tippek, élmények, vélemények a testi-lelki egészségről, jó közérzetről

Barátkozz a testeddel

Barátkozz a testeddel

Démonidéző útikalaúz jógázóknak

A jóga lelki kockázatainak tudományos alapja és kivédése

2019. november 26. - Baratkozzatesteddel.blog.hu

A démon egy tudományosan nehezen értelmezhető fogalom. Pszichológiai kutatóorvosként, ha szeretném mégis lefedni, vajon mit aposztrofálnak egyesek "démonidézésként", akkor olyan tevékenységekre gondolnék, amik nem szokványos és a lelki egészséget gyengítő, vagy kifejezetten mentálisan megbetegítő hatást fejtenek ki. 

20181204_094301.jpgAz ELTE jógakutató csoportjának tagjaként nemcsak a jógázás pozitív testi-lelki hatására,
hanem a potenciális mellékhatásokra is fel akarom hívni a figyelmet

A jóga lelki kockázatáról és mellékhatásáról

Ha ezt a meghatározást vesszük alapul, a jóga egyértelműen "démonidéző" potenciállal bír. Miközben több pont miatt sem értek egyet a Hit gyülekezete szombati prédikációjában elhangzottakkal, és nem tartom OK-nak azokat a kijelentéseket, amik emberek közti gyűlöletet, távolságot, meg-nem-értést célozzák, aközben időszerűnek tartom ismét hangsúlyozni, a jóga gyakorlása nemcsak egészségvédő és gyógyító hatással bír, hanem okozhat testi vagy akár lelki mellékhatásokat is

12 év jógaoktatása után nem tudok olyan tanítványomról, aki lelkileg "lesérült" volna az óráimon, de más jógázók történetei és a tanulmányaim a lehetséges veszélyekre intenek. Az általam ismert leghírhedtebb történetek egy jógán is alapuló, de a jógával névleg szakító hazai irányzat körül keringenek. A lehetséges jógás lelki mellékhatások közül a három legfontosabbnak ezek tűnnek:

  1. Jógafüggőség: a sportfüggőségek felől közelítve, jógafüggőnek nevezhetjük azt, aki kényszeresen űzi a jógát, fizikai sérülések ellenére, vagy szakmai- vagy személyes életének kárára, vagy a gyakorlás híján elvonási tüneteket produkál. Az egészséges és kóros szint elkülönítése nem feltétlenül egyszerű, ebben a fő irányadó az lehet, hogy a jógagyakorlás mennyire összehangolt az egyéb életcélokkal, és mekkora szenvedést okoz a jógázónak vagy a környezetének. 
  2. Jógaszorongás:relaxáció-kiváltotta szorongás a jógaórán gyakorolt relaxáció közben is felléphet. Ilyenkor egy lazító technika alkalmazása nemhogy csökkenti, hanem éppen növeli a stressz és szorongás szintjét. A lazításon túl az egyes testgyakorlatok, légzőgyakorlatok, vagy meditációk is kiválthatnak intenzív érzelmeket, köztük negatívat is. Például a "tárgynélküli félelemként" fémjelzett szorongást, intenzívebb esetben pánikrohamot. 
  3. Pszichózis (valóságvesztés): a sportolásban vagy meditálásban is megfigyelhető tudatállapot-módosulás szélsőséges és kontrollálhatatlan esetében az érintett elveszti a kapcsolatot a valósággal, érzékcsalódásai és téveszméi támadnak. 

Ahogy a jóga okozta fizikai sérüléseknél is legtöbbször feltételezhető egy már eleve meglévő mozgásszervi érzékenység, betegség, ugyanúgy a jóga okozta lelki mellékhatások is valószínűbbek már meglévő lelki érzékenység mellett. A jógafüggőséget megalapozhatja pl. egy általános függőségre való hajlam. A jógaszorongást táplálhatja többek közt neurotikus személyiségjegy vagy feldolgozatlan trauma is. A pszichózis eredhet pszichiátriai kórképből (skizofrénia, súlyos depresszió), vagy hajlamosíthat rá a lelki fejlődés szélsőséges zavara (pl. skizoid védekezési minta). 

A hajlamosító tényezők szűrése azonban nehézkes, mivel a mentális érzékenységeket vaskos társadalmi elítéltség övezi, ezért a gyakorlók nem biztos, hogy önként és maguktól szólnak az oktatónak. Illetve néha számukra sem ismert a saját állapotuk. 

Tippek a jógás lelki károk megelőzésére és kezelésére

Néhány tanács, amik segíthetnek a lelkileg is biztonságos jógagyakorlásban:

  • Ha van tudomásod mentális betegségről, érzékenységről, kérd ki egy gyógyító szakember véleményét, milyen jógát javasol neked. Ezenfelül, jelezd az oktatónak az óra előtt a helyzetedet. 
  • A jógagyakorlás közben hallgass a belső érzeteidre. Ha egy gyakorlat intenzív negatív érzéseket okoz, jogodban áll megállni, akkor is, ha az oktató mást vezényel. És jogodban áll érdeklődni az oktatónál, a következő órán mivel tudod kiváltani azt a gyakorlatot, mit tudsz helyette végezni.
  • Keress olyan jógázási lehetőséget ahol biztonságban és szabadságban érzed magad, tudsz a saját tempódban gyakorolni, az oktatóval és a csoporttal is megtartó kapcsolatot tudsz kialakítani. Ha ez csoportos keretekben nem lehetséges a számodra, kereshetsz magánjógaórát is. 
  • Egy-egy jógaóra végén szánj pár percet az élményeid tudatosítására. Hagyj mindig időt arra, hogy visszaállj olyan állapotba, hogy biztonságban tudj az utcán közlekedni! 
  • Ha mentális szétesés, krízis lép fel, kérj segítséget. Hívjatok a helyszínre képzett segítőket (pl. Soteria alapítvány), hívjatok fel telefonos lelkisegély-szolgálatot (pl. Háttér: 13737, SOS telefonos lelkisegély 116123), kísérettel vagy a mentővel (telefon: 112) érkezzetek meg egy pszichiátriai krízisintervenciós osztályra!

A "démonidézés" gyógyító hatása

    Más, lelki gyakorlatokat vagy önismereti fejlődést tartalmazó módszerrel egyetemben, a jógagyakorlás közben is találkozhatunk olyan saját lelki mechanizmusokkal, belső élményekkel vagy énrészekkel, amik elsőre problémásak, nehezek. Biztonságos szakmai kísérettel megtámogatva ezeknek a negatív tapasztalásoknak, a "démonoknak" a tudatosítása, megértése, megszelídítése önismeretileg előrevivő lehet. Ezt a saját bőrömön is megtanultam, egy perfekcionista belső szörnyemmel való találkozásomról, és e találkozás pozitív hozadékairól a bizsergető energiáról szóló TEDx előadásomban is beszámoltam. 

    virabhadra.jpgEgyes jógagyakorlatokhoz kifejezetten agresszív hindu mitológiai történetek kapcsolhatóak. 
    A képen látható harcos, Vírabadra a népszerű Napüdvözletben is szereplő harcospóz névadója, a mese szerint egy tomboló haragú vérengzésben állt bosszút egy sérelemért. 

    Bár a jógát sokan azért gyakorolják, hogy jobb hangulatuk legyen, a hosszútávú boldogsághoz vezető úton előfordulhatnak hullámvölgyek, akár krízisek is, amik megdolgozva előbbre visznek. Azt gondolom, hogy a jóga és a sötét erők közti kapcsolat feltételezésének olyan megtörtént esetek is alapot adtak, ahol se a gyakorló, se az oktató nem tudott megfelelően kezelni egy nehezebb lelki folyamatot. A biztonságos gyakorlás és a mellékhatások elkerülése nagyon fontos szerintem, de ennél is fontosabbnak tartom, hogy minden jógát gyakorló és oktató tisztában legyen a jóga útján lévő lehetséges veszélyekkel, fel legyen készülve rájuk, és tudja mit tegyen, ha bekövetkeznek. 

     

    Ha kíváncsi vagy egy olyan hazai jógairányzatra, ami a pszichológia eszközeit használja a lelki biztonság fokozására és az önismereti fejlődés elősegítésére, akkor ismerd meg az Élményjógát!

    Ha pedig ismersz történetet arról, ahogy a jóga testi vagy lelki kárt okozott, oszd meg velem, és járulj hozzá ezzel a tudásom gyarapodásához! 

     

    dr. Tihanyi Benedek T.
    Élményjógaoktató, kutatóorvos, meseterapeuta, testtudat tréner

    Csatlakozz a Hírlevelem közösségéhez: bit.ly/hirlevelTB

    Nézz körül a Facebook lapomon: facebook.com/drtihanyibenedekt/

    Mentsd el az eseményeim Naptárát: http://bit.ly/naptárTB

    Olvass bele a Blogomba: bit.ly/baratkozzatesteddel

    Nézz bele a Vlogomba: bit.ly/VLOGtihanyibenedek

    Hallgass bele a Mesetáramba: bit.ly/mesetár

    Lapozz bele a Tudományos munkáimba: researchgate.net/profile/Benedek_Tihanyi2/

    Fordulj hozzám bizalommal Drótpostán: drtihanyibenedek@gmail.com

     

    Kép forrása: https://sreenivasaraos.com/2012/09/29/virabhadra-the-auspicious-hero/

    A bejegyzés trackback címe:

    https://baratkozzatesteddel.blog.hu/api/trackback/id/tr1815324710

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Nincsenek hozzászólások.
    süti beállítások módosítása