Jóga: nem ősi nem indiai?

Európai hatások a jógagyakorlatok kialakulásában

2020. november 02. - Baratkozzatesteddel.blog.hu

Csillogó szemű, tizenöt éves kamaszként az első jógaóráim egyikén hallhattam akkori oktatómtól az iskolájának, a Sivananda jóga történetét:

„A jóga eredete több ezer évre nyúlik vissza, Indiába, ahol egy megszakítatlan mester-tanítvány láncolaton keresztül maradt fenn. A 20. században aztán a jógaiskolánk mestere nyugatra küldte tanítványát, mondván: Ott nagy szükség van rád. A tanítványa az ősi indiai tudásból a nyugati emberekre szabott gyakorlást alakított ki és oktatott. Mára már a világ számos pontján, egyre többen ápolják a jógatradíciónkat, aminek tisztaságát az iskolánk élén álló élő mester szavatolja.”

Azóta több más Európában elterjedt tradicionális jógaiskola „teremtéstörténetét” ismertem meg (pl. Ijengár-jóga, astanga jóga), és kisebb változtatásokkal mind megegyeztek ezzel.

A történet hitelesítéséhez szoktak mutogatni egy 3,5 cm-es kb. 4000 éves Indus-völgyi zsírkőpecsétet is, amin egy jógapózban ülő istenséget vélnek látni, és hivatkoznak egy kb. 2000 éves pálmalevéltekercsre, a Patandzsalinak tulajdonított jóga szútrákra, ami nyolc lépcsőre bontva, részletes útmutatást ad, hogyan juthatunk el a jóga révén a megvilágosodáshoz (lásd itt lenn a képeken).

Nekem kezdő jógásként nagy motivációt, biztonságérzetet, lelkesedést adott, hogy egy ennyire ősi, az idő próbáját kiálló, eredeti rendszert tanulhatok, és jóleső különlegességérzést, hogy mindez a távoli, egzotikus Indiából származik. Aztán kezdő jógaoktatóként is magabiztosságot merítettem abból, hogy egy ősi hagyomány átruházója vagyok. Képzelheted tehát azt a torokszorító, szédítő, nyomasztó, sőt keserű érzést, amikor jógakutatóként először találkoztam a véleménnyel hat éve: a jóga nem (csak) ősi és nem (csak) indiai.

Azóta volt időm utánajárni, hogy is van ez, és emészteni is a bizonytalanságot. Most megosztom veled a puzzle-darabkákat, amiket összegyűjtöttem az eltelt hat év alatt a jóga eredetének kérdésében – rakd ki belőle a saját összképedet, és ha van további infód, add be a közösbe kommentben!

1. Modern jóga: indiai és európai

Ahogy az első tudományos jógacikkem bevezetőjében idéztük szerzőtársaimmal: „Manapság a jóga legújabb ágát, a modern jógát gyakorolják a legszélesebb körben és többnyire ezt kutatják. A modern jóga különféle jógafajtákat foglal magában, melyek többnyire az indiai vallás felé érdeklődő nyugatiak és többé-kevésbé elnyugatiasodott indiaiak közti kölcsönhatással fejlődtek ki az elmúlt 150 évben.”

Ezeket a sorokat Elizabeth De Michelis PhD írta 2005-ben, aki korábban Cambridge-ben és Oxfordban is kutatta a jóga történetét. Könyvében (mely angolul letölthető itt) részletes, kétszáz oldalas betekintést ad az indiai és nyugati kultúra és ezotéria több ezer éves együttfejlődéséről. Bemutatja, e kettő világból hogyan alkották meg a 19-20. században a vallásfüggetlen, „kultúrafüggetlen”, globalizált modern jógát. Kifejti, hogy a modern jóga a gyógyító-egészségmegőrzős rituálé, a szekuláris vallás, és az önmegvalósítás eszközének szerepét is eljátssza a fejlett országokban, és ekként a társadalmunk szerves részévé vált. De több ponton gyengíti a vélekedést, ami szerint a mai jógastúdiókban/videókon gyakorolt jóga „tisztán” az ősi, eredeti gyakorlásból származna.

Elkülönítette a modern jógán belül a testgyakorlat jógákat (pl. Ijengár-jóga), a meditatív jógákat (pl. transzcendentális meditáció) és a pszichoszomatikus jógákat (pl. Sivananda-jóga), aszerint, hogy mekkora hangsúlyt fektet a testi-, és mekkorát a lelki fejlesztésre, és mindegyikben kimutatta a modern, nyugati hatásokat. Hangsúlyozta, hogy bár Patandzsali jóga aforizmáiban valóban szerepelt az ászanáza gyakorlása, mint a jóga végső céljához, a megvilágosodáshoz vezető nyolc lépcső harmadik foka. Azonban ebben a szövegben a szerző egy konkrét testgyakorlatot sem nevez meg, és gyanítható, hogy a szanszkrit ászana szó itt "ülés"-t jelent, nem pedig testgyakorlatokat. Az aforizmákhoz fűzött kommentárok már említenek névszerint is pózokat: összesen tizentkettő meditációhoz szükséges ülőhelyzetet volt (mint a lótuszülés például).

Később, a középkori indiai jógaszövegek is egyre több testgyakorlatot említenek (lásd az ászanák első írásos említéséről készült táblázatot), a 15. századi Hatha jóga pradípiká (Hatha jóga lámpása) kézirat már 84 ászana létezésére utal, 15 ászana részletes leírását megadja, köztük egészen akrobatikusokét is, mint pl. a pávaállás:
2125-how-to-do-the-mayurasana-and-what-are-its-benefits-ss.jpg

„Támaszkodjon kezeivel a talajra, köldöktájon a könyökeire nehezedve. Egyenes tartással emelkedjen fel: ezt a pozíciót nevezik majúra (pávakakas)-ászanának.” (Hatha jóga lámpása)
A páva a legrébb óta ismert nem-ülő póz, első leírása kb. a 10. századból származik.

A Hatha jóga pradípiká azonban hangsúlyozza, hogy a négy legalapvetőbb ászana mind a meditációhoz szükséges ülőpóz. Ezzel együtt is igaz, hogy sok alapvető jógagyakorlathoz (fejenállás, gyertyaállás, halállás) találtak a 18. századnál is korábbi írásos forrást. Mégis, számos ma gyakorolt, és „ősi indiai” póznak mondott gyakorlatnak nincs a 19., vagy akár a 20. századnál korábbi írásos nyoma.

2. Jógagyakorlatok az európai tornakultúrából

Michelis tanítványa, Mark Singleton PhD, aki jelenleg a University of London kutatója, ennél is tovább ment. Kilenc éve megjelent, két éve frissített cikke szerint a ma gyakorolt jógapózok jelentős része egyáltalán nem indiai eredetű, hanem a germán (német, skandináv) testkultúra irányzatokban létrehozott tornagyakorlatok. Ezek a brit hadsereg révén jutottak el Indiába, akik legkésőbb 1775-től kezdve hatottak erőteljesen az indiai lakosságra.

Ők pedig a britektől való függetlenségi és nacionalista törekvéseik bimbózásakor ötvözték az európai testépítést a hindu technikákkal, hogy felkészítsék magukat egy eljövendő szabadságharcra. Később pedig megjelentek a jóga nyugati tudományos alapon való megértését és fejlesztését szorgalmazó indiai jógik. Így létrejöhetett egy olyan „indiai” kincs, ami karöltve a nyugaton felvirágzó egészségkultúrával és a keletet övező egzotikára áhítozással egy ütős exportcikké válhatott India és az indiai kormányok számára.

Singleton 2010-es könyvére (amely angol nyelven itt elérhető) építkezve közölt tegnap cikket a Telex, amiben nekem mókás újdonság volt egy 1939-es felvétel. Itt dán tornászokat láthatunk olyan gyakorlatokat bemutatni, ami a jógázóknak leginkább a jógaórákról lehetett eddig ismerős.

A macska-kutya (gerinchajlítás négykézláb) gyakorlat, a háromszögtartás, a Napüdvözletből ismert bot- és nyolcponttartás valamint az állásból előrehajlás, harcospóz, sőt, maga a Napüdvözlet is a nyugati tornából továbbfejlesztett, vagy legalábbis általa inspirált gyakorlatok.

3. Egészen újszülött jógapózok

Az 1975-ben alapított Yoga journal ki is adott egy cikket, hogy mik azok az ászanák, amik vélhetően vagy bizonyíthatóan fiatalabbak, mint az újság maga. Ezek közül talán a fordított harcos, és a Holdüdvözlet teremtőpóza, és talán a repülő gyík a legismertebbek. (A teremtőpóznak annyi mentsége van azok előtt, akik az újdonsága vagy európaisága miatt megvetnék őt, hogy a keleti harcművészeteknek viszont évszázadok óta bizonyíthatóan része, lovaglóállás néven).

4. Talán az európai torna a kínai harcművészetből jön, ami az indiai harcművészetből?

Elképzelhető, hogy az európai torna kialakulására hatással voltak keleti, kínai harcművészetek. Ezt feltételezik Lingről, aki a svédmasszázs és svédtorna atyja, és akinek tanítványa volt a Singleton által említett dán tornarendszer megalkotója is. A kínai harcművészetek hatását viszont biztosan megtalálták Ling több fontos tanítványánál és a testkultúra mozgalom továbbvivőjénél. Szóval, egyes jógapózok talán nem is indiaiak, talán nem is európaiak, hanem kínaiak. Bár a kínai harcművészetek pedig az indiai harcművészetekkel állhattak kölcsönhatásban, szóval lehet, a végén mégis Indiánál lyukadunk ki…

5. A jóga nemcsak testgyakorlás: mentális hozzáállás is

Még a legfizikálisabb „testgyakorlat” jóga képviselői is élesen elhatárolódnak a „sima tornától”, mondván, hogy a jóga nemcsak testi, hanem lelki-szellemi gyakorlás is. És valóban, egy jógaórán nagy eséllyel fogunk találkozni olyan instrukciókkal, amik nem egyes testrészeink mozgatására vagy elhelyezésére irányulnak, hanem a figyelmünket, a képzeletünket, a hangulatra-érzelmi állapotra vagy gondolatokra való tudatosságot, a magunkhoz (vagy másokhoz) való hozzáállást hivatottak fejleszteni.

Ezek a „mentális” instrukciók viszont a legtöbbször összhangban vannak a már említett, kétezer éves Patandzsali-féle jógaaforizmák etikai útmutatásával. Az etikai előírások a jóga nyolc lépcsőjének első két, alapvető fokai, és többek közt arra intik a gyakorlót, hogy ne ártson (magának se), hogy legyen mértékletes, legyen őszinte (saját magához is), ismerje meg saját magát és tegyen szert új tudásra, legyen elégedett (saját magával is), legyen fegyelmezett. Ezeket a valóban ősi és indiai irányelveket, ha átkeretezett formában is, de majdnem minden jógaórán tetten lehet érni, sőt, központi témái a „nem testről szóló” oktatói mondatoknak.

6. További nem-torna jógaelemek: légzés, tisztítás, koncentráció

Habár a testgyakorlat jógaóráknak valóban az ászanázás lesz időarányosan a leghangsúlyosabb része, ott is előfordulnak kisebb-nagyobb mértékben a jóga nyolc lépcsőjének további elemei: légző gyakorlat, befele figyelés, koncentrációs-meditációs gyakorlatok. A pszichoszomatikus, és meditatív modern jógáknál pedig az ászanával azonos vagy nagyobb arányban fognak szerepelni.

Sőt, India legrégibb és egyik legrangosabb jógakutató és gyógyító központjában, a Kaivaljadhám intézetben a gyógyítás alapjának a tisztítógyakorlatokat és a légző gyakorlatokat tekintik, nem az ászanákat. A tisztító-, légző-, és mentális gyakorlatokról tudtommal senki sem állította, hogy az Európából származnának, bár Michelis szerint a mai gyakorlásuk mikéntjére szintén hatással lehettek nyugati technikák.

7. Titkos tanítások

A jógáról azt tartják, hogy a 20. század előttig elsősorban személyes, sőt titkos szóbeli tanításokon keresztül maradt fenn. Így elképzelhető, hogy egyes testgyakorlatok már jóval régebben részét képezték a jógagyakorlásnak, csak egyszerűen nem írták le. Elképzelhető az is, hogy az őket leíró tekercsek elvesztek, vagy épp fennmaradtak, csak nem elérhetőek a nyilvánosság számára. Ehhez kapcsolódik az a jógás hozzáállás, ami a gyakorlást a tanulás és olvasás elé helyezi, amit Sivananda egészen idáig vitt: „egyetlen gramm gyakorlás többet ér egy tonna elméletnél”.
Az eredet kérdéséhez kapcsolódik az a hipotézis is, ami szerint a jógát nem az árja indiaiak fejlesztették ki, hanem az a még korábbi, törzsi-sámáni kultúra hagyatéka. Eszerint a világ minden részén gyakorolhattak őseink a mai jógához hasonló gyakorlatokat, csak épp míg a legtöbb területen ez szinte teljesen kihalt, Indiában egy megszakítatlan vonal megőrizhetett valamit az ősi útból.

Nemcsak másokban bízhatunk, hanem magunkban is

A mai jógagyakorlás kizárólagos ősi és indiai alapját cáfoló tudományos munkák legalább 20 évesek. Hosszabb idő eltelt, amíg ez a hír az angol nyelvterületeken a tudományon kívül is elterjedt, hazánkban pedig ez gyakorlatilag a mai napig sem történt meg. Ezt jól mutatja, hogy a magyar wikipedia még mindig csak az indiai eredetet emlegeti a jóga szócikkben, az angolban már régebben feltüntették a nyugati gimnasztika hatását.

Meg tudom érteni ezt a hosszú átfutási időt. Emlékszem, számomra mennyire kellemetlen volt először találkozni ezekkel a gondolatokkal. A saját esetemben, ha a csalódás, harag, félelem mögé nézek, amit éreztem, akkor egy bizonytalanságot találok a jóga felé. Kétségeket azzal kapcsolatban, hogy van-e értelme a gyakorlásnak, tényleg arra szeretnék-e menni, amerre a jóga állítja, hogy vezet, és tényleg arra vezet-e? Efféle kételyekre volt részben a megoldásom, hogy a jóga ősi mivoltából merítettem erőt. Számomra viszont, a kezdeti arculcsapottság érzése után nagyon is inspiráló és bátorító a belső bizalom más módokon való megalapozása. Stabilabb nekem, ha a jógára egy dinamikusan változó, fejlődő, a saját élményből kiinduló irányzatként tekintek, a modern jógára pedig egy olyan virágzó faként, aminek gyökerei kelet és nyugat múltjába is elnyújtóznak, hajtásai pedig sok-sok egymástól eltérő, és mégis némely dologban közös jógairányzatok.

Stabil alapot adhat a gyakorláshoz nemcsak a "jóga ősi pedigréje", hanem a saját élménynek adott barátságos figyelem.

Ez adott bátorságot ahhoz is, hogy bár Sivananda jógaoktatóként kezdtem tanítani 13 évvel ezelőtt, később, mikor a pszichológiából, gyógytornából, és más jógairányzatokból táplálkozva már egészen eltávolodtam a tradícióm eredeti tanítási elvárásaitól, megalapítsam a saját jógaiskolámat, az Élményjógát. És hogy ezzel a névvel fejezzem ki, számomra a jógagyakorlásban az elsődleges szempont a saját élményed, nem egy oktató mondja meg kívülről, mi a jó, mi a rossz, mit kéne megélned, hogyan kéne lennie a testednek, lelkednek… ehelyett megtanulhatsz saját magadra figyelni barátságosan, és a belső iránytűdre támaszkodva keresni a saját válaszaidat és utadat. Kitapasztalhatod, hogy a jóga belső szervi, vagy lelki hatásához a puszta testgyakorlás helyett hogyan tudod használni a figyelmed és fantáziád. Az Élményjógában sokat merítünk a régiek tanításából, mert szuper, hogy ők már annyi mindent kipróbáltak, megéltek, kitaláltak, hogy nekünk nem 0-ról kell indulni (vagyis lehetne 0-ról indulni, de… minek?). Tanításaik sorvezető vonalat adnak nekünk, amik támogatásával szabadon írhatjuk a saját tapasztalatainkat.

Jógafóbia

Szóval, idebenn már egészen jól voltam azzal, hogy a jóga nemcsak ősi és nemcsak indiai. Mégse írtam meg ezt a cikket korábban. Csak most, hogy a telex lehozta tudtommal először magyarul ezt a nézőpontot, most ragadok billentyűzetet? Miért? A felszínes válasz: volt más dolgom. Mélyebben viszont úgy sejtem tartottam két szélsőséges csoport reakciójától. Az egyik a jógafóboké, akik a jóga gyakorlást összeegyeztethetetlennek tartják bizonyos európai (pl. keresztény) értékrenddel (ld. démonidézés kérdése). Nem szerettem volna azzal táplálni a jóga elleni támadásokat, hogy az egyik központi(nak tartott) alapjának adok támadási felületet. Ugyanakkor, ezek a felismerések bemutatják, a jóga nem kultúridegen, történelmileg és a jelenkorban is összefonódott az európai kultúrával.

Jógafundamentalizmus

A másik csoport a jógafundamentalistáké, akik viszont gyakran keresetüket, hivatásukat, sőt, életüket teszik fel arra, hogy a jóga ősi, “tiszta”, indiai forrásból származik kizárólag. Tartottam az esetleges támadásoktól, a jövőbeli hatékony és barátságos együttműködés ellehetetlenülésétől, amiket egy leleplező cikkel kockáztattam. Erről most azt gondolom, hogyha valaki hisz a tradicionális jógairányzatában, hisz az iskola jelenlegi mesterében és a korábbi gurukban, akkor továbbra is vélheti, hogy minden egyes gyakorlat bölcs, tapasztalt, sőt megvilágosodott emberek munkássága révén lett része a hagyománynak. Hiheti, hogy a gyakorlatok valójában Indiából származnak (ahogy erre a kiskaput fent megmutattam), vagy hogy az európai gyakorlatokból az indiai iskolaalapítók ősi sugallatra válogattak (akár fizikailag már halott, mégis “jelenlévő” mesterek, vagy akár istenek tanácsára).

Hiheti, és az Élményjóga filozófiája szerint én is hihetőnek tartom, hogy az európai gyakorlatokat nem egyszerűen lekopintották Indiában, hanem beágyazták egy ottani eleven, testi-lelki-szellemi gyakorlásba, és egybeolvasztották azzal. Így mikor a Telex azt írja a huszadik századi jógapózok megalkotóiról, hogy azok a gyakorlatoknak “ősi szanszkrit nyelven adtak neveket, nagyjából azzal a lendülettel, ahogy az ötvenes évek előtt nem létező Dunaújváros nevét írják rovásírással a mai hagyományőrzők”, akkor nem értek egyet. El tudom képzelni, hogy a névadás egy hosszas, elmélyült, a saját bőrön való kísérletezés után született meg. Bár a modernkori névadás magyarázhatja, hogy miért annyira zavaros a nevezéktana egyes pózoknak, hogy a névadásra kiválasztott mitológiai alakok miért szinte 100%-ig hímneműek, mégis, a saját jógás élményeimben nagy felismeréseket hozott, amikor az egy-egy gyakorlat nevéhez kapcsolódó hindu mítoszt megtaláltam, és aszerint gyakoroltam. Akárhogyis, feltevéseink mellett jó volna sokkal többet megtudni arról, egészen pontosan hogyan "készültek" a ma forgalomban lévő tradicionális jógagyakorlatok, tanfolyamok.

Összességében:

számomra felszabadító a jógára egy dinamikusan fejlődő, az adott történelmi korhoz és helyhez alkalmazkodni tudó, keleten és nyugaton is gyökerező irányzatként tekinteni, ahol a lényeg a saját tapasztaláson, saját élményeken van, és ehhez útmutatásként és inspirációként több száz, és több ezer éves tanításokra is figyelünk.

Patandzsali kétezer éves jógaaforizmái szerint az ászana kényelmes és szilárd. Nem az számít tehát, hogy milyen pózt gyakorlunk, hanem azt, hogy hogyan: képesek vagyunk-e befele figyelni, és az érzeteink révén tanulni magunkat, és keresni az utat a jól eső stabilitáshoz, a nyugalmas erőhöz. A jóga ősi is és új is, minden alkalommal újjászületik a gyakorlás élményében - ha közben barátságosan odafigyelünk magunkra.

dr. Tihanyi Benedek T.
Élményjóga-oktató, kutatóorvos, meseterapeuta, testtudat tréner