Testi tudatosság és egészség 1.

a testi érzetek szerepe az egészség és betegség felfedezésében, megélésében és kezelésében

2018. február 28. - Baratkozzatesteddel.blog.hu

Írásomban személyes tapasztalataim által fűtve, olvasmányaimra és kutatómunkámra építve azt szeretném körüljárni, hogyan támogathatja az egészséget a testi jelzések felé való nyitottság - a megelőzéstől kezdve a diagnózison és terápia kiválasztásán át a betegség szubjektív megéléséig, hogyan hozhatja közelebb egymáshoz a különféle gyógyító módszereket és teheti emberközelibbé hivatásunkat.

Testi tudatosság alatt a test állapotának, folyamatainak, valamint mozdulatainak tudatos észlelését értjük, amely belső érzékelő-sejtekből (izom-ín-ízület, zsigerek és vérerek fala) ered. A testből jövő érzetek tudatosulását a központi idegrendszer szabályozó körein keresztül lelki tényezők is befolyásolják. Ez jó hír, hisz ezek szerint a testi jelzések megélését befolyásolhatjuk a tudaton keresztül (pl. fájdalomkezelésben), vagy e kapcsolatot éppen a másik irányból kihasználva, a lelki folyamatainkat megismerhetjük a testi érzeteken keresztül (pl. szomato-pszichoterápiában). Ezek a felhasználási lehetőségek nem voltak mindig nyilvánvalóak: ellenkezőleg, a tudományos közélet a testtudatosságot a 20. század végéig inkább negatívan ítélte meg, az orvosilag jelentéktelen tünetek betegségként való elkönyvelésével (hipochondria), a panaszok fenyegető értelmezésével (katasztrofizáció) és felerősítésével (amplifikáció) hozták összefüggésbe. Csak az utóbbi évtizedekben ismerték el szakmai körökben is, hogy a testi figyelem imént említett negatív következményeihez egy tőle független, következő lépés vezet: a jelzések negatív mentális címkézésére. Az általa kiváltott szorongás és rossz hangulat pedig egy önrontó körben erősíti a testi figyelmet és a negatív címkézést. Tehát, a testtudatosság önmagában értéksemleges, egy nyílt odafordulás a testünk felé, hogy észlelhessük a folyamatait, úgy ahogy vannak, anélkül hogy minősítenénk őket.

A testi intelligencia a testi tudatosság mellett magában foglalja a

testi ismeretet: a testi tudatossággal észlelt jelzések értelmezése, különös tekintettel az általuk üzent szükségletek megfejtésére, és a
testi válaszkészséget: a testi tudás által értelmezett üzenetek felhasználása a cselekvésben és a döntésekben.

A testi intelligencia hozzájárul a homeosztatikus folyamatok és az érzelmek szabályozásához, a közérzethez, az egészségmagatartáshoz, és ezeken is keresztül a testi-lelki egészséghez. Kapcsolatban áll a figyelmi funkciókkal, a motivációval, és az asszertív és empatikus kommunikációval. Funkcióit csökkentheti a túlzott stressz, szabadidő hiánya, iskolai és családi szocializáció. Fejlesztéséhez számos módszer közül lehet válogatni: test-tudat (body-mind), kontemplatív vagy spirituális módszerrel (jóga, meditáció, relaxáció, masszázs, kortárs tánc), szomato-pszichoterápiával (fókuszolás, haptonómia, ICD). Ugyanakkor vannak ezen módszereknek limitációja is (pl. trauma esetén terápiás mélységű munka szükséges) és kontraindikációja is (pl. pszichózis).

A testi intelligencia, különösen a testi tudatosság a egészségügyi hasznát egyre több tanulmány veti fel és igazolja. E cikk keretében 10 érvet fogok kiemelni a szakirodalomból, főleg Bakal: Minding the Body c. könyvéből kiindulva.

Szorongás- és fájdalomcsökkentés: Amennyire a szokatlan testi tünetek, akár a fájdalom felerősödnek az általuk kiváltott szorongástól, annyira vissza is szoríthatóak a szorongás csökkentésével. A testtudatosság adaptívan segít megfigyelni, megismerni, elfogadni és kezelni a kellemetlen érzeteket; átélhetőbbé, megragadhatóbbá és kifejezhetőbbé teszi a belső történéseket. Ezek kibeszélése egy bizalomteli kapcsolatban (ami lehet egy gyógyítóval, de ismerőssel is), vagy kiírása (napló, expresszív írás), vagy csak tudatosítása saját magunknak (mindfulness) enyhíti a szorongást. Különösen a krónikus betegek számára lehet fontos, hogy a tünetek katasztrofizálása vagy a figyelemelterelés helyett elfogadóan szemlélje a helyzetét, jelentést találjon benne és képes legyen bevonódni a mindennapi aktivitásokba, valamint, hogy ehhez a változáshoz megkapja a szükséges támogatást (lsd. Kökönyei Gyöngyi doktori disszertációja). Így a pszichológia egyre nagyobb súllyal részt vesz a betegek kezelésében. Sőt, az orvostan egyenrangú partnere lehet, kiváltképp a funkcionális kórképek gyógyításában, ahogy azt a hazánkban úttörő Major János gyermekgyógyász és Varga Zsófia pszichológus által párban vezetett fájdalomambulancián is történik, a Bethesda Gyermekkórházban.
Intő jelek észlelése: Népszerű válasz a kellemetlen testi tünetek, akár erős fájdalmak jelentkezésére azok figyelmen kívül hagyása és elnyomása. Ez azonban hosszútávon gyakran károsnak (sajnos néha végzetesnek) bizonyul a kórházi gyakorlatban, hisz a késlekedés jelentősen ronthatja a gyógyulás esélyét. Hatékonyabb lenne megtanulni, hogyan észleljük testünk jelzéseit, melyek általában mondani szeretnének valamit. Kísérletek igazolják pl., hogy a „néma gyilkosok”: a magas vérnyomás és vércukorszint belső érzékelése is fejleszthető.
Szubklinikai panaszok kezelése: Számos aspecifikus tünetet ismerünk (akár testközelből), melyek a mindennapi életminőséget rontják: kimerültség, idegesség, fejfájás, hátfájás, emésztési- és szexuális zavarok, ízületi- és bőrpanaszok… Eme jelenségeket gyakran a lelki stresszel, a túlhajszolt életvitellel, a mozgás-, alvás- és egészséges táplálkozás hiányával hozzák összefüggésbe. Számos betegség kialakításában feltételezik a krónikus stressz, újabban inkább a hatékonytalan stresszkezelés szerepét (szív- és érrendszeri megbetegedések, daganatok, autoimmun kórképek, nem beszélve a pszichés betegségekről), mégis gyakran negligáljuk a stresszt jelző általános tüneteket, vagy tünetileg kezeljük őket (gyógyszerekkel és más szerekkel), a megjelenésükben szerepet játszó stressz csökkentése nélkül. A negligálás és tüneti kezelés hatékony stratégiák lehetnek ugyan az enyhe panaszokra, ám ha ezen megoldások sok energiát igényelnek, vagy a problémák tartósan visszatérnek, hosszútávon érdemes lehet oki kezelést keresni. A testtudatosság megtanít értékelni a panaszok súlyosságát és a kitapasztalni a megfelelő kezelési formát. A kezelést gyakran önmagunknak is megadhatjuk, vagy ha ez nem elegendő, akkor is kiegészíthetjük a külső segítséget. Kinek ne lenne ötlete, mit kezdjen egy-két szabad órával, amit a feltöltődésre, illetve panaszok enyhítésére fordíthat? Hogy a kikapcsolódásra mennyi időnk marad, az a saját döntésünkön múlik (legalábbis részben, lsd. később).
Saját erőforrások bevonása: Ha az Olvasó mégis tanácstalan lenne abban, hogy mi is jelenti számára a kikapcsolódást, a testi jelzések segítenek felismerni azokat a pillanatokat, melyek feltöltőek, boldogok és teljesek, és segítenek megérezni, az adott pillanatban mire van szükségünk ehhez. Hogy milyen módszer visz közelebb a testi-lelki jólléthez: a zene, a mozgás, egy beszélgetés, egy ölelés, a facebook, alkotás… ebben szerencsére sokszínűen különbözünk.
Sőt, egy világhálón terjedő módszer, az ASMR felhasználói szándékosan hozzák létre a testi érzetek egy speciális fajtáját stresszoldásra, valamint a koncentráció és az elalvás megkönnyítésére. A fejben, gerincben és végtagokban is megjelenhet az a kellemes, bizsergető érzés, mely a figyelem fókuszálásával és ellazulással jár, és melynek átéléséhez hang- és képanyagok tárházából választhatjuk ki az internetről nekünk megfelelőt.
A terápia, mint öngyógyítás: Az egészségügyben évszázadokig érvényes biomedikális megközelítés a gyógyulás folyamatát az orvos atyai utasításaként, és a gyermekként irányítható beteg engedelmességeként képzelte. Ennek súlyos velejárója és tartós mellékhatása (bár a betegtájékoztatókon nemigen figyelmeztetnek rá) az énhatékonyság letörése, a külső segítségre való lelki rászokás. Ezt meghaladva, a biopszichoszociális szemlélet és a tájékozott beleegyezés modellje a terápiát a beteg autonóm választásaként képzeli el. A testi jelzések Damasio szerint a kognitív és érzelmi folyamatok, és a döntéshozatal meghatározó elemei. Tehát a beteg testi jelzései és visszajelzései segítenek önálló döntéssel válogatni a fennálló gyógyító lehetőségek közül. A választásban így a korábbi élmények és elvárások is részt vehetnek (akár tudattalanul, a „zsigeri” megérzéseken keresztül), és bevonhatják azokat az öngyógyító mechanizmusokat, melyeket a placebó-irodalomból is ismerhetünk (lsd. Köteles Ferenc összefoglalóját). Emellett, a gyógyító javaslata annál fontosabb támpont, minél bizalomteljesebb terápiás kapcsolat épült ki, minél befogadhatóbb és hitelesebb az orvosi kommunikáció. Így lehet és lenne minden terápia külső támogatással megvalósított öngyógyítás; így lehet belsőleg motivált a compliance, az orvosi javallatok betartása. Márpedig a belső indíttatásokat egyesek szerint hatékonyabb, hovatovább kellemesebb követni, mint a csupán külsőnek megmaradó előírásokat (pl. Self-determination Theory)...