A mindfulness-szel kapcsolatos kezdeti tudományos lelkesedés után megjelentek a tudományos kritikák is.  A nem-tudományos irodalomban, a médiában az ellentétek kiéleződtek, kialakulóban van két ellentétes tábor, a támadóké és a védelmezőké. 

Egy furcsa szerzet, jógaoktató kutatóorvos vagyok, 7 éve csatlakoztam a mindfulness-t és testi tudatosságot  is vizsgáló kutatócsoportunkhoz, az ELTE Ádám György laborjához. Mind a kutatásaimban, mind a jógaoktatásban, mind a hangfürdő kórusimprovizációs eseményeken, mind a önismereti tréneri munkámban hasznos fogódzónak bizonyult a mindfulness modellje, eredménye. 

Azért írtam ezt a cikksorozatot, hogy körüljárjam "a mindfulness felesleges, káros, és támadja az elménket" típusú állításokat: ellenérveket is hozzak, de a védelmezők oldaláról beszélve is elismerjem a mindfulness kritizálható, fejleszthető pontjait, és megértsem azt, mi mozgathatja a támadókat. 

Seregszemle

A támadók táborát jól jellemzi az index-en nemrég megjelent "Mindfulness: csak értelmetlen, vagy káros is?", vagy a korábbi origós "Kész elmebaj! Már elménket is támadja a homeopátia" című cikk. Ha kiélezve foglalnám össze a véleményüket: egy divatos, felkapott, ám megalapozatlan módszerről, ami jelentős* veszélyt jelenthet a gyanútlan gyakorlókra, mentális instabilitást, vagy akár különféle pszichiátriai betegségeket is okozhat (depresszió, pánikroham pl.).
Az oktatók túl nagy hányada alulképzett és felkészületlen, nem tudják kezelni a meditációval, módosult tudatállapottal együttjáró negatív élményeket, és nem tudják kiszűrni előre, hogy kinek nem való ez az egész. És egyébként is, a kultúránktól teljesen idegen ez a messzi keleti kolostorokból származó módszer. 

A védelmezők tábora a támadásokra reagálva igyekszik kimutatni azok tévedéseit, csúsztatásait. A műfajból a legalaposabb cikket Szondy Mátétól olvastam a hvg-n, pontról-pontra mutatott rá az index tévedéseire. A Márky Ádámmal nemrég készített interjú (A mindfulness védelmében) szintén az index-es cikket igyekszik kijavítani, és a tévhiteket eloszlatni.
Mindkét szerző a mindfulness-szel dolgozó segítő szakember, és amellett álltak ki, hogy a mindfulness terápiás hatása bizonyított, a veszélye pedig, ha a hazai Mindfulness Egyesület irányelveit követi az oktató, meglehetősen alacsony.

 (* a dőlt betűs szavak mutatják azokat a túlzásokat, amiket a cikk során finomítani szeretnék)

Amit leginkább hiányolok a két táborból

A támadók cikkeiből hiányolom a tudományos igényességet. Ez különösen azért fájó, mert megpróbálták a tudományosság látszatát kelteni, pl. hivatkoztak korábbi kutatásokra... csak épp nem sikerült. A cikkeiket a védelmezőkhöz hasonlóan én is tévedésekkel telinek, félrevezetőnek tartom.
Szondy Máté kritikai cikkének majdnem minden pontjával egyetértek, és örülök, hogy elvégezte ezt az alapos elemző munkát. Nem tudom, a  támadók mennyire a közvéleménynek adtak hangot, hány ember tart valóban a mindfulness-től, vagy mennyire csak szenzációhajszolásból írtak kisarkított cikkeket.

A védelmezőkből viszont hiányolom a kíváncsiságot, az empátiát. Úgy tesznek, mintha itt csak objektív igazságokról lenne szó, és közben elmennek amellett, hogy a támadó cikkek rezonálhatnak a közvéleményben lévő, mindfulness-szel kapcsolatos ellenérzésekre, félelmekre. Pl. az egyik pont, amivel nem értek egyet Szondy Máté cikkében, hogy nem tudja hová tenni azt a mondatot, hogy "a meditáció érzéketlenné tehet" - ez szerintem egy fontos félelem, amit többen oszthatnak.
Márky Ádám pedig arról beszél, hogy "a gondolatok, csak gondolatok, nem valóság" - értem és ismerem ezt az emberképet, de mit tud mondani ez a tábor azoknak, akik szerint a gondolataink igenis valóságosak? 

A két tábor közti kapcsolódás: kérdések, amik összekötnek

A támadók oldaláról értem, hogy feszültek, amikor azt látják, hogy divatba jön egy mentálisan ható módszer, aminek vannak tudományos hiányosságai, gyenge pontjai, ami a marketingben alulreprezentált, vagy elhallgatott.  Lehet, hogy több biztonságra lenne szükségük, hogy a mentálisan ható, személyiségfejlesztő, "selfness" szolgáltatások biztosan ne okozzanak kárt.

A védelmezők esetében megértem, hogy feszültek, vagy akár dühösek, amikor meghatározó hazai média felületeken csúsztatásokat és félreértéseket tartalmazó, a mindfulness-t tévesen hatástalannak ítélő írásokat látnak. Nekik  talán igazságosságra lenne szükségük, és biztonságra, hogy az ő hangjukat is hallják, a tévedéseket pedig kijavítsák. 

Mindkét táborban megjelenhetnek olyan szükségletek, amik viszont közösek. Legalábbis, el tudom képzelni, hogy amit én szeretnék a mindfulness-től, az másokban is ott van, attól függetlenül, melyik oldalon állnak. A mindfulness-alapú foglalkozások legyenek: 

1. tudományosan alátámasztottak és igazoltak,  
2. és biztonságosak. 

Felületesen nézve ez a két igény könnyen kielégíthetőnek tűnhet...

1. Tudományos alátámasztottság

Azonban, ahogy a placebóról, ill. a homeopátia-vitáról szóló cikkeimben is írtam, a tudományos alátámasztás mikéntje egyáltalán nem magától értetődő a gyógyító módszereknél, és különösen problémás a mentálisan ható módszerek (mint a mindfulness) esetén. 

A mentális segítő módszerek egyik legfontosabb hatótényezője a személyesség. Hogy nem egy standard protokollt nyomnak le a torkodon, hanem a segítőd figyel rád, és hozzád igazítja a folyamatot. A standardizálásra viszont nyilván szükség van ahhoz, hogy tudományosan mérhetővé váljon egy módszer hatása, és hogy a különböző vizsgálatokat össze lehessen vetni.
A látszólag feloldhatatlan személyesség vs. standardizálás ellentmondásra megoldás lehet, hogyha a személyreszabást jól megragadható módszertannal csinálják, és azt építik be a standard protokollba, hogy hogyan igazítják a foglalkozásaikat a résztvevőkhöz. Így nem egy kőbevésett módszer általános hatását mérné a tudomány, hanem azt kutatná, hogy egy módszer képviselői milyen hatékonysággal (pl. a személyességen keresztül) segítenek a hozzájuk forduló egyéneken. Nekem utóbbi relevánsabb kérdésnek tűnik. 

A tudományos alátámasztásban egy másik kihívás: a kontrollálás. Az eredeti kutatói megközelítés szerint egy gyógyító módszernek van specifikus hatása (pl. egy mindfulness tanfolyamnak a... mindfulness), de van egy nem-specifikus hatása is, pl. hogy foglalkoztak veled, elterelték a gondolataidat, társaságban voltál, az idő múlásával akkor is fejlődtél volna ha nem veszel részt semmiféle tanfolyamon, kitavaszodott...
Ezért a vizsgálat idejére szerveznek egy kontroll-csoportot, akikkel vagy semmi se történik (passzív kontroll csoport), de még jobban szeretik az aktív csoportot, akivel történik valami, ami viszont a specifikus hatást (esetünkben a mindfulness erősödését) nem váltja ki. Így, ha a vizsgálat végén a mindfulness csoport fejlődését (a mindfulness képességeik terén) a kontroll csoporthoz hasonlítják, akkor kiderül a specifikus hatás.

De baj van. Egyrészről, a mentális gyógyításról kiderült a pszichiátriai gyógyszerek (szorongáscsökkentők, hangulatjavítók) vizsgálatából, hogy esetükben az egyik legerősebb a placebó-hatás (vagyis az a hatűs. ami nem a gyógyszerben lévő specifikus biokémiai hatóanyagoknak tulajdonítható, hanem pl. a pozitív elvárásoknak, a megnyugvásnak).  Másrészről, a pszichoterápiák hatásvizsgálatai azt sejtetik, hogy ott a "specifikus hatás" és a "nem-specifikus hatás" szinte elkülöníthetetlen, egymást befolyásoló szoros kölcsönhatásban vannak.

Ezért, a mentális segítő módszerek esetén egy relevánsabb kutatói feladatnak tűnik beazonosítani egy módszer összesített hatóerejét, specifikust és nem-specifikust egyaránt, és a köztük működő kölcsönhatásokat, mint azon izmozni, hogy tökéletes aktív kontroll csoportot találjanak (mert az a fentiekből következően elvileg is lehetetlen). Hiszen, csak azért, mert a mindfulness-szel kapcsolatos vizsgálatok egy aktív kontroll csoporthoz képest nem mutatnak erős hatást, a mindfulness-nek önmagában (a módszertől "független", nem-specifikus hatásain keresztül) még lehet erős hatása. 

Mindent egybevetve a különféle területekről (betegségek és stressz, pszichológiai problémák, visszaesés depresszióba, krónikus betegek lelki problémái, rákos betegek lelki problémái  szóló összegző elemzések döntő többsége pozitív hatást tulajdonítottak neki. Az eddigi egyik legnagyobb mindfulnessről szóló kritikai összefoglaló tanulmány szerint pedig, a kutatási módszerek különbözősége vagy hibái miatt az eredményeket óvatosan kell kezelni (tehát nem azt bizonyították be, hogy a mindfulness hatástalan vagy káros lenne), de reménykeltőek, és a módszer további pontosabb vizsgálódásra érdemes (ld. a cikksorozat előző részét).

A tudományos igényesség terén egy szavam se lenne a védelmezők felé, ha a "mindfulness bizonyítottan jó ... kezelésére" állításaikat még marketing szövegekben is árnyalnák azzal, hogy ez egy új kutatási terület, még számos kérdés tisztázásra vár, és leginkább kezdetleges tudásunk van a mindfulness hatásáról. 

2. Biztonságosság

Mi garantálja ma egy mindfulness tanfolyam biztonságosságát? Ha a tanár tagja a Mindfulness Egyesületnek, akkor az egyesület szakmai és etikai irányelvei. A segítői egyesületek általában szigorú nemzetközi előírásokhoz tartják magukat, update-ek a tudományos eredményekben.

Ha egy tagjuk vét a szabályaik ellen (pl. nem méri fel, hogy minden jelentkező számára biztonságos-e a foglalkozása, veszélyezteti a résztvevőket), akkor az egyesület figyelmeztet, legsúlyosabb esetben pedig kizárja köreiből a segítőt.

Ma Magyarországon ennek mennyi a relevanciája? Felhasználói oldalról: nem túl sok. Legalábbis az én tippem az lenne, ha valaki ma mindfulness-t akarna tanulni, akkor az ár, időpont, helyszín sokkal fontosabb szempontok lennének, minthogy az oktató tagja-e a Mindfulenss Egyesületnek, vagy más szakmai szervezetnek.

A trademark kérdéseken túl ma senkit semmilyen jogi törvény nem akadályoz meg abban, hogy mindfulness-t oktasson. Vagy más, tréner, coach, segítő, oktató (beleértve a jógaoktatást is) címet használjon (vigyázz! a pszichoterápiás cím használatának viszont komoly törvényi feltételei vannak).
Megintcsak, releváns ez? A tippem az lenne, hogy a legtöbb mindfulness-jelentkező számára másodlagos, vagy teljesen érdektelen, hol is tanult az oktatója. 

Függetlenül a közgondolkodásban hátraszorult szerepétől, mennyi garanciát jelent a biztonságra nézve a segítő szakmában a képzettség, és a szakmai szervezetekhez tartozás? Valamennyit, de nem 100%-osat. 

Mindenesetre, a mindfulness oktatók erősíthetnék a támadók és kétkedők biztonságérzetét, ha nyílttá teszik, hogy hogyan tudják szakemberként garantálni, hogy mindenki épségben kikerül a foglalkozásokról. Mit tesz ma egy mindfulness-oktató azért, hogy résztvevői biztonságban legyenek, ellenjavalat esetén a csoportba ne kerüljenek be, mit tesz azért, hogy az esetleges mellékhatásokról tájékoztatást adjon, megelőzze őket, és ha bekövetkeznek, orvosolja őket?

Egy külön cikksorozatot érdemelne a gyógyítás biztonságossának a témája. A saját 10 éves segítő pályám mellett évek óta résztveszek oktatóként jógaterapeuták, pszichológus hallgatók képzésében, ill. tavaly óta a testközpontú pszichoterápiás alapképzésben is. 

Akkor lennék nyugodt, és akkor érezném magam maradéktalanul jól egy kalap alá véve a többi segítővel, ha mindannyiónk (beleértve a mindfulness oktatókat is) elkötelezettek lennénk arra, hogy:

• a hozzánk fordulók személyének tiszteletet, elfogadást, empátiát adunk
• meghatározzuk és megtartjuk a közös munkánk célját és kereteit, és határait (beleértve a kompetencia határokat is)
• vigyázunk a hozzánk fordulóval való személyes, emberi kapcsolatra, tudatosítjuk és kezeljük a beinduló érzelmi folyamatokat,
• gondoskodunk magunkról, hogy a munkához szükséges állapotban tudjunk dolgozni (rekreáció, szupervízió)
• ha bármelyiket a fentiek közül elhibázzuk, akkor azt nyíltan elismerjük, és közösen kezeljük. 

És még sorolnám tovább, de a szemléltetéshez most legyen ennyi elég. Hiába kerestem, nem találtam még pontos leírást, hogy ezek közül melyek elvárások egy mindfulness-oktató felé. A mindfulness képviselői segíthetnék a félelmek mögötti kérdések tisztázásában, ha megválaszolnák a kérdést, a módszerük hogyan készíti fel őket minderre. 

Megjegyzem, ez egy mindfulness-en túlmutató probléma, ami a mindfulness -mint az egyik legismertebb személyiségfejlesztő módszer- kapcsán fakadt most ki. A komplementer (tehát nem konvencionális, nem a kórházi orvosok által alkalmazott) gyógyászatnak számos ága foglalkozik személyiségfejlesztéssel, mentális gyógyítással (is), keleti és nyugati gyökerűek egyaránt.

Hogy csak néhány példát említsek: agykontroll, családállítás, kineziológia, transzcendentális meditáció, prána nádi, theta healing... Sőt, holisztikus emberképe miatt a legtöbb komplementer módszer nem is kezeli külön a testi és lelki problémákat - így azok bármilyen probléma esetén a lelki szinten is dolgoznak. A biztonsággal kapcsolatban ugyanezeket a kérdéseket tenném fel a többi komplementer segítőnek, terapeutának, és pszichoterapeutának is. 

Végszó

Ez csak egy felszínes betekintés volt a mindfulness tudományossága és biztonságossága körüli kérdésekbe. Az itt felvetett témákról is rengeteg és ettől eltérő gondolatot lehetne írni, és más, itt meg se említett témát ide lehetne kapcsolni. 
Szóval, támadók, védelmezők, félre a fegyverrel, és derítsük ki együtt, mit tud a mindfulness, és mit nem tud, hogyan tud biztonságban segítséget és fejlődésit lehetőséget adni! Ismerjük el az erejét és a gyengeségeit is, hogy tisztán láthassuk, mutathassuk és használhassuk annak, ami! 

dr. Tihanyi Benedek
testtudat tréner, jógaoktató, kutatóorvos
hírlevél, face page, e-mail,
baratkozzatesteddel.blog.hu 

Képek forrása:
https://www.mensxp.com/special-features/today/22569-which-mahabharata-character-are-you.html
http://www.sciencemag.org/careers/2015/04/women-have-hiring-advantage-scientific-stratosphere
http://unothegateway.com/uno-provide-safety-leadership-education/