András a fertőzéstől félt, Detti viszont pont az újranyitástól. De lehet, hogy te is érezted úgy a járványügyi helyzet kirobbanása óta, hogy legszívesebben elszaladnál a világ végére, elmenekülnél ettől az egésztől, ami most körülvesz téged. Lehet, hogy te is éltél meg félelmet, szorongást, vagy akár pánikot. Ha igen, akkor vélhetően egy egészen ősi stresszválasz, a Fuss! parancs aktiválódott benned.

Növényevő, préda őseink életmentő újítása volt, hogy ha ragadozó közeledtét neszelték (valami miatt ilyenkor mindig a kardfogú tigris a példa, valójában már jóval korábban, az emlősök megjelenése előtt kifejlesztették őseink a Fuss! választ), akkor pár másodperc alatt mozgósítani tudták szervezetük energiaraktárát a meneküléshez. A szimpatikus idegrendszeren és a stresszhormonokon (például adrenalin, kortizol) keresztül megemelték a vércukor és vérzsír szintjét (hogy legyen mit elégetniük az izmoknak), a légzést mélyítették és a szívverést gyorsították, (hogy legyen elég oxigénje is az izmoknak), alvadékonyabbá varázsolták a vérüket (hogy a menekülés során esetleges sérülések gyorsan beforrjanak), elvonták az energiát az emésztéstől és más, aktuálisan nem fontos életfolyamatoktól.

A Fuss! válasz tehát önmagában egy csodálatosan felépített dolog, valószínűleg számos ősöd, így közvetve te is, az életeteket köszönhetitek neki. Az viszont szépséghibája, hogy:

• némi hibaszázalékkal dolgozik (jobb félni, mint megijedni alapon),
• nagyon gyorsan, a helyzet tudatos felfogása előtt is aktiválódhat – tudattalan ingerek is kiválthatják, így manipulhatóbbá tesz minket
• a korábbi tapasztalatok, (feldolgozatlan) veszélyes helyzetekről való emlékek, vagy akár felmenőink traumáinak következtében kontrollálhatatlanul eluralkodhat
• mivel befolyásolja az észlelést is (érzékenyebbé tesz a fenyegető információkra), egy ördögi kört alkothat a vélekedéseinkkel.

Utóbbinak szélsőséges példája a pánikroham, amikor egy egyébként ártalmatlan testi érzetet (például szívdobogás, légszomj, bizsergés) fenyegetőnek vagy katasztrofálisnak értelmeznek (például azt hihetik, hogy szívrohamuk van), így a rá irányuló figyelem felerősödik, az érzet intenzívebb lesz, és egy önerősítő körben egészen ijesztő élménnyé nő. Mivel a Fuss! válasz, a szorongás, a félelemkeltő gondolatok és érzékelések akár a tudatosságon kívül is zajolhatnak, előfordulhat, hogy legelőször egy pánikroham formájában adnak hírt magukról. Ez igazán zavarba ejtő élmény lehet, hiszen a roham előtt azt gondolhatta az illető: minden rendben.

A pánikrohamot fenntartó ördögi kör: szorongás, érzet, értelmezés

Ahogy a pánikroham gyógyításában is fontos annak felismerése, hogy az észlelt panaszok nem fenyegetik az életet, úgy általában a Fuss! reakciónk esetében is segíthet, ha nem félünk tőle, nem szégyelljük, nem tusoljuk el magunk előtt, hanem barátságosan szembe tudunk vele nézni. A barátságos figyelem megmutatja, hogy bár az érzésem hozzám tartozik, de nem vagyok vele azonos. Ez lehetőséget ad arra, hogy meg tudjuk kérdezni magunktól: Mit jelez ez a félelem? Mire lenne szüksége annak a részemnek, aki most fél? Tehetek valamit magamért? És mivel az érzelmi válaszainkat nem közvetlenül a külvilág okozza, hanem a külvilág által inspirált belső értelmezéseink, ezért ha az érzelem megfigyelésén keresztül rálátunk a mögöttes (akár korábban teljesen tudattalan) gondolatainkra, akkor ezzel lehetőséget kapunk arra, hogy reálisabbá tegyük az értelmezéseinket.

A példabeli András rájöhet, hogy több biztonságra és megtartottságra van szüksége, ezért rendszeresebben felhívja a szeretteit. A házhozrendelt kaja mellett elkezd magára is főzni, mert eszébe jut, hogy ez a számára különösen megnyugtató. Felismerheti, hogy egészséges fiatal emberként kisebb az esélye a szövődmények elszenvedésére, mint hitte, és szorongásának egy része nem a járványügyi helyzetből fakadt, hanem korábbi feldolgozatlan sztorikból vetült ide. Detti a félelmében megláthatja, hogy a szabadságát és a kikapcsolódást fenyegeti az újranyitás, és hogy ezek fontosabbak lettek neki, mint korábban hitte volna. Visszamegy a munkahelyére, mert szüksége van most a pénzre, de azzal az elhatározással, hogy amint teheti, kevésbé leterhelő foglalkozást keres.

Ez a fajta barátkozás a félelemmel egy energiaigényes, olykor hosszú folyamat - ha szeretnél hozzá még több kapaszkodót kapni, kövesd be te is az ingyenes Barátkozz a Helyzettel! sorozatomat.

Fegyverbe!

A példabeli Bálint általában a társadalmi intézkedésekre, Fanni pedig a szüleire mérges, miután összevesztek a járvány-témán. Hogy a harag jelenségét megértsük, és ezen keresztül megbarátkozzunk vele, érdemes rádöbbennünk, hogy a Fuss! válasznak van egy párja: ahol vannak prédák, ott vannak ragadozók is. Nekik ugyanúgy jól jön a ragadozáshoz az energiatartalékok mozgósítása, és ehhez ugyanúgy a szimpatikus idegrendszert és a stresszhormonokat alkalmazzák. Őseink közül is sokan vadászással szerezték meg az életbenmaradáshoz szükséges táplálékot, ráadásul egyes préda őseink is kitapasztalhatták: néha a menekülésnél hatékonyabb a védekező ellentámadás. Így nekünk is a vérünkben van a Fegyverbe! parancs, ami önmagában, megint csak, egy csodálatos válasz, amin őseink élete múlott.

Ez, az eredetileg a vadászáskor hasznos stresszválasz a társas emlősökben a fajon belüli agresszió formájában is továbbél. A társas hierarchia megingásakor, a társadalmi státuszunk védelmezésekor vagy emelésekor ugyanúgy bekapcsolhat, mintha csak egy ragadozó és prédája vívnának élet-halál harcot. Egészen „lepárolt” formája a verbális agresszió, ahol nem verekedéssel dől el, ki a domináns és ki a behódoló fél, hanem például szópárbajokban vetekedünk azért, hogy az úgynevezett igazság birtokosának és így győztesnek kiálthassuk ki magunkat. Így a Fegyverbe! választ sejtem meg azon viták hátterében is, ahol a felek eltérő nézőponton állnak a járványügyi helyzet megítélésében, és a kíváncsiságot, elfogadást, vagy magát a kapcsolatot félrerakva próbálják meggyőzni a másikat arról, hogy hülyeségeket beszél.

Még tisztábban megjelenik a Fegyverbe! válasz olyan helyzetekben, amikor valaki úgy értelmezi, hogy a másik veszélyezteti az ő fennmaradását. Akár például, ha egy fertőzéstől félő emberhez a boltban túl közel lép egy másik ember (főleg, ha nincs rajta maszk, még rosszabb, ha még köhög is), vagy akár, ha egy csőd szélére kerülő vendéglátós a korlátozások ellenére kinyit, de valaki megfenyegeti őt, hogy feljelenti. A Fegyverbe! válasz, ilyenkor akár verbális agresszióban vagy tettlegességben is testet ölthet. Akárhogy is, a kapcsolat egy csatatérré változik, ahol a cél a másik legyőzése, ritkábban fizikai síkon, vagy gyakrabban a „kinek van igaza és ki a hülye?” mentális arénájában.

Hangsúlyozom, hogy maga a Fegyverbe! válasz, a hozzá kapcsolódó érzések, és még a késztetések is teljesen érthetőek (ha úgy tetszik, természetesek). Ez is a lehetséges reakcióink egyike olyan helyzetekben, ahol a biztonságunkat, megbecsültségünket, „igazunkat”, vagy más szükségletünket fenyegetni kezdi valami.

Van egy döntés, amit viszont érdemes lehet őszintén letisztáznod magadban, például a járványügyi helyzetről szóló vitává fajuló beszélgetésekben. A jövőben a másik félre partnerként számítanál, vagy legyőzöttként magad alatt tudnád inkább őt? Ha a szándékod az, hogy szövetségesek maradjatok, akkor... hogy is mondjam?... diplomáciailag előnytelen, ha a torkának ugrasz. Ha egyenrangúságot szeretnél, de „felülkerekedsz, akkor alulmaradsz”.

Ha szeretnéd, hogy ritkábban guruljon el a gyógyszer, akkor a javaslatom az, barátkozz az agresszióddal, barátkozz a haraggal. Mélyítsd el annyira a kapcsolatot vele, hogy meg tudd érteni az adott helyzetben: miből táplálkozik valójában. Milyen szükségletedről árulkodik? Van-e valami, amit tehetsz magadért, vagy kérhetsz a másiktól, ami helyettesíti azt, hogy „győzelmi táncot akarj járni porba sújtott ellenséged felett”? Ez a barátkozás is energiaigényes folyamat. (Ha szívesen kapnál még több eszközt hozzá, tarts velünk a Helyzetről szóló előadáson.)

De ennek a révén a példánkban szereplő Detti tudatosíthatja, hogy a kapcsolat a fontosabb a szüleivel, és legközelebb már nem akarja mindenáron meggyőzni őket. Vagy épp azt ismerheti fel, hogy tiszteletre és elfogadásra lenne szüksége, és mivel ezt nem kapja meg a szüleitől, a kapcsolat jelenleg zátonyra futott. Bálint pedig, ha mélyen kapcsolatba kerül a haragjával, akkor a tehetetlen hőbörgés helyett a szervezkedésre fordíthatja ezt az ősi energiát, és megkeresheti a társakat, akikkel képviselni tudja a véleményét.

Fürkéssz!

A Fegyverbe! és Fuss! válaszok a két leggyakrabban emlegetett stresszválasz. Valójában, létezik egy harmadik stresszválasz is, a Fürkéssz!, ami időben megelőzi őket. Amikor nyugodt ténykedésünk közben egyszer csak történik valami váratlan, akkor összrezzenünk, megdermedünk, és nagyon figyelni kezdünk kifele: mi a fene van odakinn? Fontos, hogy a ragadozót (vagy épp a prédát) én vegyem észre előbb, mint ő engem, ezért meg se moccanok. De minden érzékszervemet kinyitom, szinte falom az információkat, és ha arra billen a megérzéseim és vélekedésem mérlegnyelve, elindítom a Fuss! vagy Fegyverbe! választ, vagy visszatérek a félbeszakadt tevékenységemhez.

A stresszválaszok neve az angol szakirodalomban fight, flight, freeze, vagyis üss, fuss, fagyj le!

A kutatások alapján úgy tűnik, hogy a Fürkéssz! válaszban nemcsak a szimpatikus idegrendszer, hanem ellenlábasa, a paraszimpatikus idegrendszer is bekapcsol, és többek közt lelassítja a szívverést. Mintha a lélegzetünk is elakadna, úgy figyelnénk a külvilágot: van-e baj. A példabeli Gáborunkkal pont ez történt. Talán hozzá hasonlóan te is tapasztaltad magadon (vagy a környezeteden), hogy hihetetlen mértékben kiélesedett a figyelem a járványüggyel kapcsolatos információkra. Lehet, hogy megesett veled, hogy hosszabb időn keresztül az interneten lógtál, és faltad a különféle híreket, adatokat, vagy épp véleményeket. Talán a te beszélgetéseid nagy részében is előbb-utóbb felmerül a téma, mintha mágnesként vonzaná a gondolatainkat, és aztán pókhálóként magához tapasztaná. Úgy tűnik, ezek a jelenségek kapcsolódnak a Fürkéssz! stresszválaszhoz, ami megint csak, önmagában egy nagyon király, egyenesen életmentő reakció volt őseink történetében.

Viszont olyan helyzetekben, amikor a nap bármelyik szakaszában egyetlen kattintásba kerül nekünk, hogy a veszélyérzetünket erősítő információforráshoz jussunk, sőt, ezek kéretlenül is szembejönnek, akkor érdemes lehet annyira összebarátkozni a Fürkéssz! válaszoddal, hogy meg tudd érteni: mi van mögötte? Mi az, amire valójában szükségem volna most, amit eddig infóhajszolással próbáltam kielégíteni? Van-e más módja ennek a szükségletnek a kielégítésére, tehetek-e valamit magamért, vagy tehetne-e értem valamit valaki a környezetemből? Amikor Gábor feltette magának ezeket a kérdéseket, akkor megérezte a félelmet, ami hajtotta őt az állandó hírolvasásban. Rájött, hogy bár pont azért szörföl a neten órákon át, hogy valami megnyugtató infót találjon, valójában minél tovább keresgélt, annál gondterheltebb és elkeseredettebb lett. Belátta, hogy az aggodalmának egy részéért ő a felelős, és mivel szeretne több biztonságot és védettséget az életében, ezért a szabadidejének egy részét sportolásra fogja szánni, mert a fizikai ereje és ügyessége megadja ezeket.

 A stresszbarátság ajándékai 

A Fuss!, Fegyverbe!, Fürkéssz! válaszokban közös, hogy életmentő reakciók, amiket évmilliók alatt tökéletesítettek őseink. A fennmaradásunkat garantáló szükségletekről adnak hírt, és segítenek kielégíteni azokat. Az is igaz viszont mindháromra, hogy vannak helyzetek, amikor nem a leghatékonyabb, ha csak ők működnek kontrollálatlanul. Ilyenkor, ha nemcsak simán megpróbálod elhessegetni vagy elnyomni őket, hanem barátságosan figyelsz rájuk, akkor legalább három dolgot nyersz:

1. Pontosan megértheted, hogy ebben a pillanatban mi váltotta ki ezt az érzelmet, mire volna szüksége ennek az érzésnek. Az érzelemben rejlő energiát arra fordíthatod, hogy tegyél saját magadért, vagy kérj valamit másoktól magadnak.
2. Barátságos tanúként felgöngyölítheted, a külső eseményeket milyen személyes értelmezéssel ruháztad fel – és megvizsgálhatod, hogy ezek a gondolatok mennyire reálisak.
3. Emlékeztet rá, hogy az érzelmi válaszaidat örökségül kaptad a felmenőidtől, és a közös ősök révén így-úgy jelen vannak minden emberben, sőt élőlényben, akik mind a vérrokonaid. A stresszválaszaid nem tagadnivalóak, hanem a természetednek olyan részei, amin keresztül megélheted, hogy ember vagy, élőlény vagy, és hogy nem vagy egyedül, mert ezzel mindannyian így vagyunk.

Még egyszer üzenem mindenkinek: az is OK, ha valaki elzárkózik az érzésektől. Ezzel együtt remélem, hogy az érzelmek evolúciós háttere téged is egy inspiráló nézőponttal gazdagított, amit a következő intenzív helyzetekben használni tudsz, ha akarsz.

De hogyan lehet megérteni az érzelmektől való elzárkózás mechanizmusát? Milyen életvédő erő rejtőzik a szégyenben, vagy az apátiában? Vagy éppen, mi a barátkozás és elfogadás evolúciós előzménye? Mindezekre választ kaphatsz és megismerheted a Feküdj! és a Fogjatok össze! stresszválaszokat a Barátkozz a Helyzettel! sorozat következő részeiben. Csatlakozz a követőkhöz (itt), hogy azonnal szólhassak neked is, amikor megjelent a folytatás!

dr. Tihanyi Benedek
Élményjóga-oktató, kutatóorvos, meseterapeuta, testtudattréner
hírlevél, facebook page, vlog, e-mail
baratkozzatesteddel.blog.hu

Képek forrása:
https://pt.slideshare.net/Keith_Shotbolt/timeline-for-evolution-of-humans
https://letstalkscience.ca/educational-resources/backgrounders/stress-and-brain
https://www.turningpointpsychology.ca/blog/panic-disorder
https://hu.pinterest.com/pin/571042427746219189/
https://www.everydayhealth.com/coronavirus/the-news-dilemma-how-to-avoid-tmi-during-a-global-pandemic/
https://hollyboxenhorn.com/make-stress-friend/

A járványügyi helyzet kapcsán nemcsak fizikai lezárások történtek. Elzárkózás, tehetetlen megrekedés, bunkerbevonulás, sőt, állóháború alakult ki a lelki területeken is. A Barátkozz a Helyzettel! sorozat első cikkében felfedezzük a megakasztó bezáródásainkat, hogy továbblendülhessünk a megértésen keresztül a valódi szabad nyitás felé! 

Egy kérdés, ami kettészakítja a társadalmat

A három lelki állóháború közül a legszembeötlőbb a társadalomban megjelenő két ellentétes és ellenséges vélemény. Leegyszerűsítve: az egyik tábor szerint 2019-ben egy olyan világjárvány alakult ki, ami sokak egészségét, sőt életét fenyegeti. Ennek megfelelően a járványügyi intézkedéseket (pl. korlátozásokat) indokoltnak, vagy akár kevésnek tartja, a betartatásukról szigorú(bb)an gondoskodna. 

A másik tábor szerint, a járvány jelentette egészségügyi kockázat arányosan kisebb, mint az intézkedések által okozott gazdasági és lelki nehézségek – e tábor szélsőségesebb hangjai szerint nincs is járvány, és az ezzel kapcsolatos hírek hibás méréseken és egyfajta tömeghisztéria avagy rossz szándék szülte torzításon alapulnak. Ennek megfelelően az intézkedéseket vagy azok mértékét indokolatlannak tartja, a betartatásukat pedig a személyes szabadság értelmetlen korlátozásaként éli meg. 

A két tábor hívei hermetikus véleménybuborékokban zárkózhatnak el egymástól, csak saját körökben mozogva, kizárólag saját hírforrásokból tájékozódva. Gyakran azzal a nagyon is biztos meggyőződéssel, hogy a másik tábor tagjainak egyszerűen elment az esze (vagy soha nem is volt), de alsó hangon is, hogy ők félrevezetés és álhíráradat áldozatai lettek. Mivel akár az egészség, akár a gazdaság, akár a személyes szabadság szempontjából a legalapvetőbb szükségleteinket fenyegeti a Helyzet, ezért mindkét félben heves indulatokat vált ki az ellenvélemény. Az ellentábort a hatékony intézkedések és célravezető döntések kerékkötőjeként látják, így azok tagjai felé az értetlenségen vagy lenézésen túl dühöt, haragot, gyűlöletet is érezhetnek. Az (általában verbális) agresszió okozta sértődések és sérülések egy érzelmi aknamezőt hoznak létre a két tábor közt, a felek lelki védősáncaik mögé zárkóznak a további támadások elől, vagy ott készülnek egy következő összecsapásra - így végképp becsukódik a párbeszéd és megértés lehetősége is. 

“Ásd el magad, ha másképp gondolkodsz!”

Az állóháború második színtere a személyes kapcsolatok síkja. Rokonok, barátok vagy munkatársak esetében is megtörténhet, hogy az előbbi társadalmi szakadék két partjára sodródnak. Ilyenkor az egyik opció, hogy a két fél mentális erejét latba vetve a kapcsolaton kívülre helyezi ezt az egész kérdést, és nem beszél róla. Ez azért nehéz, mert szinte mindenkinek vissza-visszatérnek a gondolatai a Helyzet különböző részleteihez, szinte mindannyiónkat foglalkoztat a téma így vagy úgy, és a legtöbb beszélgetésünkben meg is jelenik. 

A másik opció, hogy újra és újra veszekedésbe kezdenek a kérdés mentén, aminek könnyen válhat egyedüli céljává a másik meggyőzése, az „igazság” elmagyarázása, így a szabad véleménycserén és a kölcsönös megértésen csorba eshet. Egészen fájdalmas élmény lehet, hogy valaki, akivel korábban bármiről beszélgethettünk, és akitől nyitottságot és feltétel nélküli elfogadást kaptunk, hirtelen elzárkózik tőlünk, elutasítást, lenézést vagy haragot mutat felénk a véleményünk miatt. (Ahogy a Barátkozz a Helyzettel! előadásban is hallhatsz róla, van mód rá, hogy a személyes kapcsolataidban kimozdulj egy efféle kilátástalannak és kezelhetetlennek tűnő folyamatból.) Ha a helyzet elmérgesedik, akkor a bizalom is megrendülhet, és vagy megszűnik a kapcsolat, vagy a felek  zárkózottabbá, távolságtartóbbá és hűvösebbé válhatnak egymással. Ez ijesztővé teheti a nyílt kommunikációt, és gátat szabhat annak, hogy “jól megbeszéljétek az egészet”. 

Tusakodás a lelkedben

Lelki harcok, 1. menet: Érvek vs. ellenérvek

Az állóháború legkevésbé szembeötlő színtere a személyünkön belül van. Előfordulhat, hogy mindkét külső tábor véleményében „látunk valamit”, vagy akár, hogy ide-oda billeg bennünk, hogy melyik fél megközelítése tűnik igaznak. Számomra például kifejezetten zavarba ejtő volt, amikor azon kaptam magam, hogy az egyik tábor képviselőjével beszélgetve inkább vele értek egyet, majd, akár pár óra elteltével, a másik tábor hívével szóba elegyedve az ő szempontjai kerekedtek felül bennem is. Talán neked is frusztráló, ha ezt a párhuzamos és önellentmondó gondolkodást észleled magadon - különösen, ha eddigi életedben megszoktad, hogy mindenről egyértelmű, stabil és tiszta véleményed van. A belső bizonytalanság eltolerálása energiaigényes tud lenni, ami rögtön magyarázatot ad arra, miért is rendezkednek be inkább egy szilárd vélemény védőfalai mögé sokan, és cenzúrázzák a saját kétségeiket, mintsem hogy felvállalják a nem-tudást és a szabad átjárást a többféle nézőpont közt. Így egy belső gondolatbunker jön létre, ami véd ugyan a bizonytalanságtól, de börtönként meg is foszt a vélemény szabad változásától.

"A feladat, amit célul kell kitűznünk magunk elé, nem az, hogy biztonságban érezzük magunkat, hanem hogy képesek
legyünk tolerálni a bizonytalanságot." Erich Fromm (1955), pszichoanalitikus, szociálpszichológus, filozófus

Lelki harcok, 2. menet. A ringben: érzések vs. elvárások

A személyünkön belüli állóháború másik válfajában szintén egy cenzor játssza a főszerepet: az érzéseinket megtagadó cenzor. A Helyzet sokak számára negatív érzéseket hoz, akár korábban soha nem tapasztalt mértékben – ezek elviselése, a velük való szembenézés és együttélés is erőt igényelhet. Ha az érzelmek elfogadására nincs elég jó stratégia, akkor érthető megoldás lesz azok megkérdőjelezése, bagatellizálása (kisebbítése), tagadása, vagy akár ledisszociálása (kiszorítása a tudatból). Ilyenkor, noha valaki a Helyzet kapcsán félelmet, szomorúságot, feszültséget, haragot él meg, vagy épp energiahiányt, csüggedést, reménytelenséget, a cenzor kijelenti: „ez nem lehet így, ez az érzés érvénytelen”, vagy egyenesen: „ez nincs így, valójában jól vagy”. 

Ebben az állóháborúban tehát az érzelmek és a cenzor zárják be magukat mozdíthatatlan sáncok mögé. Maga a reakció érthető, és „jobb híján” életmentő is lehet. Viszont van ára is az érzések megtagadásának. Az elnyomott érzelmek kikerülnek a tudatosan befolyásolható körből, kezeletlenné és kezelhetetlenné, és így tartóssá válhatnak. A tartósan fennálló érzelmek és azok elnyomásának állandó feladata tartós stresszt jelentenek a szervezet számára. Ehhez egy ideig tudunk alkalmazkodni, egy kritikus idő után azonban a tartalékaink feléléséhez, kimerüléshez, rossz közérzethez vagy más testi-lelki panaszokhoz vezet. 

Akár a társadalmi szétszakadást, akár egy személyes kapcsolat megrekedését, akár a benned vetekedő vélemények tehetetlenségét, vagy az érzelmek kezelhetetlenségét nézed, mindegyiknél fontos hangsúlyoznom, hogy érthetőnek tartom őket. Ha valamelyiket tapasztalod magadon, de neked jó így, nem akarsz változtatni a helyzeten se kívül, se belül, az is érvényes: ez esetben folytass mindent úgy, ahogy eddig csináltad. Ha viszont kíváncsi vagy továbbmozdulási lehetőségekre, vagy kifejezetten gyógyírt keresel a helyzetedre, mert nem elég gömbölyű vagy kifejezetten elviselhetetlen a mostani állapot, akkor figyelj nagyon. Mutatok neked egy szempontot, ami segíthet továbblendülni a bemerevedett helyzeten. 

Így lendülj tovább a belső megrekedéseken! 

E szerint a szempont szerint minden érzelem és gondolat oké, elfogadható, sőt, eredeti célját tekintve az életet szolgáló próbálkozás. A te érzelmeid is, még a legnegatívabbak is, a legsötétebb gondolataid is: rendjénvalóak. Nemcsak az érzelmek és gondolatok, de az egész személyed kapcsán is felvehető ez a nézőpont: oké vagy. (Nem is az a fő kérdés, hogy ez az állítás igaz-e, hanem hogy nyerünk-e valamit, ha innen nézve vizsgáljuk a dolgokat, akár már csak a játék és az íze kedvéért.)

Ez a nézőpont az érzelmek szempontjából azt jelenti, hogy nem kell megtagadnunk, szégyellnünk őket, bevallhatjuk magunknak a Helyzet kapcsán is, ha félünk, elszomorodunk, haragszunk, elfáradunk, vagy bármilyen más módon rosszul érezzük magunkat. Ez talán azoknak a legújszerűbb (vagy idegenebb) akik erős belső cenzorral rendelkeztek eddig. 

A 30 leggyakoribb gondolat, amit csábító lenne a szőnyeg alá... 

Ha szeretnél függetlenebbé válni a cenzúrától, olvasd át a gyűjteményemet a harminc leggyakoribb negatív érzésről és gondolatról, amiről a Helyzet kapcsán mások beszámoltak. Ha bármelyikben magadra ismersz, akkor tudatosíthatod: nem vagy vele egyedül, sőt, érthetőnek és okénak tarthatod, hogy ez van veled is. 

1. “Félek, hogy elkapom a fertőzést. Félek, hogy rosszul leszek. Félek, hogy meghalok. Félek, hogy tartós, akár élethosszig tartó panaszaim lesznek. Már kaptam oltást, vagy átestem a fertőzésen, de félek, ez nem ad teljes védettséget. Félek, hogy valamelyik szerettemnek baja esik. 
2. Gyűlölöm, hogy nem tudok találkozni a többiekkel élőben, és online kell mindent megbeszélni. 
3. Elegem van abból, hogy semmit se lehet tervezni. 
4. Kikészít a home office, fájnak az ízületeim, be vagyok punnyadva, kifolyik a szemem. 
5. Feszültté tesz, hogy bezártak a helyek, ahol sportolni tudtam, és ahol találkozni tudtam a barátaimmal. 
6. Félek az újranyitástól, és hogy hirtelen kell alkalmazkodnom majd a munkahelyre járáshoz. 
7. Megijeszt, hogy fogalmunk sincs, mi az igazság a vírusról, hiába minden erőfeszítés, tehetetlenek vagyunk a tudatlansággal szemben. 
8. Elszomorít, mennyi öröm kimaradt az elmúlt egy évben.
9. Dühít, hogy rám szakadt egy csomó idő, mégse valósítom meg a terveimet. Félek, hogy valami egészen el van hibázva bennem: nem értem, miért nincs energiám. 
10. Félek, hogy megfertőzök valakit, aki súlyosan megbetegszik. 
11. Gyászolok. Elveszítettem valakit, akit nagyon szerettem. 
12. Félek, hogy tönkre fogok menni, munkanélküli leszek. 
13. Félek, hogy az oltásnak káros mellékhatásai lesznek. 
14. Akivel össze lettem zárva a korlátozások alatt, az idegeimre megy. Nem tudok vele mit kezdeni itthon. 
15. A (lakó)társam bántalmaz engem. Nem tudom, kihez fordulhatnék. 
16. Dühít a maszkviselés, a kijárási, az utazásbeli korlátozások, a boltbezárások – és hogy a csapból is a covid folyik. 
17. Dühít a kiszámíthatatlanság, az információhiány: miért nem kapunk meg azonnal minden adatot?
18. Dühös vagyok, mert egyes vállalatok, politikusok és a média összefogtak, és sokkal nagyobbnak állítják be az egészségügyi veszélyt, mint amekkora - és hasznot húznak a helyzetből. 
19. Csalódtam az emberekben, hogy hagyják, hogy félrevezessék őket, és hogy ők is továbbadják a téves infókat, hazugságokat.
20. Dühít, hogy mennyien tesznek magasról a járványügyi intézkedésekre és mások óvására. 
21. Zavar, hogy az ismerőseim egy része retteg a vírustól, a másik része szerint ez csak egy összeesküvés, és nem tudom, én kinek higgyek.
22. Elszomorít, hogy mennyire magamra maradtam, milyen kevesen érdeklődtek felém - kiderült, hogy mennyire keveset érek másoknak. 
23. Fájdalmat okoz, ahogy látom, hányan vannak rosszul, halnak meg, vagy kerül az egzisztenciájuk veszélybe. 
24. Elszomorít, hogy nem utazhatok el a szeretteimhez, vagy a kedvenc úti céljaimhoz.
25. Irigy vagyok azokra, akik megkapták az oltást, és dühít, hogy nem lehet tudni, mikor kerülök sorra. 
26. Nem tudom elfogadni, hogy az emberek a helyzet okozta feszültséget egymáson vezetik le, hogy napról-napra nő az agresszió, dagad az indulat. 
27. Sajnálom azokat, akik a korlátozások miatt nem tudnak társas életet élni: vajon mennyi pár nem fog soha találkozni, akik egyébként most találtak volna egymásra? Vajon mennyien maradnak egyedül? 
28. Aggódom mindenkiért, aki elkapta a fertőzést, hogy milyen hosszú távú egészségügyi panaszaik lesznek majd.
29. Félek, hogy a vírus megítélése körül mély ellentétek alakulnak ki, amik tovább szabdalják az amúgy is megtépázott magyar közvéleményt. 
30. Félek, hogy itt egy lehetőség egy nagy társadalmi változásra, és mégse fogunk tudni élni vele, hanem visszatérünk a rossz gyakorlatokhoz.”

A lista végére érve még egyszer tudatosíthatod, hogy most (a játék kedvéért) bármilyen gondolatodat és érzésedet elfogadhatod, úgy, ahogy van. Semelyiket sem kell magad előtt letagadnod, cenzúráznod. 

Így lendülj tovább kapcsolati állóháborúkon!  

A felsorolásba szándékosan mindkét véleménytáborból vettem be gondolatokat. Ahogy a saját gondolatainkra, érzelmeinkre és személyünkre nézhetünk okéként, úgy e cikk továbblendítő szempontjából vizsgálva mások gondolatait, érzelmeit és a személyüket is láthatjuk okénak. Érdemes emlékezned erre, amikor olyasvalakivel beszélsz, aki a tiédtől eltérő véleményen van, amennyiben nem akarsz mentális csatározást (a Barátkozz a Helyzettel! sorozatban még több kapaszkodót kaphatsz az érzelmek tudományos megértéséhez, és ezen keresztül azok elfogadásához is). 

Ez a részedről nem jelent teljes és mindenre kiterjedő elfogadást, egyáltalán nem kell mindentűrő buddhává válnod hozzá. A személyek, érzelmek és gondolatok tiszteletben tartása például nem kötelez semmiféle tett elfogadására. Ha a buszon valaki maszk nélkül utazik melletted, és ez zavar, akkor a személye elfogadása mellett is latba vetheted minden képességedet, hogy ebben a tettében megakadályozd (nyilván a te tetteidet pedig a jog és az etikett is szabályozni fogja). Ha egy ismerősöd semmilyen módon nem akar találkozni veled, mert nem vagy beoltva, és ez zavar téged, akkor az ő személye és véleménye elfogadása mellett is síkra szállhatsz az ügyedért, vagy legalábbis tarthatod a döntését nem okénak.  

Előre szólok: egymás személyének az elfogadása egyáltalán nem garantálja egy konfliktusban, hogy mindkét fél számára elfogadható közös megoldás fog születni. Mégis, a kompromisszumot nagyobb eséllyel fogjátok megtalálni így, mintha harcolni kezdenétek. Amikor a megértés, közeledés vagy  együttműködés a cél, olyankor “aki felülkerekedik, az alulmarad”.  Néha a konfliktus feloldása és a kompromisszum megtalálása nem sikerül, mégis, ha az erről való beszélgetés kölcsönös tiszteletadással történik, akkor maga az egyeztetés még egy pozitív, akár szívmelengető és közelhozó élménnyé is válhat. 

(Ez a fajta tiszteletadás a személyeknek kölcsönös megértést adhatna a társadalmi szintű állóháborúban is. Bár, mivel ott még a személyes kötődések sem motiválnak arra, hogy érző és oké emberként tekintsenek egymásra a felek, ezért még elrugaszkodottabb ötlet várni, hogy ez magától bekövetkezik). 

Tagadod a valóságot, vagy fogadod? 

Akár belső érzésedet, akár egy másik ember véleményét próbálod kincenzúrázni, ezzel a valóságtól zárkózol el, és a saját esélyeidet csökkented arra, hogy megértsd a helyzetet, és összebarátkozz vele. A saját érzelmekkel való elakadásban, de a vélemények belső vagy külső ütközésében is segítséget kaphatsz tehát, ha felveszed az itt tanult továbblendítő nézőpontunkat, ahol a személyünk, a gondolataink, az érzéseink is okék, úgy, ahogy vannak. 

Előre szólok, mint minden változás, ez a nézőpontváltás is energiaigényes is, bár jó hír, hogy (ki)gyakorolható. Ezért, ha azon kapod magad, hogy keresed de nem találod magadban ezt a nézőpontot: ennek is adhatsz elfogadást, mert ez is oké. Néha nincs erő és mód a zárkózásból felszabadulni és kinyílni, van, hogy a valóság tagadása az időszerű. És néha a szívbéli megnyílás a szándék ellenére nem sikerül - ezek a kudarcok a tanulás fontos állomásai. Ahogy egy kedves oktatótársam mondaná erre: “Minden úgy van, ahogy lenni tud”. 

Vértezd fel magad az állóháborúk és konfliktusok kezeléséhez!
Szerezz még több kapaszkodót az érzelmek megértéséhez és elfogadásához!
Csatlakozz hozzám a Barátkozz a Helyzettel! ingyenes online előadáson, ahol a megrekedésedre továbblendítést kaphatsz, a kérdéseidre válaszokat, az érzéseidre és gondolataidra pedig elfogadást! 

Fedezd fel a legfontosabb tudnivalókat az előadásról itt és most:
bit.ly/baratkozz-a-helyzettel

dr. Tihanyi Benedek
Élményjógaoktató, kutatóorvos, meseterapeuta, testtudat tréner
hírlevél, facebook page, vlog, e-mail
baratkozzatesteddel.blog.hu

Fotók forrása: 
https://www.nbcnews.com/better/lifestyle/problem-social-media-reinforcement-bubbles-what-you-can-do-about-ncna1063896
https://www.britishbattles.com/war-of-the-revolution-1775-to-1783/battle-of-bunker-hill/
https://www.megapixl.com/discontent-clipart-illustrations
https://anthonyjrotolo.com/the-task-is-not-to-feel-secure-but-to-tolerate-insecurity/
https://www.mysaltlakecitycounselor.com/thoughts-vs-feelings-there-is-a-difference/
http://www.xp-training.info/2017/07/assertive-communication-makes-you-be.html
https://www.tdk.com/en/tech-mag/athletic/004

Szerinted el lehet mondani 10 év kutatómunkáját 3 percben? Hát, ez volt a feladatom a Famelab tudománykommunikációs versenyre nevezve - ezért megpróbáltam. Hogy megkönnyítsem a dolgom, négy fő pontba szedtem kedvenc témám, a bizsergés fontosságát. Ismerd meg te is mind a négy pontot, amikkel új szemmel nézhetsz az egészség, a boldogság, az önismeret és a tanulás témáira is! 

A kutatási területemet akkor tudod a legkönnyebben megérteni, ha jó erősen összedörzsölöd a két tenyeredet. Állítsd meg őket pár centire egymástól. A legtöbben ilyenkor bizsergést érzünk, sőt, sokan akkor is átélik ezt az érzetet, ha csak nyugalmi helyzetben odafigyelnek. De a bizsergés megjelenik különböző betegségekben, gyógyító folyamatokban is, negatív érzelmekben, a zenei katarzisban, eufóriában, orgazmusban. Hogyan keletkezik pontosan ez a rejtélyes érzet, és mire használhatjuk? Bizsergéskutatóként pontosan ezekre a kérdésekre kerestem a válaszokat az ELTE Ádám György laborjában, és aki keres... talál! 

Testrészeink az életfolyamataik révén állandó háttérzajt produkálnak egyes érzőidegekben, ami általában a tudaton kívül marad. De, ha különböző beavatkozásokra (dörzsölés) a háttérzaj felerősödik, vagy a figyelmet szándékosan odairányítjuk egy testrészre, a bizsergés tudatosulhat. E jelenség 4 főok miatt fontos:

1. A pánikroham esetében egy ártalmatlan testi jelet, például a bizsergést fenyegetőnek vagy katasztrofálisnak értelmeznek, így a rá irányuló figyelem felerősödik, az érzet intenzívebb lesz, és egy ördögi körben egészen ijesztő élménnyé nő. A pánikbetegek gyógyulását segíti a testi érzet okának pontos megértése.
2. Egyes gyógymódok a bizsergést egyféle „energia, életerő” áramlásához kötik, és a felfrissülés, gyógyulás, sőt fiatalodás jelének tartják. Ahogy a bizsergésben szilárd testet ölt a remény, ez felerősíti a placebó-hatást, és így bizonyos betegségek gyógyulásához valóban hozzájárulhat. Ezt tudva akár szpektikusabb emberként is profitálhatsz e kiegészítő gyógymódokból, a wishful thinking helyett a thinkful wishing. tudományos tényeken alapuló reménykedést, a racionális önszuggesztív bizsergetést alkalmazva.
3. A bizsergésre figyelve az élet örömeinek testi dimenzióját is mélyebben kiélvezheted. A boldog pillanatokba való belemerüléstől kevésbé térítenek el a gondolatok, ha a tudatoddal a testi érzetekbe lehorgonyozol. Másrészt, a testi érzetek elfeledett emlékekhez, elfedett traumákhoz is kapcsolódhat, így az önfigyelem ezeket megközelíthetőbbé, és feldolgozhatóbbá teszi.
4. És saját tapasztalatom szerint, ha tudomány tanulása közben figyelsz a testi érzeteidre, tudatosítod, hogy a tested az az énednek a fizikai aspektusa, akkor az egyébként néha távoli és száraz természettudományokat is testközeli, személyes élménnyé, érdekessé és könnyen megjegyezhetővé teheted. Az anatómia bizsergető meditáció lesz, a biológia, kémia és fizika pedig önismeret és családfakutatás.

A bizsergés révén tehát eszközöket kapsz a kezedbe a testi-lelki gyógyulás, boldogság, önismeret és a tanulás támogatásához is. Mivel a test, a figyelem és az érzelmek kölcsönhatása hozza létre, így érthetőbbe teszi e három közti kapcsolatot, és saját magunkat is.

Remélem, számodra is kézzelfoghatóvá vált a bizsergés jelentősége és delejes titokzatossága! Ha szeretnél még többet tanulni erről a jelenségről, nézz bele a róla készült írásomba, és csináld velem végig a bizsergető meditációs gyakorlatot. 

dr. Tihanyi Benedek
Élményjógaoktató, kutatóorvos, meseterapeuta, testtudat tréner
hírlevél, facebook page, vlog, e-mail
baratkozzatesteddel.blog.hu

A jógagyakorlásban, ahogy általában az életben is, szeretünk kézzelfogható, könnyen érthető tanácsokat kapni arról, hogy mit tegyünk, és hogy miért azt.

Számtalanszor hallottam jógaórákon, hogy nagyon fontos mélyen lélegezni, hogy felszabadulhasson a tüdő, és végre jó sok oxigén jusson az izmokhoz, az agyhoz. Szinte láttam magam előtt, ahogy szegény, korábban oxigénre szomjazó sejtjeimet végre ellátom a nekik kijáró friss levegővel. Szinte éreztem a hálájukat, amiért végre mélyen is kielégítően lélegzem. És ki ne ülne fel könnyen és szívesen az oxigénpótlás meséjére: hisz mindannyian tudjuk, hogy az oxigén nélkül csak pár percig tudunk túlélni, és az is olyan hihető, hogy a hétköznapi életünkben beszűkül a légzésünk, kimerültebbek és fáradtabbak leszünk – és semmi mást nem kell tenni, csak tudatosan pótolni a levegőt.

Amennyire érthető, érzékletes és hatásos ez az oxigénpótlás analógia, kb. ugyanannyira hibás is. A Legendás jógás állítások sorozat ezen második cikkével megalapozhatod a helyes tudásodat a légzésről, és még pontosabban megértheted, miért és hogyan is érdemes lélegezni vagy légzést vezényelni.

Széndioxidvesztő szellőztetés

Amikor egy jógás nekiáll nagyokat, mélyeket lélegezni, ennek az egyik fő hatása egy nagy szellőztetés lesz a tüdőben. Előtte egy párás, kvázi állandó levegő állt a tüdőben, ami valahol félúton volt összetételében a külső légkör és a testből összegyűjtött vénás vér gáztartalma közt.

Mi lesz a széndioxidvesztés hatása? Akik elhitték azt a jógaórás szuggesztiót, hogy a széndioxid egy káros, felesleges vegyület, amitől minél előbb meg kell szabadulni, azok most vegyenek egy mély levegőt...  Mivel a széndioxid a folyadékokban részben feloldódik, és szénsavat képez (a szénsavas üdítődben láthatatlanul oldott szénsavformában várja, hogy lecsavard a kupakot, és végre újra széndioxid gázbuborékokká összeállva rád fröcskölhesse annak becses tartalmát), ezért a széndioxid az egyik legfontosabb anyagunk, ami kialakítja a vérünk optimálás pH-ját (vagyis egészséges kémhatását a túl savas és túl lúgos közt majdnem középen). A széndioxid és az enyhén savas pH jelzi egy-egy testrészünk fokozott aktivitását, és megnyitja az ottani vérkeringést: a dolgozó izmok (többek közt) így szereznek több oxigén- és tápanyagdús vért maguknak munkájuk folytatásához, de az éppen aktív agyterületek is a széndioxid révén (is) tesznek szert több éltető vérre. Az enyhe széndioxidtöbbletnek élénkítő, ébresztő hatása is van (ezért javasolhatják egymásnak a vizsgára utolsó éjjel tanulóknak, hogy pilledéskor lélegezzenek a tenyerükön át, és ezért okozhat álmatlanságot néhányaknak, ha a fejre húzott takaróval próbálnak elaludni). (Egyesek szerint az éhségérzetet is csökkenti a magasabb szintje, de erre nem találtam kielégítő tudományos bizonyítékot.)

Mindezek mentén, a széndioxid felé úgy adózom tisztelettel mostanában az Élményjóga óráimon, hogy a régi „fújd ki a felesleges széndioxidot” helyett ilyesmiket mondok már: „... és kilégzéssel megszabadulhatsz a széndioxid felesleges részétől.”

A mély légzés okozta széndioxidvesztés a lúgos irányba tolja a testünk kémhatását, és mindennek többféle előnytelen hatása lesz:

• A tüdő hörgői szűkülni fognak, nehezebben vesszük a levegőt, egy idő után olyan érzésünk lesz, mintha összement volna a mellkasunk és a tüdőnk.
• A testünk erei szűkülni kezdenek, a friss vér és benne az oxigén kevésbé jut a szerveinkhez. Ez a hatás az agyunkat is utoléri: az erőteljesen szellőztető mély légzéssel szédülést, álmosságot okozhatunk magunknak.
• Szélsőséges esetben, amikor valaki hiperventilál, vagyis erőltetett légzést folytat (például gyakorlásból, vagy egy pánikrohamban), akkor eltolódik a teste kémhatása a lúgos fele, ilyenkor testszerte bizsergés jelentkezhet (főleg az ajkakban, ujjakban), de akár izomgörcsök, ájulás is felléphetnek.

A Bohr-Haldane-hatás

A széndioxidvesztés még egy további módon fogja gátolni az oxigénellátást. Ez a mód rávilágít testünk egyik zseniális jellemzőjére, ezért kicsit részletesebben is mesélek róla.

A vérünkben szállított oxigén döntő része (97%-a) a vörösvértestekben lévő hemoglobinhoz, egy fehérjéből és vasvegyületből álló anyaghoz kötve szállítódik (a maradék 3% pedig csak simán a vízben oldva). A hemoglobin egy legalább annyira intelligens anyag, mint a reklámok intelligens mosópora. Amikor ugyanis a tüdőből az oxigén elszállítja a szövetekhez, akkor „érzékelni” tudja az ott uralkodó relatíve magasabb széndioxid-koncentrációt, és úgy módosítja a saját alakját, hogy szinte lerázza magáról a belekapaszkodó oxigént (hasogatóan igényes tudományos részletek itt). A tüdőhöz érve pedig érzékeli az ott uralkodó relatíve magasabb oxigénszintet, akkor meg úgy módosítja az alakját, hogy könnyebben tudjon megint oxigént pakolni magára.

Ezt a jelenséget 1904-ben Cristopher Bohr írta le, a tiszteletére Bohr-hatásnak nevezik (Bohr ezért Nobel-díjat kapott, ahogy a fia, Niels Bohr az atom, unokája, Aage Bohr pedig az atommag szerkezetével kapcsolatos kutatásáért).

1. ábra: a Bohr-hatás. A középső, kék vonal jelzi a tüdőben lévő állapotokat, az oxigénszint növelésével az oxigénnel megpakolt hemoglobinok száma is nő. Tőle jobbra, a piros vonal mutatja, hogyha a megemelkedik a pH, vagy a hőmérséklet (például a test szöveteihez érve), akkor a hemoglobinoknak csak kisebb hányada köti tovább az oxigént, eme értékes rakományt sokan közülük átadják a szöveteknek. Egy túl mélyen légző, széndioxidvesztő gyakorló állapotát mutatja a bal oldali zöld vonal, ahol a hemoglobin sok oxigént köt, kevésbé tud tőlük megszabadulni. 

A hemoglobin, még a Bohr-hatásnál is nagyobb intelligenciáról tanúskodva, a szöveteknél széndioxidot pakol magára, segít annak elszállításában, s amikor a tüdőben a magasabb oxigénszintet érzékeli, akkor gondoskodik arról, hogy az ideszállított széndioxid és az oldott szénsav egy része felszabaduljon, és a tüdőn keresztül távozni tudjon – ez a hatás pedig Haldane nevét őrzi.

2. ábra: a Haldane-effektus. A középső görbe mutatja a szöveteknél uralkodó oxigénszegényebb környezetet, az alsó görbe a tüdő oxigéndús terét. Ahogy a hemoglobin a tüdőbe ér, a Haldane-hatás révén megnő a széndioxid felszabadító képessége, a vérben csak kevesebb széndioxid tud feloldódva rejtőzködni, így azt a tüdőn keresztül ki tudjuk lélegezni.

A Bohr-Haldane-hatásnak nagy hasznát vesszük magzatkorunkban, fantasztikus segítség a légzési gázok cseréjében a köldökzsinór és méhlepény közt (és egyébként a vízi emlősök is masszívan kihasználják mély merüléseikkor, hogy a vörösvértestek oxigénkötő-képességét meg tudják emelni). És ami még közelebb van a jógás életünkhöz, a testmozgás során az izommunka által termelt többlet széndioxid nemcsak nyitja az ereket, hanem a Bohr-hatás révén segít még több oxigént learatni a hemoglobinokról.  Sőt, az izommunka által (akár 2-3 °C-kal) megemelt helyi testhőmérséklet, és a dolgozó izomrostok által termelt tejsav is az oxigénleadásra ösztökéli a vörösvértesteket a Bohr-hatáson keresztül.

Ha erőltetett mély légzéssel túlságosan kiszellőzteted a tüdőd, akkor a Bohr-hatás csökken, hiszen az oxigén hiába ér el a szövetekhez, mert nehezebben tud elszakadni az őt szállító hemoglobintól, és kevésbé tud eljutni a sejtekhez. Az enyhén magasabb tüdő oxigénszint miatt a Haldane-hatás pedig túl erős lesz, még több széndioxid fog kiszabadulni a vérből és hagyja el örökre a testünket a kilégzéssel.

Az alullégzés vs. túllégzés terápiák

Mindezek után azt gondolhatnád, hogy mondjanak bármit a jógaoktatók a mély légzésről meg az oxigénről, valójában akkor jársz jól, ha minél felületesebben és apróbban lélegzel. És valóban, egészen sok olyan komplementer-alternatív módszer van, amiket az alullégzés terápiák ernyő alá sorolhatunk (Papworth, Buteyko, hipoventilációs, hipoxiás tréning). Ezek közös központi gondolata, hogy egy túllégző kultúrában élünk, ami egy stresszes állapotot teremt és tart fenn – míg ha a technika elsajátítása révén kitrenírozzuk magunkat arra, hogy a megszokottnál alacsonyabb véroxigénszinttel (és magasabb széndioxidszinttel) érezzük magunkat optimálisan, akkor visszatérünk az egészséges, egészséget megőrző vagy kifejezetten gyógyító mintához. Az alullégzés terápiák hasznáról a tudományos eredményeink elég kezdetlegesek (többek közt azért, mert a legtöbb témát kutató a többiektől eltérő módon tanította a légzést, de annak pontos részleteit nem közölte), úgy tűnik, valami kicsi-közepes hatásuk van a közérzetre, vagy egyes légzési panaszokra.

S hogy kiteljesedjen a dilemma, vajon az alullégzés vagy a túllégzés a helyes út, azt is vegyük számításba végezetül, hogy egyes terápiás módszerek éppen a mélyen szellőztető, akár egészen lihegő légzést használják fel. Ilyenek például azok a légzésterápiák, ahol a széndioxidhiányon keresztül érnek el módosult tudatállapotot, és használják az így nyert élményeket, képeket, felismeréseket a mélyebb megértéshez, önismerethez. És a jógaórákon is előfordul, a fújtató légzés, vagy a tűzlégzés, ami szintén mély szellőztetést és széndioxidvesztészt okoz.

Akkor most tényleg, hogy van ez? Mi a helyes légzés?

A mostanáig szerzett tapasztalataim és megértéseim alapján a válaszom: nincs univerzálisan helyes légzés. A szervezetet egy roppant intelligens szerkezet, alapvetően tudja, hogy mennyi oxigénre van szüksége, beállítja magának a légzés ritmusát és mélységét. Kezdő jógagyakorlóknak nem is szoktam speciális légzéseket vezényelni, első lépésben arra bátorítom őket, hogy érzékeljék a légzést és a légzéshez kapcsolódó érzeteket. Milyen érzés, amikor kellemesen, erőltetésmentesen belélegeznek, milyen érzés, amikor kellemesen, erőltetésmentesen kilélegeznek (próbáld ki ezt az ajándék légzőgyakorlat videómban). Azt a képességet próbálom átadni, hogy megérezd a gyakorlás közben és a hétköznapjaidban, hogy éppen milyen légzésre van szükséged, és egyfajta önbarátsággal meg is add magadnak. Ezen keresztül például felesleges izomfeszültségektől már elkezdhetsz megszabadulni, és egyszerűen hagyhatod „magára találni” a légzésed.

A légzésfigyelésnek van egy olyan mentális hatása is, hogy leköti az elmét, mint minden koncentrációs gyakorlat, a múlt és jövő problémái helyett a jelen pillanat fele hoz – és ezért lehet felszabadító, nyugtató is. És hát, a feladatban rejlő sikerélményről, az öndicséret esélyéről se feledkezzünk meg.

Haladóbb jógásaimnak, akik már elsajátították ezt a figyelmes, barátságos, érzékelő légzést, persze tanítok különféle légzőtechnikákat. Ezeknek a fentiek melletti speciális célja is van, és kiszélesítik az élményeket és a képességeket az alullégzés (széndioxid felhalmozás) és a túllégzés (széndioxidvesztés) terén is. A túllégző gyakorlatok után mindig hagyok pihenő időt, hogy legyen újra elég széndioxid – ebben nagy segítség, ha meg tudjuk várni a belégzések előtt az első enyhe vágyat az oxigénre (ami az előszele egy későbbi légszomjnak, amit viszont már nem várunk meg).

A technikák egy része azt szolgálja, hogy különböző légzőizmokat tudatosítsunk és tudjunk pontosabban mozgatni vagy lazítani. A jógaórákon vezényelt mély légzést szerintem ezért is szeretik sokan: átmozgatja és bemelegíti a légzőizmokat, és ezen keresztül adhat egy elevenségérzést, testtudatot.

És persze az egyes speciális légzőgyakorlatokhoz még számos más (mentális, „energetikai”, a „csakrákra” gyakorolt) hatást is tulajdonítanak – ahol nem feltétlenül a légzési gázok kiegyensúlyozása lesz a cél, hanem adott esetben pont egy megszokott széndioxidszinttől való eltérés enyhén tudatmódosító hatása segítheti a tapasztalást.

Egyet viszont mindenképp tudok neked mondani: ha egy jógagyakorlat, vagy jógaóra végére azt érzed, hogy nehezebb lélegezni, fáradt, tompa lettél, vagy szédülsz, akkor annak az egyik oka (a sok közül) az lehet, hogy túllélegeztél. Ez különösen gyanús, hogyha a tanár vezénylésére lélegeztél, nem a saját ritmusodban, még gyanúsabb, hogyha szándékosan mélyek voltak a belégzéseid, és még ennél is gyanúsabb, hogyha a kilégzéseid is mélyek, erősek voltak (a mély kilégzések még a mély belégzésnél is hatékonyabb szellőztetők). Ebben az esetben érdemes következő gyakorlásodkor kipróbálni, hogy saját ritmusban lélegzel, és nem vagy csak rövidebb ideig mélyíted el a légzést, különösen ami a kilégzést illeti – vagy ha tudod, akkor lassítva gyakorlod a mély légzést. 

Kezdj el összebarátkozni a légzéseddel, megfigyelni, kitapasztalni,
és hagyni úgy történni, ahogy leginkább téged szolgál! 

Ha maradt bármi kérdésed, amire jó lenne választ kapni egy tapasztalt szakembertől,
akkor nyugodtan írj nekem, kíváncsian várlak. 

dr. Tihanyi Benedek T. 
Élményjóga-oktató, kutatóorvos, meseterapeuta, testtudat tréner

• Csatlakozz a Hírlevelem közösségéhez: http://bit.ly/hirlevelTB
• Nézz körül a Facebook lapomon: http://facebook.com/drtihanyibenedekt/
• Mentsd el az eseményeim Naptárát: http://bit.ly/naptárTB
• Olvass bele a Blogomba: http://bit.ly/baratkozzatesteddel
• Nézz bele a Vlogomba: http://bit.ly/VLOGtihanyibenedek

• Lapozz bele a Tudományos munkáimba: http://bit.ly/tudományos
• Fordulj hozzám bizalommal Drótpostán: drtihanyibenedek@gmail.com!

Források:

• Guyton and Hall Textbook of Medical Physiology
• https://hu.weblogographic.com/what-is-difference-between-bohr
• https://www.semanticscholar.org/paper/Understanding-the-Haldane-effect-Teboul-Scheeren/40644f404d13f35b927920c1bd69404b8febf5e4

Mit okozol másnak, ha rajta vezeted le a saját feszkódat? Mit okozol közben magadnak? Hogyan tudod ezt abbahagyni? Erről mesélek most neked. 

Élt egyszer egy ember, akinek volt egy titkos skatulyája. Abban a skatulyában bonbonokat tartott. Sokszor, ha nagy lett a baj, ha az élet meggyötörte őt, vagy csak elbizonytalanodott, a skatulyájára gondolt, amint tehette, elő is vette és felnyitotta a fedelét. Végighúzta az ujját a becsomagolt bonbonokon, és érezte a papíron át úgy érezte, rettegnek tőle. Kipécézett egyet-kettőt, elővette őket, forgatta őket az ujjai közt, néha falhoz csapta és földhöz vágta őket, dorgálta és fenyegette a bonbonokat. És amikor a hangulata tetőfokára hágott, az egyikről lehúzta a csomagolást, a szájába vette, szopogatva kóstolgatta, majd összeroppantotta, elkrámcsálta és lenyelte. Így nyert az ember enyhülést a benne feszülő érzésektől, ideig-óráig.

Úgy tűnik, néhányan azt gondolják, hogy emberekkel is lehet bonbonként bánni. Van, aki a személyes kapcsolataival él vissza, a közvetlen környezetéből választva célpontokat az agresszió levezetésére. Mások egész csoportokat pécéznek ki, és gyűlölettől mozgatva próbálnak ártani szóval vagy tettleg. Azt képzelve, hogy származási, világnézeti, politikai, nemi, szexuális, életkori, vagyoni, foglalkozásbeli, egészségi vagy más szempont alapján skatulyákba zárhatnak másokat, hogy legyen mindig elővenni valakit, és kiélni rajta az indulatokat.

De míg a kutatási eredmények szerint a bonbonoknak nem okoz szenvedést, ha így bánnak velük, az embereknek igen. A bántalmazás áldozataiban és a diszkriminált csoporthoz tartozókban kimutathatóan több a stressz, ami nemcsak a lelki, de a testi fájdalmakat is felerősíti, betegséget okozhat, megnyomoríthatja és megrövidítheti az életet.

Meleg vagyok, orvos és tanár vagyok, a családom keresztény része a kommunista, míg zsidó része a fasiszta diktatúrától szerzett súlyos károkat, a paraszti felmenőim pedig a feudalizmus terhét nyögték. Jócskán ismerem tehát, milyen érzés, ha valaki vagy akár egész csoportok kaparófának választanak. Talán ezek miatt is, erősen mellbe vág, amikor azt látom, mennyi temérdek szenvedést okoz a világon, hogy embereket feszültség-levezetésre használnak.

Ezért szeretnék egy dolgot leszögezni.

Nem vagyunk bonbonok.

Nem vagyunk bonbonok.

Nem vagyunk bonbonok. Emberek vagyunk.

Ha mégis bonbonként bánsz másokkal, annak következményei vannak. És nemcsak arra célzok, hogy a fagyi visszanyalhat. Hanem arra, hogy minden egyes döntésedkor, amikor embereket tárgyként akarsz használni, páncélt kell húznod a szíved és mások közé és a szíved és a tudatod közé, hogy ne érezd a fájdalmat, amit önkéntelenül letükröz benned az empátiád. Mással akartál embertelenül bánni, de magadat tetted embertelenebbé.

Talán a legtöbbünkben ott lakik az a valaki, aki úgy akarja feloldani a feszültségeket, hogy ehhez egy valaki mást akar használni. Bennem biztosan itt van. Évek óta dolgozom a testtudati terápiámban azért (is), hogy irányítást szerezzek felette... és segítőként kísérek ugyanebben másokat is. Úgyhogy saját tapasztalatból mondom: van visszaút. Akármennyien bántak veled bonbonként, akárhányszor kérgesítetted el a szívedet másokkal elbánva, akármennyire távol került tőled az az élmény, hogy szeretetreméltó vagy és tudsz szeretetet adni. Van visszaút.

És a visszaút egy felfele húzó spirál. Minél inkább vallod, hogy a barátságosság jár másoknak, annál barátságosabb tudsz lenni magaddal: a testeddel, a gondolataiddal, az érzelmeiddel. Ha pedig emberségesebben tudsz bánni a saját érzéseiddel, akkor egyre több út felkínálja magát neked a feszültségeid és problémáid kezelésére, mások használása helyett.

Emberek vagyunk. Nem bonbonok. Barátkozzunk egymással, barátkozzunk magunkkal!

Van saját élményed diszkriminációról vagy bántalmazásról?
Ha jól esne, írj nekem róla, kíváncsi vagyok a történetedre.  

Szeretnél kíséretet kapni a saját feszültséged kezeléséhez, az indulataid feletti irányítás megszerzéséhez, az agresszió átformálásához?
Keress fel engem bátran szakemberként!

Jó lenne tudni kapcsolódni másokhoz, akiknek fontos téma az emberi bánásmód?
Ha hallasz egy történetet arról, hogy emberekkel vagy embercsoportokkal embertelenül bántak, oszd meg azt egy Facebook posztban a #nemvagyunkbonbonok címkével, hogy megtalálhassuk és erősíthessük egymást!

dr. Tihanyi Benedek
Élményjógaoktató, kutatóorvos, meseterapeuta, testtudat tréner
hírlevél, facebook page, vlog, e-mail
baratkozzatesteddel.blog.hu

Köszönöm az együttgondolkodást Czinege Ádámnak, Aggod Zsuzsának, Simor Máténak és Virág Katinak! 

Csillogó szemű, tizenöt éves kamaszként az első jógaóráim egyikén hallhattam akkori oktatómtól az iskolájának, a Sivananda jóga történetét:

„A jóga eredete több ezer évre nyúlik vissza, Indiába, ahol egy megszakítatlan mester-tanítvány láncolaton keresztül maradt fenn. A 20. században aztán a jógaiskolánk mestere nyugatra küldte tanítványát, mondván: Ott nagy szükség van rád. A tanítványa az ősi indiai tudásból a nyugati emberekre szabott gyakorlást alakított ki és oktatott. Mára már a világ számos pontján, egyre többen ápolják a jógatradíciónkat, aminek tisztaságát az iskolánk élén álló élő mester szavatolja.”

Azóta több más Európában elterjedt tradicionális jógaiskola „teremtéstörténetét” ismertem meg (pl. Ijengár-jóga, astanga jóga), és kisebb változtatásokkal mind megegyeztek ezzel.

A történet hitelesítéséhez szoktak mutogatni egy 3,5 cm-es kb. 4000 éves Indus-völgyi zsírkőpecsétet is, amin egy jógapózban ülő istenséget vélnek látni, és hivatkoznak egy kb. 2000 éves pálmalevéltekercsre, a Patandzsalinak tulajdonított jóga szútrákra, ami nyolc lépcsőre bontva, részletes útmutatást ad, hogyan juthatunk el a jóga révén a megvilágosodáshoz (lásd itt lenn a képeken). 

Nekem kezdő jógásként nagy motivációt, biztonságérzetet, lelkesedést adott, hogy egy ennyire ősi, az idő próbáját kiálló, eredeti rendszert tanulhatok, és jóleső különlegességérzést, hogy mindez a távoli, egzotikus Indiából származik. Aztán kezdő jógaoktatóként is magabiztosságot merítettem abból, hogy egy ősi hagyomány átruházója vagyok. Képzelheted tehát azt a torokszorító, szédítő, nyomasztó, sőt keserű érzést, amikor jógakutatóként először találkoztam a véleménnyel hat éve: a jóga nem (csak) ősi és nem (csak) indiai.

Azóta volt időm utánajárni, hogy is van ez, és emészteni is a bizonytalanságot. Most megosztom veled a puzzle-darabkákat, amiket összegyűjtöttem az eltelt hat év alatt a jóga eredetének kérdésében – rakd ki belőle a saját összképedet, és ha van további infód, add be a közösbe kommentben!

1. Modern jóga: indiai és európai

Ahogy az első tudományos jógacikkem bevezetőjében idéztük szerzőtársaimmal: „Manapság a jóga legújabb ágát, a modern jógát gyakorolják a legszélesebb körben és többnyire ezt kutatják. A modern jóga különféle jógafajtákat foglal magában, melyek többnyire az indiai vallás felé érdeklődő nyugatiak és többé-kevésbé elnyugatiasodott indiaiak közti kölcsönhatással fejlődtek ki az elmúlt 150 évben.”

Ezeket a sorokat Elizabeth De Michelis PhD írta 2005-ben, aki korábban Cambridge-ben és Oxfordban is kutatta a jóga történetét. Könyvében (mely angolul letölthető itt) részletes, kétszáz oldalas betekintést ad az indiai és nyugati kultúra és ezotéria több ezer éves együttfejlődéséről. Bemutatja, e kettő világból hogyan alkották meg a 19-20. században a vallásfüggetlen, „kultúrafüggetlen”, globalizált modern jógát. Kifejti, hogy a modern jóga a gyógyító-egészségmegőrzős rituálé, a szekuláris vallás, és az önmegvalósítás eszközének szerepét is eljátssza a fejlett országokban, és ekként a társadalmunk szerves részévé vált. De több ponton gyengíti a vélekedést, ami szerint a mai jógastúdiókban/videókon gyakorolt jóga „tisztán” az ősi, eredeti gyakorlásból származna.

Elkülönítette a modern jógán belül a testgyakorlat jógákat (pl. Ijengár-jóga), a meditatív jógákat (pl. transzcendentális meditáció) és a pszichoszomatikus jógákat (pl. Sivananda-jóga), aszerint, hogy mekkora hangsúlyt fektet a testi-, és mekkorát a lelki fejlesztésre, és mindegyikben kimutatta a modern, nyugati hatásokat. Hangsúlyozta, hogy bár Patandzsali jóga aforizmáiban valóban szerepelt az ászanáza gyakorlása, mint a jóga végső céljához, a megvilágosodáshoz vezető nyolc lépcső harmadik foka. Azonban ebben a szövegben a szerző egy konkrét testgyakorlatot sem nevez meg, és gyanítható, hogy a szanszkrit ászana szó itt "ülés"-t jelent, nem pedig testgyakorlatokat. Az aforizmákhoz fűzött kommentárok már említenek névszerint is pózokat: összesen tizentkettő meditációhoz szükséges ülőhelyzetet volt (mint a lótuszülés például).

Később, a középkori indiai jógaszövegek is egyre több testgyakorlatot említenek (lásd az ászanák első írásos említéséről készült táblázatot), a 15. századi Hatha jóga pradípiká (Hatha jóga lámpása) kézirat már 84 ászana létezésére utal, 15 ászana részletes leírását megadja, köztük egészen akrobatikusokét is, mint pl. a pávaállás:

„Támaszkodjon kezeivel a talajra, köldöktájon a könyökeire nehezedve. Egyenes tartással emelkedjen fel: ezt a pozíciót nevezik majúra (pávakakas)-ászanának.” (Hatha jóga lámpása) 
A páva a legrébb óta ismert nem-ülő póz, első leírása kb. a 10. századból származik. 

A Hatha jóga pradípiká azonban hangsúlyozza, hogy a négy legalapvetőbb ászana mind a meditációhoz szükséges ülőpóz. Ezzel együtt is igaz, hogy sok alapvető jógagyakorlathoz (fejenállás, gyertyaállás, halállás) találtak a 18. századnál is korábbi írásos forrást. Mégis, számos ma gyakorolt, és „ősi indiai” póznak mondott gyakorlatnak nincs a 19., vagy akár a 20. századnál korábbi írásos nyoma. 

2. Jógagyakorlatok az európai tornakultúrából

Michelis tanítványa, Mark Singleton PhD, aki jelenleg a University of London kutatója, ennél is tovább ment. Kilenc éve megjelent, két éve frissített cikke szerint a ma gyakorolt jógapózok jelentős része egyáltalán nem indiai eredetű, hanem a germán (német, skandináv) testkultúra irányzatokban létrehozott tornagyakorlatok. Ezek a brit hadsereg révén jutottak el Indiába, akik legkésőbb 1775-től kezdve hatottak erőteljesen az indiai lakosságra.

Ők pedig a britektől való függetlenségi és nacionalista törekvéseik bimbózásakor ötvözték az európai testépítést a hindu technikákkal, hogy felkészítsék magukat egy eljövendő szabadságharcra. Később pedig megjelentek a jóga nyugati tudományos alapon való megértését és fejlesztését szorgalmazó indiai jógik. Így létrejöhetett egy olyan „indiai” kincs, ami karöltve a nyugaton felvirágzó egészségkultúrával és a keletet övező egzotikára áhítozással egy ütős exportcikké válhatott India és az indiai kormányok számára.

Singleton 2010-es könyvére (amely angol nyelven itt elérhető) építkezve közölt tegnap cikket a Telex, amiben nekem mókás újdonság volt egy 1939-es felvétel. Itt dán tornászokat láthatunk olyan gyakorlatokat bemutatni, ami a jógázóknak leginkább a jógaórákról lehetett eddig ismerős.

A macska-kutya (gerinchajlítás négykézláb) gyakorlat, a háromszögtartás, a Napüdvözletből ismert bot- és nyolcponttartás valamint az állásból előrehajlás, harcospóz, sőt, maga a Napüdvözlet is a nyugati tornából továbbfejlesztett, vagy legalábbis általa inspirált gyakorlatok.

3. Egészen újszülött jógapózok

Az 1975-ben alapított Yoga journal ki is adott egy cikket, hogy mik azok az ászanák, amik vélhetően vagy bizonyíthatóan fiatalabbak, mint az újság maga. Ezek közül talán a fordított harcos, és a Holdüdvözlet teremtőpóza, és talán a repülő gyík a legismertebbek. (A teremtőpóznak annyi mentsége van azok előtt, akik az újdonsága vagy európaisága miatt megvetnék őt, hogy a keleti harcművészeteknek viszont évszázadok óta bizonyíthatóan része, lovaglóállás néven).

4. Talán az európai torna a kínai harcművészetből jön, ami az indiai harcművészetből?

Elképzelhető, hogy az európai torna kialakulására hatással voltak keleti, kínai harcművészetek. Ezt feltételezik Lingről, aki a svédmasszázs és svédtorna atyja, és akinek tanítványa volt a Singleton által említett dán tornarendszer megalkotója is. A kínai harcművészetek hatását viszont biztosan megtalálták Ling több fontos tanítványánál és a testkultúra mozgalom továbbvivőjénél. Szóval, egyes jógapózok talán nem is indiaiak, talán nem is európaiak, hanem kínaiak. Bár a kínai harcművészetek pedig az indiai harcművészetekkel állhattak kölcsönhatásban, szóval lehet, a végén mégis Indiánál lyukadunk ki…

5. A jóga nemcsak testgyakorlás: mentális hozzáállás is

Még a legfizikálisabb „testgyakorlat” jóga képviselői is élesen elhatárolódnak a „sima tornától”, mondván, hogy a jóga nemcsak testi, hanem lelki-szellemi gyakorlás is. És valóban, egy jógaórán nagy eséllyel fogunk találkozni olyan instrukciókkal, amik nem egyes testrészeink mozgatására vagy elhelyezésére irányulnak, hanem a figyelmünket, a képzeletünket, a hangulatra-érzelmi állapotra vagy gondolatokra való tudatosságot, a magunkhoz (vagy másokhoz) való hozzáállást hivatottak fejleszteni.

Ezek a „mentális” instrukciók viszont a legtöbbször összhangban vannak a már említett, kétezer éves Patandzsali-féle jógaaforizmák etikai útmutatásával. Az etikai előírások a jóga nyolc lépcsőjének első két, alapvető fokai, és többek közt arra intik a gyakorlót, hogy ne ártson (magának se), hogy legyen mértékletes, legyen őszinte (saját magához is), ismerje meg saját magát és tegyen szert új tudásra, legyen elégedett (saját magával is), legyen fegyelmezett. Ezeket a valóban ősi és indiai irányelveket, ha átkeretezett formában is, de majdnem minden jógaórán tetten lehet érni, sőt, központi témái a „nem testről szóló” oktatói mondatoknak.

6. További nem-torna jógaelemek: légzés, tisztítás, koncentráció

Habár a testgyakorlat jógaóráknak valóban az ászanázás lesz időarányosan a leghangsúlyosabb része, ott is előfordulnak kisebb-nagyobb mértékben a jóga nyolc lépcsőjének további elemei: légző gyakorlat, befele figyelés, koncentrációs-meditációs gyakorlatok. A pszichoszomatikus, és meditatív modern jógáknál pedig az ászanával azonos vagy nagyobb arányban fognak szerepelni.

Sőt, India legrégibb és egyik legrangosabb jógakutató és gyógyító központjában, a Kaivaljadhám intézetben a gyógyítás alapjának a tisztítógyakorlatokat és a légző gyakorlatokat tekintik, nem az ászanákat. A tisztító-, légző-, és mentális gyakorlatokról tudtommal senki sem állította, hogy az Európából származnának, bár Michelis szerint a mai gyakorlásuk mikéntjére szintén hatással lehettek nyugati technikák.

7. Titkos tanítások

A jógáról azt tartják, hogy a 20. század előttig elsősorban személyes, sőt titkos szóbeli tanításokon keresztül maradt fenn. Így elképzelhető, hogy egyes testgyakorlatok már jóval régebben részét képezték a jógagyakorlásnak, csak egyszerűen nem írták le. Elképzelhető az is, hogy az őket leíró tekercsek elvesztek, vagy épp fennmaradtak, csak nem elérhetőek a nyilvánosság számára. Ehhez kapcsolódik az a jógás hozzáállás, ami a gyakorlást a tanulás és olvasás elé helyezi, amit Sivananda egészen idáig vitt: „egyetlen gramm gyakorlás többet ér egy tonna elméletnél”.
Az eredet kérdéséhez kapcsolódik az a hipotézis is, ami szerint a jógát nem az árja indiaiak fejlesztették ki, hanem az a még korábbi, törzsi-sámáni kultúra hagyatéka. Eszerint a világ minden részén gyakorolhattak őseink a mai jógához hasonló gyakorlatokat, csak épp míg a legtöbb területen ez szinte teljesen kihalt, Indiában egy megszakítatlan vonal megőrizhetett valamit az ősi útból.

Nemcsak másokban bízhatunk, hanem magunkban is

A mai jógagyakorlás kizárólagos ősi és indiai alapját cáfoló tudományos munkák legalább 20 évesek. Hosszabb idő eltelt, amíg ez a hír az angol nyelvterületeken a tudományon kívül is elterjedt, hazánkban pedig ez gyakorlatilag a mai napig sem történt meg. Ezt jól mutatja, hogy a magyar wikipedia még mindig csak az indiai eredetet emlegeti a jóga szócikkben, az angolban már régebben feltüntették a nyugati gimnasztika hatását.

Meg tudom érteni ezt a hosszú átfutási időt. Emlékszem, számomra mennyire kellemetlen volt először találkozni ezekkel a gondolatokkal. A saját esetemben, ha a csalódás, harag, félelem mögé nézek, amit éreztem, akkor egy bizonytalanságot találok a jóga felé. Kétségeket azzal kapcsolatban, hogy van-e értelme a gyakorlásnak, tényleg arra szeretnék-e menni, amerre a jóga állítja, hogy vezet, és tényleg arra vezet-e? Efféle kételyekre volt részben a megoldásom, hogy a jóga ősi mivoltából merítettem erőt. Számomra viszont, a kezdeti arculcsapottság érzése után nagyon is inspiráló és bátorító a belső bizalom más módokon való megalapozása. Stabilabb nekem, ha a jógára egy dinamikusan változó, fejlődő, a saját élményből kiinduló irányzatként tekintek, a modern jógára pedig egy olyan virágzó faként, aminek gyökerei kelet és nyugat múltjába is elnyújtóznak, hajtásai pedig sok-sok egymástól eltérő, és mégis némely dologban közös jógairányzatok.

Stabil alapot adhat a gyakorláshoz nemcsak a "jóga ősi pedigréje", hanem a saját élménynek adott barátságos figyelem.

Ez adott bátorságot ahhoz is, hogy bár Sivananda jógaoktatóként kezdtem tanítani 13 évvel ezelőtt, később, mikor a pszichológiából, gyógytornából, és más jógairányzatokból táplálkozva már egészen eltávolodtam a tradícióm eredeti tanítási elvárásaitól, megalapítsam a saját jógaiskolámat, az Élményjógát. És hogy ezzel a névvel fejezzem ki, számomra a jógagyakorlásban az elsődleges szempont a saját élményed, nem egy oktató mondja meg kívülről, mi a jó, mi a rossz, mit kéne megélned, hogyan kéne lennie a testednek, lelkednek… ehelyett megtanulhatsz saját magadra figyelni barátságosan, és a belső iránytűdre támaszkodva keresni a saját válaszaidat és utadat. Kitapasztalhatod, hogy a jóga belső szervi, vagy lelki hatásához a puszta testgyakorlás helyett hogyan tudod használni a figyelmed és fantáziád.  Az Élményjógában sokat merítünk a régiek tanításából, mert szuper, hogy ők már annyi mindent kipróbáltak, megéltek, kitaláltak, hogy nekünk nem 0-ról kell indulni (vagyis lehetne 0-ról indulni, de… minek?). Tanításaik sorvezető vonalat adnak nekünk, amik támogatásával szabadon írhatjuk a saját tapasztalatainkat.

Jógafóbia

Szóval, idebenn már egészen jól voltam azzal, hogy a jóga nemcsak ősi és nemcsak indiai. Mégse írtam meg ezt a cikket korábban. Csak most, hogy a telex lehozta tudtommal először magyarul ezt a nézőpontot, most ragadok billentyűzetet? Miért? A felszínes válasz: volt más dolgom. Mélyebben viszont úgy sejtem tartottam két szélsőséges csoport reakciójától. Az egyik a jógafóboké, akik a jóga gyakorlást összeegyeztethetetlennek tartják bizonyos európai (pl. keresztény) értékrenddel (ld. démonidézés kérdése). Nem szerettem volna azzal táplálni a jóga elleni támadásokat, hogy az egyik központi(nak tartott) alapjának adok támadási felületet. Ugyanakkor, ezek a felismerések bemutatják, a jóga nem kultúridegen, történelmileg és a jelenkorban is összefonódott az európai kultúrával.

Jógafundamentalizmus

A másik csoport a jógafundamentalistáké, akik viszont gyakran keresetüket, hivatásukat, sőt, életüket teszik fel arra, hogy a jóga ősi, “tiszta”, indiai forrásból származik kizárólag. Tartottam az esetleges támadásoktól, a jövőbeli hatékony és barátságos együttműködés ellehetetlenülésétől, amiket egy leleplező cikkel kockáztattam. Erről most azt gondolom, hogyha valaki hisz a tradicionális jógairányzatában, hisz az iskola jelenlegi mesterében és a korábbi gurukban, akkor továbbra is vélheti, hogy minden egyes gyakorlat bölcs, tapasztalt, sőt megvilágosodott emberek munkássága révén lett része a hagyománynak. Hiheti, hogy a gyakorlatok valójában Indiából származnak (ahogy erre a kiskaput fent megmutattam), vagy hogy az európai gyakorlatokból az indiai iskolaalapítók ősi sugallatra válogattak (akár fizikailag már halott, mégis “jelenlévő” mesterek, vagy akár istenek tanácsára).

Hiheti, és az Élményjóga filozófiája szerint én is hihetőnek tartom, hogy az európai gyakorlatokat nem egyszerűen lekopintották Indiában, hanem beágyazták egy ottani eleven, testi-lelki-szellemi gyakorlásba, és egybeolvasztották azzal. Így mikor a Telex azt írja a huszadik századi jógapózok megalkotóiról, hogy azok a gyakorlatoknak “ősi szanszkrit nyelven adtak neveket, nagyjából azzal a lendülettel, ahogy az ötvenes évek előtt nem létező Dunaújváros nevét írják rovásírással a mai hagyományőrzők”, akkor nem értek egyet. El tudom képzelni, hogy a névadás egy hosszas, elmélyült, a saját bőrön való kísérletezés után született meg. Bár a modernkori névadás magyarázhatja, hogy miért annyira zavaros a nevezéktana egyes pózoknak, hogy a névadásra kiválasztott mitológiai alakok miért szinte 100%-ig hímneműek, mégis, a saját jógás élményeimben nagy felismeréseket hozott, amikor az egy-egy gyakorlat nevéhez kapcsolódó hindu mítoszt megtaláltam, és aszerint gyakoroltam. Akárhogyis, feltevéseink mellett jó volna sokkal többet megtudni arról, egészen pontosan hogyan "készültek" a ma forgalomban lévő tradicionális jógagyakorlatok, tanfolyamok. 

Összességében:

Patandzsali kétezer éves jógaaforizmái szerint az ászana kényelmes és szilárd. Nem az számít tehát, hogy milyen pózt gyakorlunk, hanem azt, hogy hogyan: képesek vagyunk-e befele figyelni, és az érzeteink révén tanulni magunkat, és keresni az utat a jól eső stabilitáshoz, a nyugalmas erőhöz. A jóga ősi is és új is, minden alkalommal újjászületik a gyakorlás élményében - ha közben barátságosan odafigyelünk magunkra.

dr. Tihanyi Benedek T.
Élményjóga-oktató, kutatóorvos, meseterapeuta, testtudat tréner

• Csatlakozz a Hírlevelem közösségéhez: bit.ly/hirlevelTB
• Nézz körül a Facebook lapomon: facebook.com/drtihanyibenedekt/
• Mentsd el az eseményeim Naptárát: http://bit.ly/naptárTB
• Olvass bele a Blogomba: bit.ly/baratkozzatesteddel
• Nézz bele a Vlogomba: bit.ly/VLOGtihanyibenedek

• Lapozz bele a Tudományos munkáimba: http://bit.ly/tudományos
• Fordulj hozzám bizalommal Drótpostán: drtihanyibenedek@gmail.com!

Fényképek forrása:

https://en.wikipedia.org/wiki/Pashupati_seal

http://indianmanuscripts.com/scriptviewer-book.php?show=1079

https://www.stylecraze.com/articles/mayurasana-peacock-pose/

A járvány bizonytalansága közepette ritmusadó rituálékba kezdtem kapaszkodni. Így kerültem közelebb többek közt a sábbáthoz, a zsidósághoz, és a transzgenerációs traumáimhoz. Nemcsak megrázó érzésekre és élményekre találtam, hanem felismerésekre és fontos tanulságokra is.

Ezekről meséltem nektek tömören ebben a videóban, és írtam részletesebben alatta a cikkemben:

A karantén alatt megnőtt az igényem ritmusadó, biztos pontokra a napomban és a hetemben, ezért próbálgattam ki és építettem be a menetrendembe néhány rituálét. Volt köztük keresztény-eredetű, zsidó, hindu, muzulmán – szúfi,  buddhista, pogány, vallásfüggetlen és kifejezetten materialista is. A sábbátolás apránként eresztett gyökereket nálam. Először öt éve, egy izraeli út kapcsán vettem részt a zsidók hetének eme fénypontján, a Teremtés hetedik napját ünneplő (péntek esti) szombatfogadáson. De a karantén előttig ebből csak annyi maradt meg, hogy szombatonként sábbát sálommal köszöntem azoknak, akikről tudtam, hogy van ennyi közük a zsidó kultúrához.

Most viszont lépésről-lépésre beleépült a pénteki rutinomba a gyertyagyújtás, az éneklés, az imamondás, a pihenés és szellemi önfejlesztés, a zsidó felmenőkről való megemlékezés is. Számtalan dolgot unortodox módon csinálok, mert figyelek magamra és a testemre, hogy melyik szokás milyen hatással van rám, melyik jön autentikusan, és csak azt és úgy tartom meg, amit a sajátomnak érzek. Ezzel együtt is, ünnepi, "szent" hangulata lett számomra ezeknek a rituáléimnak. És éreztem, hogy ahogy otthonosan belakom és építgetem a szokásrendet, úgy valóban megkapom azt a kiszámíthatóság és biztonság élményt, ami annyira rám fért a járványügyi intézkedések és a bizonytalanság közepette. 

Pár hete, szombat reggel kirándulni indultam itthonról, vidáman dúdoltam az egyik szombatváró dalt az utcán. Épp szembejött egy ortodox zsidó család, kedélyesen rájuk köszöntem, visszaköszöntek, folytattam az éneklést a  földalatt a metrón áramolva, és a 21-es buszra szállva is. Ott eszembe jutott egy erdélyi zsidó dal, amit a Gryllus testvéreknek köszönhetően ismerek. Automatikusan elkezdtem azt is énekelni:

Ég, testvérek, ég! Ég!
Jaj, a mi árva kis városunk ég!
Dühöng a szél,
Szörnyű táncot járnak benne a vad lángok
Recseg, ropog, omlik minden –
Vöröslik az ég!
Ők csak állnak és csak nézik
Szörnyű szörnyűség
Ők csak állnak és csak nézik –
A városunk ég!

Ég, testvérek! Ég, testvérek, ég!
Jaj, minden perccel közelebb a vég,
Városunkkal együtt veszünk,
Pernye, korom, hamu leszünk...

De ennél a sornál nem tudtam folytatni, mert valami különös indult el bennem. Az egész testem lúdbőrözni kezdett, hideg markolt a szívembe, egyre erősebben hömpölygött odabenn valami. Én csak énekeltem tovább ezt az utolsó pár sort. Könnyek jöttek, majd elkezdtem sírni. Először csak hüppögtem, de nálam már az is nagy szó. Nagyon ritkán sírok, kevesebbszer, mint szeretnék. De most felszakadt valami. A "pernye, korom, hamu leszünk" sor a Holokauszt tükrében különös súlyt kapott, és nagyon élesen megjelent az érzés: milyen lenne, ha valaki most pernyét, kormot, hamut csinálna belőlem? Az én testemből, amit annyira szeretek, az életemből, amiben annyi lehetőség van. Mi játszódna le bennem, ha tudnám, mindjárt vége mindennek, meg fognak ölni és el fognak égetni? Kétségbeesés, rettegés, lefagyás, felfoghatatlan veszteség, értetlenség, kiszolgáltatottság, tehetetlen erőtlenség, fájdalom, mély gyász, gyűlölet...  

Aztán eszembe jutottak az ükszüleim és a rokonaik, akikkel ezt tényleg megtették. Rettenetesen sajnáltam őket, és mindenkit, aki hasonló sorsra jutott. Bár nem ismertem az ükszüleimet, sőt, ezen az ágon a dédszüleimet sem, mégiscsak, egy megszakítatlan láncolatban köt össze velük az a szoros, szerető szülő-gyerek kapcsolat, amit viszont jól ismerek a saját életemből. Most megjelentek előttem az ükszüleim, és a rokonaim, akiket Auschwitzban vagy másutt öltek meg. Pernyévé, korommá, hamuvá tették őket. Láttam, ahogy ez történik. Hangosan zokogtam a 21-es busz hátuljában. Eszembe jutott, hogy talán vissza kéne fogni magamat, szegény utastársak nehogy megijedjenek vagy kínosan érezzék magukat. De úgy döntöttem, hogy ez egyszer nem leszek előzékeny, se végletekig udvarias, és hagytam, hadd jöjjenek a könnyek, a hangok, a rázkódás.

Aztán kizokogtam magam, már csak hüppögtem. Sokszor bejárt gondolatkörök jöttek a gonoszról és az isteni jóságról. Ha létezik Isten, hogy hagyhatta ezt? Dédpapámé is ez a keserű kérdés. Az ő válasza pedig valahogy így szólt: "Ha létezne Isten, nem hagyta volna, hogy ez megtörténjen". Sok éven át egyetértettem vele. Nem tűnt igaznak, hogy a Holokauszt alatt Istenen felülkerekedett volna egy gonosz hatalom, ahogy az sem, hogy egy isteni beleegyezéssel történt meg minden. De most, a 21-es buszon, az Istenhegyi úton felfele utazva, távolzötykölődtem a dédapai választól, és most ez a mondat jött: "Ha létezik gondviselés, akkor hagyta ezt". Érdekes gondolatnak tűnt, úgyhogy elkezdtem töprengeni: miért hagyta volna?

Képek villantak be a zsidók történelméből, amivel csak nemrég kerültem jobban tisztába. Jelenetek, ami másképp de ugyanúgy rettenetesek voltak. Egy több ezer éves eseményláncolat, aminek elemként magába foglalja a Holokausztot is. Aztán a többi világtörténelmi tragédia képei rémlettek fel. Meg a Mátrix trilógia Építésze, és Harari. A történelem, mint emberek vágyainak, csoportjainak, érdekeinek állandó kölcsönhatása, és változása. A tragédiák, mint a feszültségek kisülése. Ez a nézőpont absztrakt és semleges volt. Nyugodt, sima és hűvös. Nem vesztettem el az előző nézőpontot, ahonnan nézve a Holokauszt felfoghatatlan, égető gyásszal tölt el, de megjelent ez a másik is. 

Aztán megkérdeztem magamtól, ha egyszer megtörtént a zsidók módszeres irtása, van-e bármi az egészben, ami kapcsán meg tudom érezni a gondviselés jelenlétét. Furcsa kérdés lehet elsőre, de... van-e bármi, ami miatt hálát tudok érezni? És tudtam hálát érezni afelé, hogy vagyok. A felmenőim élete többször egyetlen hajszálon múlott, tényleg rengeteg apró tényezőnek kellett együttállnia, hogy ne haljanak meg, az élet továbbadása előtt.

Tudtam hálát érezni afelé, hogy sírhattam. Nagyon felszabadító volt. Annyira jól esett könnyekbe önteni azt a fájdalmat, amit hordozok magamban a Holokausztból. Mintha átmosott, kitisztított volna. Biztos voltam benne, hogy minden egyes sábbátolás segített felkészülni arra, hogy "ki tudjam hordani" ezt a zokogást.

Hálás voltam azért is, hogy ilyen közel kerültem a lágy, sérülékeny, véges, gondoskodásra és szeretgetésre szoruló énemhez. Átsejlett valamiféle bölcs szépsége annak is, hogy mi emberek mind megszülettünk, és meg is halunk, hogy földi életünk múlandó és törékeny.

Hálás voltam, hogy ismerhetem a felmenőim történetét, és hogy emlékezhetek rátok. Átjárt a gondolat, hogy megérdemlik, hogy emlékezzek rájuk. Olyan volt, mintha a síráson keresztül meglátogattam és megszeretgettem volna őket.

Hálás voltam, hogy tudott változni a viszonyom a transzgenerációs Holokauszt-traumámmal. Amikor először kezdtem el érdeklődni és kérdezősködni a témában, akkor az iszonyat, a fájdalom, az igazságtalanság haragja, a félelem dominált bennem. És minél közelebb mentem hozzá, ezek annál erősebbek voltak. Bár lehetetlennek tűnt az elején (és igazából a közepén is), de most már azt mondom, profitáltam belőle, hogy foglalkozni kezdtem ezzel. Segít jobban átérezni mások traumáit, megérteni egyes jelenségek és tünetek okát. És mintha felvértezetebb lennék a kihívásokkal, nehézségekkel, tragédiákkal kapcsolatban is, és jobban eszemnél tudnék maradni olyan helyzetekben, ahol korábban teljesen elvesztettem magam. 

Ezt a történetet később elmeséltem a barátaimnak, és most elmeséltem neked is. Közben újra és újra átéltem azt, ami történt. Ahogy másoktól figyelmet kaptunk, én és a történetem, az segített egyre mélyebbre jutni a megértésben, és nyugvópontra kerülni. Hálás vagyok ezért is, hogy volt kinek elmesélni a történetet, volt, aki meghallgasson.

Nem tudom, létezik-e Isten vagy a gondviselés. De ha létezik, akkor sem abban számítok rá, hogy biztosan hosszú, egészséges, boldog és igazságos életet ad nekem. Hanem abban kérem a segítségét, ami miatt hálát is tudtam adni: hogy tudjak érezni, érzelmeket kiadni, emlékezni, mesélni és meghallgatást kapni. 

Nemcsak azért írtam le neked ezt a történetet, mert megelőlegeztem a meghallgató figyelmedet. Inkább azért, mert több tanulsága is volt a történetnek, ami hasznos vagy érdekes lehet neked is:

• Kiszámíthatatlan, bizonytalan, vészterhes időkben fontos lehet, hogy megteremtsük magunknak azokat az elkülönített időket, amikor kapcsolódhatunk a biztonsághoz, kiszámíthatósághoz. Ebben segíthetnek a rituálék is, legyenek vallási eredetűek, vagy egészen világiak.
• Ha a belső biztonság elér egy mértéket, akkor elég erős teret fog teremteni ahhoz, hogy megjelenhessenek a nehéz érzések. Mint egy alkimista törhetetlen edénye, a biztonság lehetőséget ad a bennünk zajló folyamatoknak, hogy felolvadjanak, vegyüljenek, kölcsönhassanak, változzanak. Ez visszafele is igaz: ha találkozunk egy belső feszültségünkkel, "szörnyünkkel", az azt is mutathatja, hogy készen álltunk rá. Hogy volt elég belső erőnk ahhoz, hogy beengedjük a tudatba, és ne nyomjuk vissza a nem-tudatos részébe a lényünknek.  A belső feszültségek kezelése pedig azzal ajándékoz meg, hogy szabadabban tudunk érezni, cselekedni és szeretni. 
• A múlt, nemcsak a gyerekkor, hanem a felmenőink történetei és a történelem is, olyan belső feszültségeket ültethet el bennünk, amiknek talán nem is vagyunk a tudatában. A városiasodott, pláne globalizált világban pedig, ahol rengeteg ember olvad össze egyetlen tömeggé, a belső feszültségek is összekapcsolódhatnak, és néha olyan katasztrófához vezetnek, amilyen a Holokauszt is volt. Nem tudom, te hogy vagy ezzel, de én hiszek abban, hogyha elég ember tudatosítja és dolgozza meg a belső feszültségeit, akkor csodák történhetnek velünk. Olyan társadalmakat és jövőt építhetünk, amiről korábban azt gondoltuk, hogy teljes mértékben lehetetlenek az "emberi természet" miatt. 

Ha bármit megmozdított benned ez az írás, szívesen veszem, ha megosztod velem. 

2020 augusztus 4.
dr. Tihanyi Benedek T.
Élményjóga-oktató, kutatóorvos, meseterapeuta, testtudat tréner

• Csatlakozz a Hírlevelem közösségéhez: bit.ly/hirlevelTB
• Nézz körül a Facebook lapomon: facebook.com/drtihanyibenedekt/
• Mentsd el az eseményeim Naptárát: http://bit.ly/naptárTB
• Olvass bele a Blogomba: bit.ly/baratkozzatesteddel
• Nézz bele a Vlogomba: bit.ly/VLOGtihanyibenedek
• Lapozz bele a Tudományos munkáimba: http://bit.ly/tudományos
• Fordulj hozzám bizalommal Drótpostán: drtihanyibenedek@gmail.com!