A testtel való barátság támogatja az egészséget, a boldogságot, a másokkal való kommunikációt és a fenntarthatóságot is. Miért annyira gyakori mégis a test háttérbe szorítása vagy figyelmen kívül hagyása? Az egyik ok a sok közül, hogy a testünk egy olyan része a lényünknek, ami a mulandó anyagi világhoz tartozik. Az elmúlással, halállal kapcsolatos félelmek pedig eltávolíthatnak a testtől is.
Ha valaki a "székhelyét áthelyezi" a testből egy sérthetetlennek és elpusztíthatatlannak vélt énrészébe (pl. a lélekbe), azzal mintha megszabadulna a halál szorongatásától - azon az áron is, hogy így meggyengül a kapcsolata a testi énjével. A halálszorongás kezelésének más módjai is vannak. Például a halál tényével való szembenézés, az elmúlás elfogadása. Számomra ebben nagy segítséget jelentett az emberiség és az univerzum végével való foglalkozás.
Ebben a cikkben összefoglalom, a tudomány mai állása szerint mi tud véget vetni az emberi létformának. (Akkor javaslom a továbbolvasást, ha szeretnél találkozni az egzisztenciális félelmekkel és kérdésekkel, hogy megdolgozhasd őket, hogy közelíts a halállal való megbékélés felé, és ezáltal még teljesebben elfogadd az éned mulandó részét: a testedet.
Sokak szerint az emberiségre a legnagyobb veszélyt jelenleg önmaga jelenti. A civilizált kultúra magával hozta vagy legalábbis felerősítette a természeti erőforrások (végső) felélését, a járványokat, a háborúkat (ami a technológiai fejlődéssel karöltve adja az atomháború rémét), a globális éghajlatváltozást és szennyezést (ózonlyuk, mérgezések), az ökoszisztéma felborítását és a termőtalajok kimerülését. A technológiai felfedezésekhez kapcsolódnak még olyan, nem teljesen megcáfolható félelmek, mint az ellenségessé váló mesterséges intelligencia vagy veszélyes biotechnológia (pl. egy kitenyésztett vírus) vagy nanotechnológia (pl. önszaporító nanorobotok) elszabadulása. Ezek mindegyike önmagában is súlyos fenyegetettséget jelent az emberiség hosszú távú fennmaradására, azonban egymással kölcsön hatva olyan bonyolult problémahalmazt képeznek, ami lehet, hogy túl nagy falat fajunknak.
A nem-ember okozta fenyegetések egyike a geomágneses vihart kavaró napkitörés (esélye a következő évtizedben kb. 2%), ami szélsőséges esetben elsöpörheti az ózonréteget, kitéve így a föld élőlényeit a halálos mértékű napsugárzásnak. Egy másik veszély a szupervulkán-tevékenység, ami kibocsájtott hamu révén globális lehűléshez vezethet. Az esélyt azonban, hogy egy adott évben kitörjön egy szupervulkán, 1 a 730.000-re teszik. A világvége filmek egy része az űrből zuhanó égitestek pusztító érkezését jelölik meg veszélyforrásként. Valójában 20 millió évente egyszer érkezik annyira nagy aszteroida hozzánk, hogy jelentős hatása legyen a Földre, és az utolsó, tömeges fajpusztulást okozó becsapódás is már 66 millió éve történt.
A csillagászok szerint, a Nap egyre erősebb fényt sugároz a Földünk felé, jelenleg épp 1%-kal nő fényereje 100 millió évente. De ahogy a Nap feléli energiájának forrását, a hidrogént, úgy a magja egyre tömörebb lesz, ami felgyorsítja a benne zajló fúziós folyamatokat, és ezzel növeli a fényerő emelkedésének ütemét. A jóslások szerint 3,5 milliárd év múlva már 40%-kal erősebb lesz a napfény, ami a teljes Föld vízkészletének elforralásához, a víz üvegházhatása révén a földkéreg megolvasztásához, és a földi élet felszámolásához vezet majd (vagyis a kb. 3,8 milliárd éves földi élet már túlvan a félidőn). De a felmelegedés már jóval korábban, 600 millió év múlva annyira lecsökkentheti a levegő szén-dioxid tartalmát, hogy a növények nagy része kipusztul, és így az összes rájuk épülő tápláléklánc is veszélybe kerül. A helyzetet rontja, hogy 2-3 milliárd év múlva a Föld magmájának áramlása leállhat, ami véget vet bolygónk saját mágneses mezejének (így az UV-tól óvó ózonréteget is szabadon elsodorhatja a napszél. ill. tömegesen "elfújhatja" a légkör maradékát is). Tehát a Nap 5 milliárd év múlva esedékes kimerülése és vörös óriássá növése már egy halott Földet fog felperzselni. Mindezt jó lenne nem a Földön megvárni - az emberiség megszökéséhez nemcsak kielégítő alternatív lakhelyre volna szükség is, hanem arra is, hogy ne gyártson olyan űrszemétpáncélt a Föld köré, amin lehetetlen áthatolni. Előbbi létezésére jó esély van, utóbbi megakadályozása viszont kérdéses.
A naprendszeren kívülről jövő veszélyek nem mind valószínűtlenebbek vagy távolibbak az előbb említett kockázatoknál. A Napnál legalább 8-szor nagyobb indulótömegű csillagok fényes életüket egy hatalmas szupernóva-robbanással fejezik be, és változnak át neutroncsillaggá vagy fekete lyukká. E csillagok forgó mozgása egy olyan elektromágneses teret hoz létre, ami a szupernóva-robbanáskor kitörő gamma-sugarakat egy nyalábba összpontosítja. Hasonló gamma-sugárnyaláb keletkezhet akkor is, ha két neutroncsillag összeütközik. A gamma-sugárnyaláb úgy is véget vethet a földi életnek, hogy telibe találja és felperzseli a bolygónkat, vagy úgy is, ha elég közel halad el hozzánk ahhoz, hogy elsöpörje az ózonrétegünket (mely esetben, mint a geomágneses viharnál is írtam, a napsugárzás végezne velünk). A becslések szerint 5 millió évente egyszer halad el gamma-sugárnyaláb elég közel a Földhöz ahhoz, hogy jelentős hatást gyakoroljon az élővilágára.
Az elméleti kutatások szerint lehetséges, hogy keringenek az univerzumban úgynevezett furcsa anyag töredékek, amelyek közül ha egy is elérné a Földet, mindent furcsa anyaggá változtatna, felbontva minden jelenlegi anyagi szerkezetet, és így azonnal eltörölné az életet. A furcsa anyag az ősrobbanás során, vagy neutron csillagok belsejében keletkezhetett, ahonnan két neutroncsillag ütközésekor szabadulhatna ki. (Létezése hipotetikus, és a veszélyességéhez is több feltételnek kell teljesülnie. )
Szintén az elméleti kutatások vetették fel a lehetőségét annak, hogy anyagi világunk, az egész ismert univerzum egy úgynevezett metastabil állapotban van. Mintha egy hegyoldalon szánkóznál, és félúton megakadnál egy kis mélyedésben. Egy kis aktiváló energia segíthet továbblendülni, és a mély felé száguldani. Az elmélet szerint, ha a metastabil univerzumunk egy részén létrejönne az igazi mélypont, a valódi vákuum (vagyis a valódi stabil állapot), akkor ez a vákuum egy fénysebességgel táguló buborékként falná fel az útjában az anyag most ismert formáját, így minket is a Földdel együtt. Ez a forgatókönyv is hipotetikus, így az esélye, egyenlőre, nem becsülhető. (Sőt, mivel a valódi vákuum "csak" fénysebességgel tud nőni, ezért ha egy annyira messzi helyen ütné fel a fejét, ami az univerzum tágulása miatt gyorsabban távolodik tőlünk, mint a fény sebessége, akkor nem is tudna elérni minket.)
A ma ismert univerzum a Nagy Bummal vette kezdetét. De vajon hogyan lesz vége a világmindenségnek? Erre három különféle forgatókönyvet is vázol a tudomány:
Angol videó magyar felirattal az univerzum végének három forgatókönyvéről
- Közülük a legvalószínűbbnek a Nagy Fagyás tűnik. Mivel az anyag a lehető legnagyobb entrópiára (rendezetlenség) törekszik, az utolsó csillagok kimerülése után lassan minden folyamat és változás leáll az univerzumban.
Az emberiségnek a legnagyobb feladata olyan energiaforrás találása lesz, amivel a lehető legtöbb ideig kihúzhatják. Az egyik ilyen forrás egy vörös törpe csillag lehet, ami az egyenletes üzemanyag felhasználása révén billió (ezermilliárd) évekig elélhet. Nála is tovább élhetnek a fehér törpe csillagok, akik valószínűleg az univerzum utolsó fényforrásai lesznek, a maguk becsült kvintillió (billiárdbilliárd) évével.
A csillagokon túl, azonban elméletileg lehetséges, hogy egy feketelyuk energiáját is ki lehet nyerni, így az univerzum sötétbe borulása után is fennmaradhat az emberiség egy ideig. De végül, a feketelyukak elpárolgásával ez az energiaforrás is megszűnik, fény és meleg híján fagyunk halálra, az egész világgal együtt. - Egy másik forgatókönyv szerint, az univerzum gyorsuló tágulása végül a Nagy Szakadáshoz vezet. E tágulás egyrészt azt okozza, hogy vélhetően soha nem leszünk képesek a Tejút és az Androméda-galaxis által alkotott Lokális csoport elhagyására (hiszen minden más galaxis utolérhetetlenül gyorsan távolodik tőlünk).
Másrészt, egy idő után a galaxisunkon és a Naprendszerünkön belüli tágulás is legyőzi a gravitációt, szétrepíti égitesteit (ami a Nap elvesztése miatt megint csak kiirtaná az életet a Földről), és egy idő után az atomok közti kapcsolatot is elgyengítené, így elemi részecskéire esne szét minden. - A harmadik forgatókönyv szerint, az univerzum tágulása egy ponton megáll, majd összehúzódik, és ismét, akárcsak a Nagy Bumm előtt, mérhetetlenül kicsi helyre tömörül minden.
Ez az elmélet azt állítja, hogy a mostani Ősrobbanás előtt is lejátszódhatott már számtalanszor a tágulás-összehúzódás ciklusa, és ezután is lejátszódhat majd számtalanszor - egy Nagy Pattogást folytatva az örökkévalóságig. Akármelyik forgatókönyv valósul meg e három közül, a ma ismert technológiákkal képtelenség, hogy bármelyiket is túlélje az élet bármely formája.
Ebben a cikkben az emberiség végének húsz forgatókönyvét írtam le, tízet közülük a civilizált életmód okoz, tíz viszont az emberi tevékenységtől független. Az első tizenöt fenyegetés potenciálisan halálos, de elméletileg létezik rá olyan válasz, amivel túl tudjuk élni a katasztrófát. Az utolsó öt viszont olyan apokalipszist vázol fel, amire nincs ma ismert megoldás: az anyagi élet elkerülhetetlen végét jelenti.
Ha idáig elértél a cikkben, akkor szembesülhettél vele, hogy nemcsak az egyéni emberi élet, hanem a fajunk fennmaradása, sőt az anyagi világ is mulandó,és törékeny. Ez a szembesülés lehet, hogy nehéz érzéseket, félelmet vagy tehetetlenséget is okoz. Ezen érzésekkel való találkozással edzhetjük azt a képességünket, hogy elviseljük őket, akárcsak a halál tényét.
Minden lépés, amit az elmúlással való megbékélés felé teszünk, a testünk felé is tesszük. Ha elfogadjuk, hogy a halandó testünk (is) mi vagyunk, akkor zsigeribb és elevenebb tapasztalatot szerezhetünk arról, hogy van élet a halál előtt.
Ha a testtel való barátkozáshoz vagy a mulandóság feldolgozásához segítséget szeretnél kapni tőlem, akkor keress fel nyugodtan.
dr. Tihanyi Benedek T.
Élményjóga-oktató, kutatóorvos, meseterapeuta, testtudat tréner
