tippek, élmények, vélemények a testi-lelki egészségről, jó közérzetről

Barátkozz a testeddel

Ezért pusztítjuk ki fajunkat. Ezért pusztítjuk le testünket. Ez a B opció.

2018. augusztus 05. - Baratkozzatesteddel.blog.hu

 

Régóta foglalkozom emberekkel és saját magammal. Újra és újra  rádöbbenek, mennyire sokan tudjuk, mit kéne tennünk, hogy egészségesebben vagy fenntarthatóbban éljük, és mégse csináljuk.

Jógaoktatóként, sulykolom az elfogadást, türelmet a test felé.

Terapeutaként a kíváncsiságot a belső énrészeinkre, érzelmeinkre.

Kommunikációs trénerként látom, az empátiát sokan úgy gyakorolják, mint járni tanuló kisgyerekek

És persze magamon is észreveszem, mennyire könnyű elfelejteni a hétköznapokban azokat, amiket tanítok a fenti segítő szerepekben.

Szintén régóta töröm a fejem azon, miért köszön ennyi helyről vissza az a minta, hogy magunkat, másokat, és az egész élővilágot kontrollálni akarjuk. Miért ismételjük újra és újra e mintát, azokban az esetekben is, amikor ez látványos kudarchoz vezet.

 

 

Elmesélek neked egy mesét, az emberiségről, ami segíthet elgondolkozni, miért is gondolhatjuk annyian, hogy az emberiséggel valami baj van, és ráférne az egészre egy jó kis megváltás.

Egyszer volt, hol nem volt, az óriások világában élt egyszer egy bogaras óriás tudós. Házi laboratóriumában a világmindenség és az élet előállítására törekedett. Egyszer az egyik óriás lombikjában újfent létrehozott egy Univerzumot. Számtalan galaxisának egyikének számtalan csillagjának egyike körül keringett nyolc bolygó. A harmadik bolygón számtalan évmilliárd elteltével számtalan életforma jelent meg. A történetének bizonyos szakaszán élt rajta egy ember nevű.

 

Fajának történetének legnagyobb részében majom-őseihez hasonló kis közösségekben, törzsekben élt, mindegyik törzsnek megvolt a maga szokásrendje, emberképe, világképe, így rengeteg különféle kultúra létezett a Földön, hol egyik, hol másik bizonyult sikeresebbnek. Többségük gyűjtögetésből és vadászásból élt. Bőség idején a közösség egyenrangúan működött. Napjaikban a munka, a játék, a szórakozás, és a kikapcsolódás nem különültek el, de ha mégis megszámolnád, mennyit dolgoztak (mennyi időt töltöttek élelemszerzéssel vagy a hajlékuk biztosításával), akkor napi pár órát kapnál. Szűkség, vészhelyzet, vadászat, harc idején a törzset főnökök irányították, őket a törzs választotta, rátermettségükről az egész törzs meggyőződött, hiszen ezekben a kisebb, max. 150-200 fős csoportokban mindenki ismert mindenkit. Ha kevés volt az élelem, együtt éheztek, aki a törzs tagja volt, ugyanannyi joga volt részesülni a tartalékokból.  

 

Aztán egyszer, egy különös törzs jelent meg: mintha csak állandóan a szükség idejét élnék, fáradtságos, egész napon át tartó munkával kezdték művelni a földet, kisajátítva a területeket, és élet-halál uraként megtartani azokat a fajokat, amik táplálékul szolgálhattak, és elpusztítani azokat a fajokat, amik hátráltatják a táplálékaikat. Megszületett a civilizált kultúra. Az uralkodás nemcsak a többi fajjal való viszonyukat jellemezte. A nagy munkával megtermelt élelmiszert hét lakat alatt tartották, az urak döntötték el, kinek mennyi juthat.

A mennyiségileg több élelmiszerből előbb-utóbb megevett táplálék, abból pedig emberhús, és új embergyerekek lettek, a növekvő népesség eltartásához egyre több és több föld meghódítására volt szükség. A szomszédos törzseket vagy meggyőzték, váljanak ők is mezőgazdásszá hisz a vadászó és a gyűjtögető szomszéd is akadályozta a mezőgazdaságukat, vagy leigázták, vagy kiirtották őket.

A növekvő népességben már emberi ésszel és szívvel átláthatatlanul sokan éltek, a kölcsönösség, és a jóindulat csak döcögve működött az egy helyen élő idegenek közt. A rend fenntartására megszületett az államhatalom, törvényeivel és büntetéseivel, és az állandó kudarcával, hogy minden embert rávegyen a jó és erkölcsös életre, és elejét vegye a bűnözésnek. A mezőgazdászok földművelő munkájukkal így egyre több éhes szájat láttak el, a bonyolódó és növekvő államhatalom minden hivatalnokának táplálása is az ő vállukat nyomta.  

Az egyre több csoportra szakadó nép kulturálisan is eltávolodott egymástól, versengve háborúztak a túlélésért, és az évezredek során a sok nyelvi-szokásbeli különbség el is fedte: lelkük mélyén összeköti őket a civilizáltság, a világgal és magukkal való különös viszony. 

A mezőgazdasággal megtermelt táplálék kevésbé volt változatos: igaz, elegendő energiát, és a testüket felépítő anyagokat vettek magukhoz, ám kevesebb jutott a vitaminokból és nyomelemekből, amik így betegségeket okoztak. Növekedésük során falvakba, városokba tömörültek, bár a székletük és hulladékuk biztonságos kezeléséhez még több ezer évnek kellett eltelnie.  Addig is, korábban nem ismert járványok tudtak kialakulni és elterjedni, még több betegséget és szenvedést hozva. Se a földművesek, se a nép életét szervező elit nem úgy használta a testét munka közben, ahogy arra a testet kialakították.

Az uralkodás nemcsak a többi fajjal, nemcsak a többi néppel, nemcsak a társadalmi rétegekkel való viszonyukat határozta meg: mintha a személyes kapcsolatok, és a család is elkezdett volna e mentén szerveződni. A meghallgatás, kölcsönösség, gondoskodás, egyenrangúság, együttműködés ritka luxussá váltak, a hétköznapi életet inkább az erőszak szervezte: a hatalom, fenyegetés, bántalmazás szóval vagy tettel.

Az uralkodás lett a fő stratégia abban is, ahogy magukkal bántak. Bár a civilizáció munkaterhe és magánya szenvedést hozott, és vágyakozást valami más iránt, a gondolkodásukkal megpróbálták mindezt elnyomni. A testre, az érzelmekre, a vágyakra mint alantas, tisztátalan, fejletlen gyengeségekre néztek. A testük sokféle szenvedéssel jelezte, nem ráteremtették a civilizált életmód, de ők inkább a testüket próbálták megfegyelmezni. Így ment ez ezer és kétezer és tízezer évig.

 

A civilizációt a tagjai teremtették, tartották életben és erősítették. A fejükben visszhangozott eszme, amit hosszú generációk óta megkérdőjelezetlenül adtak tovább szülőről gyermekre: „Ez az élet egyetlen helyes útja”. Kultúra Anya újra és újra ezt súgja hipnotikusan a fülükbe: „Az ember a teremtés koronája, a civilizáció pedig a fejlődés csúcsa”. „Erős, tehát bármit elvehet.” „A civilizáció fenntartásának következményei csak mellékhatások: tömeges kihalások, népességrobbanás, éhínség,  háborúk, környezeti katasztrófák, járványok és civilizációs betegségek, magány és lelki betegségek.”

De kultúra anya a fülükbe súg: „ez az emberhez méltó élet. Összességében szerencsés vagy, hogy ennek a kultúrának lehetsz a részese, az ősemberekhez, és a civilizáción kívül tengődő 1-2 törzsben élő emberhez képest. Rájuk  rövid, fáradságos életet vár, a természetnek és szomszédos ellenséges emberhordáknak kiszolgáltatva. Lehet, hogy nem vagy teljesen boldog és egészséges, de ez a te gyengeségedből fakad: nem vagy elég erkölcsös, tiszta, istenfélő. vagy függőségekkel, mozgásszegény életmóddal, rossz táplálkozással mérgezed magad, vagy nem kezdesz végre valamit a rossz gyerekkoroddal, vagy a kommunikációs képességeiddel. Amennyire a civilizáción múlik: boldogan élhetnél, míg meg nem halsz. Ez az élet egyetlen helyes útja.”

 

Az egyetlen helyes út. Ez felhatalmazza a civilizációt hogy, bekerítse, és ellehetetlenítse az utolsó megmaradt törzsi kultúrákat, földjeire és környezeti kincseire éhezve. A civilizált népek, világképükből adódóan szűkséget látnak mindenhol, amin fejlődéssel változtatni kell. Mindent a saját kontroll alá kell vonni, amit csak lehet. A legjobb lenne halhatatlanná válni, legyőzni és elkerülni minden szenvedést, betegséget, és a halált is. Újra és újra, újabb és újabb technológiai újításokkal, módszerekkel, programokkal, mozgalmakkal próbálják kipótolni azokat a hiányokat, amik a civilizált gondolkodásmódjukból fakadnak. Néhányan büszkék és elégedettek az eredménnyel. Néhányan úgy érzik, a Világgal még mindig valami baj van. Néhányak szerint a digitális forradalom hibás. Mások szerint a vallástalanság. Mások szerint az ipari forradalom. A pénz jelenléte. Az erkölcstelen életvitel. A spiritualitás elvesztése. A természettel való kapcsolat meggyengülése. Mások szerint az ember eleve annyi boldogtalanságra és szenvedésre van ítélve, mint amennyi a civilizációban élőknek jussuk. Hasonló hangok szerint, az ember eleve kipusztulásra, önmaga kipusztítására teremtett faj. De amíg Kultúra Anya meséjében hittek, addig nem tudták meglátni a civilizáció döntő szerepét a problémákban, amikre így csak felszínes megoldásokat tudtak adni. Mintha szitával szeretnének szelet fogni, az ellenintézkedések ellenére úgy nőtt tovább zavartalanul a civilizáció, és úgy élte fel egyre inkább az emberi élethez szükséges jövőbeli erőforrásokat, és tagjainak jelenbeli belső erőforrásait. 

Az óriás pedig csak kívülről nézte, kíváncsian figyelte, mi történik óriáslombikjában. Izgalommal leste, mi lesz ebből. Korábban, más lombikokban látott már hasonlót Neki mindegy volt, hogy ezúttal is, mint egy korábbi kísérletében, a civilizált mese által hajtva az emberiség civilizált része elfogyasztja-e az életéhez szükséges forrásokat és  tereket, és kipusztítja magát a Földön. Mindegy volt, hogy megint az űrutazással elodázza-e a szembenézést azzal, hogy a világképe állandó terjeszkedésre vagy (a meghódítható területek elfogyásával) törvényszerű összeomlásra ítélve. Mindegy volt neki, hogy itt is az lesz-e, a civilizáción belül elkezdik-e megkérdőjelezni Kultúra Anya meséjét, és elkezdenek más történeteket mesélni helyette: olyan világképekre, olyan emberképekra építenek-e olyan életmódokat, amik fenntarthatóak, és időről-időre megadják a bőség, biztonság, nyugalom élményét. Ő csak forgatta óriástenyerében az óriásmikroszkópja alatt az óriáslombikot, és figyelt. 

 

Itt a mese vége, aki nem hiszi, járjon utána. 

 

 

 

Az én valóságomra elég pontosan illeszkedik az a mese, amit elmeséltem nektek. E szerint a mese szerint képesek lennénk az élelemszerzés, közösségben élés, magunkkal, másokkal, és a Világgal való olyan kapcsolatra, ami kielégítő boldogságot, egészséget ad. E mese szerint szabad és lehet szembemenned a kultúrád szokásával. Befejezheted, hogy figyelmen kívül hagyod a testedet, tartósan elnyomod az érzéseidet, empátia nélkül fordulsz mások felé, és nagy ívből teszel a környezetre. Szabad és lehet barátkoznod a saját testeddel, gyakorolnod az empátiát mások felé, és környezettudatosan élned. 

 

A kulturális hiedelmeinkből táplálkozik életmódunk, a társadalmi szerkezetünk, és a figyelmi szűrőnk, ami szerint állandóan fejlődnünk kell, állandóan veszélyben vagyunk, állandóan csak szűkös erőforrások állnak rendelkezésre. Ebből fakad szenvedéseid, problémáid egy része is, nem pedig kizárólag a te, vagy a szűk környezeted gyengeségedből, hülyeségedből, elhibázottságodból. 

 

Annak a következményei, hogy ide születtél. Emlékezz, régen egy egész törzs állt mindenki háta mögött, ma pedig a szerelem, barátság, rokonság kötelékein kívül alig van valami érzelmi támogatás, miközben állandóan érzelmileg idegen emberekkel kell együtt lennünk. 

Lehet, hogy neked is ismerős magadból, hogy az életedben a tested, a saját vágyaid másodlagos szerepet töltenek be. Szükség idején, ez így is van: fontos, hogy tudod késleltetni a különféle szükségleteidet, és arra összpontosítani, ami életbevágóan fontos. De vedd észre, amikor bőség van. Adj időt magadnak, a testednek, adj figyelmet és szeretetet, hogy fel tudjon töltődni a civilizáció kihívásai közepette.
Nem kell visszabújnod a barlangba, és eldobnod minden technológiai vívmányt. Nem kell ősemberré válnod, nem is tudsz. Még kevésbé kell állandóan empatikusan kapcsolódnod magadhod és másokhoz. Ezt a törzsi népek se tették. Ők is harcoltak, voltak agresszívek, nyomták el a testi szükségleteiket. Viszont tudtak valamit, amit a civilizált népek úgy tűnik, elfelejtettek: csak akkor alkalmaztak erőszakot, amikor szükség volt rá, és abba tudták hagyni. 

 

 

Nekem, az óriással szemben, nem mindegy, mi a sorsunk. A civilizáció jelenlegi tagjaként nap nap után megélem a félelmet, hogy nekem vagy utódaimnak, vagy szeretteimnek, vagy ismeretlen embereknek mérhetetlen szenvedést kell kiállniuk a civilizáció összeomlásakor, vagy az emberiség kipusztulásakor. Nap nap után találkozom a fájdalmammal, amikor tapasztalom, nekem, vagy szeretteimnek, vagy ismeretlen embereknek mennyi szenvedést okoz most a rendszerben való életmaradásra áldozott energia, a közösség és biztonság hiánya, olyan világkép hiánya, ami élhető útmutatást ad a magunkhoz, másokhoz, környezethez való kapcsolódásról. A civilizációs betegségek, testi és lelki szinten. 

 

 

Magamon és 11. éve a hozzám fordulókon is azt tapasztalom, hogy meg lehet tanulni kezelni a fülünkbe súgó Kultúra anyát. Akár a testedre kezdesz el másképp figyelni, egészségtudatosként, akár a szeretteidre, empatikus kommunikációval, akár a Földre, ökotudatosként, mindegy hol kezded elhagyni az erőszakos kontrollt, és választasz helyette barátságos kapcsolódást. Én, a szakmámból adódóan a saját testemmel, és másokkal kezdtem el előbb barátkozni, és ezért ezt is tanítom, de kiválaszthatod, neked hol a legkönyebb ekezdened a gyakorlást.

Szakíts a civilizált kultúra merev kényszerével, hogy a hatalom és erőfölény alapján éld az egész életed! Barátkozz össze a testeddel, vagy másokkal, vagy a Földdel: a barátság meg fog jelenni a többi életterületeden is!

 

Félek, hogy a bőség meséje nem jut el időben elég emberhez. Ezért kérlek téged is, segíts nekem, hogy a mese utat találjon másokhoz. Először is, Hallgasd meg őt.

Másodszor, mondd el nekem, milyen neked hallani engem. Kíváncsi vagyok arra, ahogy illik a te valóságodra, és kíváncsi vagyok arra, ahogy nem illik rá. Oszd meg a mesét másokal is. Tedd lehetővé, hogy gondolkozzanak rajta, és viszonyuljanak hozzá valahogy. 

A bejegyzés trackback címe:

https://baratkozzatesteddel.blog.hu/api/trackback/id/tr5314162503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.