Az emberi faj az állatok közt messze nem a legerősebb, nem a leggyorsabb, nem a legnagyobb. Hogyan válhatott mégis mostanra a Föld (egyik) legdominánsabb fajává? Az egyik kulcs az összefogás volt. Már az ember előtti időkben a társas emlősöknél megjelent a képesség, hogy társaikkal szövetségre lépve együttes erővel védekezzenek, gyűjtsenek táplálékot, gondozzák egymást és az utódokat. 

A Barátkozz a Helyzettel! sorozat ezen részében mélyebben meg fogod érteni a járványügyi hírek és intézkedések körüli legkülönfélébb emberi viselkedéseket. Ehhez járjuk körül azt, hogyan is alakult a társas kapcsolódás képessége!  

Idegeinkre ment a kapcsolódás

A csapatjáték jegyében emlős őseink olyan képességeket csiszoltak ki nemzedékről-nemzedékre, mint a hangadás, beszéd, a hallás (a hallócsontok beállítása úgy, hogy a fajtársak hangfekvésére élesedjen a fül), az arcjáték (beleértve a szem kifejező mozdulatait). Ezeket a kommunikációs mozgásokat mind az arc, nyak és fej területén lévő izmok teszik lehetővé, melyeket kivétel nélkül az agyidegek koordinálnak (akik nevüket onnan kapták, hogy közvetlenül a koponyából lépnek elő, szemben a csigolyák közül előbúvó gerincvelői idegekkel).

A kommunikációs agyidegek egy összehangolt mozgatórendszert alkotnak - együttműködve azokkal a gerincvelői idegekkel, amik a test más izmainak parancsolva létrehozzák a kéz gesztikulációját, és általában nyaktól lefele a testbeszédet. Ez a kommunikációs „idegrendszer” a fizikai végrehajtója a társas kapcsolódásnak, amire egyes tudósok úgy tekintenek, mint az ötödik stresszválaszra. A fenyegetésre adott individuális Feküdj!, majd Fürkéssz!, Fuss! és Fegyverbe! reakciók után, evolúciósan legújabb találmányunk:  Fogjunk össze! Ha például egy ragadozó támadásakor ez a stresszválasz aktiválódik egy csoportban, akkor az egyedek kommunikálni kezdenek, vészjelző, segélyhívó hangokat adnak le, a sérülékenyebbeket óvni kezdik, az erősebbek pedig összehangolt védekezésbe vagy ellentámadásba kezdenek. (Egyes kutatók elmélete szerint e kommunikációs idegrendszer magában foglalja a belső szerveket és immunközpontokat szabályozó bolygóideget is, így az összefogás üzemmódja a testi egészség záloga is.)

Sokan a járványügyi helyzet és intézkedések kapcsán nem(csak) félelmet és feszültséget éltek meg, hanem a vágyat is arra, hogy kapcsolódjanak másokkal, segítséget adjanak és kapjanak, vagy egyáltalán, együttlegyenek. Egy társas emlős számára, főleg, ha élő kapcsolatokban szocializálódott, a világba vetett bizalom és a létbiztonság érzésének záloga lehet mások fizikai közelsége, a „csordában vagyok” élménye, amit nem mindenki tud könnyen pótolni videochattel vagy telefonhívásokkal. A társas kapcsolódás egy ősi, életvédő reakció, ami érthetőbbé teheti, miért keresi valaki mások társaságát akkor is, ha ezt veszélyesnek mondják, vagy akár szabályokkal korlátozzák.

Ugyanakkor, ha ez a fajta Fogjunk össze! válasz lenne az emberi természetet meghatározó egyetlen reakció a bajra, akkor a járványügyi helyzet során, ami a nemzedékünk egyik legveszélyesebb eseménye, mindenütt kizárólag összekapaszkodó embereket, a kapcsolódás,  a gondoskodás és a segítségnyújtás legváltozatosabb formáit látnánk. Vajon miért nem ez történt? A cikk végéhez érve három antiszociális jelenséget is mélységében meg fogsz érteni:

1. "Rosszul nézel ki. Undorodom tőled!" 

Először is, a vírusokban az a cseles, hogy épp a közelség és érintkezés révén terjednek. Tehát, ha valaki a fertőzéstől szeretné védeni szeretteit (vagy általában az embereket), csökkenteni fogja az átadás esélyeit, és a távolságtartás különböző szabályait vezetheti be – éppen az érzelmi közelség és óvó gondoskodás jegyében. Ezekkel a tudatos döntésekkel párhuzamosan azonban hat ránk egy ősi reakciópáros is.

Megbetegedés esetén egy belénk kódolt viselkedés a visszahúzódás, a társas kapcsolatok kerülése. Másrészről, a fertőzés tipikus jeleire (levertség, sápadtság, erőtlenség, köhögés) a társas emlősök egyik ösztönös válasza a távolhúzódás, amely viselkedés érzelmi mozgatórugója egyfajta undor.  Ez az undor külső jelek nélkül, a fertőzöttség vélt eshetőségére is aktiválódhat. Talán te is át tudod érezni: ha egy bolt vagy busz közepén állsz, emberekkel körülvéve, és azt gondolod, hogy mindegyikük potenciálisan fertőző, akkor kevésbé vonzónak, sőt, unszimpatikusnak, vagy kifejezetten „tisztátalannak”, taszítónak láthatod őket, túlzott közelségük pedig irtózatos, avagy iszonytató lehet.

A maszktalanul közlekedőkkel vagy ne adj'isten köhögőkkel üvöltözők hangerejét nem feltétlenül (csak) a szabályszegés felett érzett dühük táplálhatja, hanem ez az undor érzet is.

2. "Igazam van, tehát örök engedelmességgel tartozol"

Másodszor, a járványügyi helyzetet feszültségbe torkolló veszekedések, agresszív viták is övezik. A Fogjunk össze! reakciót kimunkáló társas emlősök nem dobták ki a kukába ősibb stresszválaszaikat, inkább többé-kevésbé integrálták azt (társas) életükbe. Őseink és leszármazottaik olyan konfliktusokkal találták szembe magukat, mint: Ki adhatja tovább a génjeit az utódnemzésben, és ki nem?  Ki ehet először a zsákmányból?  Kinek kell éhezni szűkebb időkben? Ezek mind a Fegyverbe! stresszválaszt kapcsolják be, ami agresszív viselkedésre sarkall. Evolúciósan azonban nyílván előnyös volt, ha a fajtársak az agresszív konfliktuskezelés során nem ölték meg egymást. Ezért kialakult a kultúrája annak, hogy a küzdelemben nem mennek torokra, a vereséget még (jóval) halála előtt elismeri a gyengébb fél - az erőfölényt egyre ritualizáltabb módokon derítették ki. Ez odáig finomodott, hogy fizikai összeütközés, sőt, érintkezés nélküli agresszió (üvöltés, fogak mutogatása) alapján is tisztázni tudták, ki a jani.

Hogy elkerüljék a folyamatos agresszív hatalmi harcokat, a legtöbb társas emlős csoportjában egy  dominancia sorrend alakul ki. E hierarchia viszonyait az alávetettek alsóbbrendűség-tudata és meghunyászkodása stabilizálja, de néha-néha a status quo-t agresszív villongások teszik próbára, vagy rajzolják át. Az ember nevű társas emlősnél a kommunikáció tere lehet efféle verbális vetekedésnek is. Az olyan viták, amik lezajolhatnának érvek és ellenérvek logikus, hűvösen higgadt, racionális ütköztetéseként, a minél árnyaltabb és teljesebb igazság közös felfedezésének céljából, mindezek szóbeli csatatérré változhatnak át. Ilyenkor a két fél azon izmozik, hogy bebizonyítsa a másik mentális alsóbbrendűségét (mondjuk lehülyézhesse). Hogy győzelmével az igazság kikiáltott birtokosaként a másik fölé kerekedjen a (vélt) hierarchiában, megszerezze vagy megerősítse a dominanciát a társas ranglétrán. Az online térben, személytelenül vagy ismeretlenül, még csábítóbb, hogy sámlinak akarjam használni a másikat, akire rálépve kívánok kimagaslani. 

A járványügyi helyzetet is sokszor hűvös vita helyett heves veszekedés övezi. Ezt nyílván erősítik az intenzív bizonytalanság által felkorbácsolt indulatok. És az is, hogy egy járvány ellen csak kollektív módon lehet védekezni, mások viselkedése is hat az én egészségemre, tehát külön fontosnak tűnhet, hogy „meggyőzzem a másikat”. De megjelenik benne az ősidők óta tartó: „ki az okosabb, kinek van igaza, ki a felsőbbrendű” kérdéskör is.

A társadalmi ranglétra témáját erősen felkavarta az is, amikor az oltási igazolvánnyal rendelkezők különféle kiváltságokban részesültek. Ez a megkülönböztetés nemcsak egyszerűen azért hozott feszültséget az igazolvány nélküliekben, mert kimaradnak a jóból, hanem mert úgy érezhetik, a társadalom alávetett, alsórangú tagjaivá váltak.

3. "Megvetlek, mert rosszul vagy."

Az előbb már pedzegettük: az önalávetés a társas emlősöknél a hierarchia stabilitását, az agresszív villongások ritkítását szolgálja. Ezt az érzelmi síkon az alsóbbrendűség, szégyen érzetei erősítik. Testvérük, a bűntudat pedig motivál a társas szabályok betartására, egy szabálysértés után a helyreállításban való részvételre ösztökél, csökkenti az önzetlen segítségadás megtagadását. A csoportélet segítésén és a társas rend fenntartásán keresztül tehát életvédő szerepe van ezeknek az érzelmeknek is. Ezzel együtt, sokszor találkozom azzal, hogy a szégyen és bűntudat annyira eluralkodik valakin, hogy az már nem szolgálja se az illetőt, se a közösségét. Különösen kártékonynak tűnik, amikor egy saját érzelemmel vagy emlékkel kapcsolatban jelenik meg a szégyen, így ezeket eltávolítjuk maguktól, ledisszociáljuk a társas elfogadás reményében. A Barátkozz a Helyzettel! sorozat előző cikkében láthatod részletesebben, milyen fontos is lehet ezen lehasított részeink visszafogadása (például a traumák kezelésében).

A járványügyi helyzetet övező negatív érzések kiváló táptalajt adhatnak a velük kapcsolatos szégyennek is. Legyen szó félelemről, szomorúságról, kimerültségről, feszültségről vagy haragról, megjelenhet a belső hang: „ciki, hogy így érzel”, „az erős emberekben nincs helye negatív érzelemnek”, „így nem vagy oké”.  Már talán magadtól is tudod, mi a célja eredetileg ennek a szégyennek? Hogy megőrizzük társas rangunkat a (vélt) hierarchiában, ne adjunk okot a (potenciális, vagy odavetített) megaláztatásnak, hogy betartsuk a (képzelt) kötelességét a „pozitív gondolkodásnak”, és hogy ne képezzünk társas adósságot azzal, hogy negatív érzéseinkkel (saját vélekedésünk szerint) lehúzzuk a másikat. Efféle motivációkból tarthatjuk fenn a kritikus Belső Cenzort, aki érvénytelenít minket, ha szarul vagyunk, és megakadályozza, hogy megmutassuk énünk árnyékosabb részét másoknak (vagy akár saját magunknak). Ennek is az eredménye, hogy a Helyzet során is sokan visszahúzódtak és magukra maradtak a negatív érzéseikkel. Hogy a bajban nem(csak) az összefogás, hanem a távolodás (is) érvényesült.

(Ismerem a Belső Cenzort, és tudom, hogy szinte bármiből képes szégyent kovácsolni, még a szégyenből magából is. El tudom képzelni, hogy az előző sorokat olvasva valakiben ez a gondolat jöhetett: „A negatív érzelmeket el kéne fogadnom. Tiszta gáz, hogy elnyomom őket. Nem vagyok oké, hogy rejtegetem, szégyellem őket”. Ha nem akarsz végeláthatatlan piramisjátékba keveredni a Cenzorral, akkor valamelyik szinten a szégyen helyett válaszd az elfogadást. „Úgy reagáltam, ahogy reagáltam. Ezzel már nincs mit tenni.” Ez az a kiindulási pont, ahonnan apránként kiterjeszthető az elfogadás, akár olyan érzelmeidre is, amiket korábban teljesen elfogadhatatlannak tartottál.)

A taszító társas érzelmekben lévő vonzerő

Az undor, a dominanciaharc és a szégyen három lehetséges magyarázat a sok közül, hogy a járványügyi helyzet miért késztethetett sokakat visszahúzódásra, érzelmi távolságtartásra vagy elszigetelődésre. Ami bizonyos, hogy ez az egész életünket megváltoztató Helyzet az érzelmi reakciókról és a társas kapcsolatainkról is új tapasztalatokat hozhatott. Ezeknek a feldolgozásához kaphatunk segítséget az emberi természet és őseink evolúciójának mélyebb megértésétől. Ha tapasztalod magadon ezek egyikét, és szeretnél változtatni rajta, az első tippem az, hogy értsd meg, milyen életvédő erő rejlik ebben a negatív érzetben! Vajon milyen szükségleted mozgatja az érzést a háttérből, és hogyan másképp lehetne kielégíteni?

• Az undor, iszony, de akár a fertőzéstől való félelem hátterében a védettség, az egészség megőrzésének a szükséglete (is) állhat. Ezt fordíthatod arra is, hogy a magad tempójában és mértékében életmódot válts. Talán évek óta hallgatod, mit tanácsolnak a szakemberek a testmozgás, alvás, táplálkozás, függőségek, önismeret terén. Most szembesülhetsz vele: nagy, ősi energiák és életvágy van benned ezek megvalósítására! 
• A dominanciaharc, a vágy, hogy győzz egy veszekedésben, fakadhat a megbecsültség, tisztelet iránti szükségletekből (is). A társas emlősök rangjukat a hierarchiában nemcsak villongásokkal és agresszióval, hanem jó szándékú cselekedetekkel és segítségnyújtással is megerősíthetik. Van-e, akár egészen apró gesztus, felajánlás, amivel most tehetsz másokért, ami erősíti a szövetséget és a "becsületedet"? 
• A szégyen, egyes érzések elkendőzése táplálkozhat abból az univerzális szükségletből (is), hogy elfogadást, szeretetet kapjunk. Ez is egy óriási, ősi erő, megnézheted, hogy már most van-e olyan kapcsolatod, ahová apránként, a gyanakodást és a megítéléstől való félelmet lépcsőfokról-lépcsőfokra megcáfolva beteheted az őszinte érzelmeidet? Ahol a másiknak adott őszinte figyelemmel és a megszégyenítés kerülésével építed a szeretetet? Ha nincs, tudsz-e keresni olyan személyes, vagy szakmai kapcsolatot, ahol teljes lényed elfogadást kaphat? 

Mind az érzelmek mögött álló szükségletek, mind azok lehetséges kielégítései csak példák a részemről. Kérdésfeltevések azoknak, akik olyan társas reakciót, érzelmet tapasztaltak mostanában, amin szeretnének  változtatni. Szeretnél még több tudást és eszközt ahhoz, hogy nyugvópontot találj a Helyzet közepette, és jobban fel tudd találni magad mindabban, ami körülvesz? Csatlakozz a Barátkozz a Helyzettel! sorozat követőihez, és tarts velünk a közelgő előadáson és workshopon.

dr. Tihanyi Benedek
Élményjóga-oktató, kutatóorvos, meseterapeuta, testtudattréner
hírlevél, facebook page, vlog, e-mail
baratkozzatesteddel.blog.hu

 A képek forrásai:

https://worldbeyondwar.org/compassion-cooperation-part-human-condition/
https://kispisze.wordpress.com/2010/05/08/ixxxi-es-xii-agyideg-mukodesenek-vizsgalata/
https://hu.pinterest.com/pin/474637248226382266/
https://www.npr.org/sections/health-shots/2018/01/06/575919771/its-not-just-a-cold-its-sickness-behavior
https://hu.pinterest.com/pin/AdUIlYQCxydi609-mNKklEVjtrWO4HaS8jREs9U3aHM2qfi6kiFQFE8/
https://www.rewire.org/chronic-shame-and-depression-a-vicious-cycle/
https://liczysiewynik.pl/jak-okielznac-wewnetrznego-krytyka/