tippek, élmények, vélemények a testi-lelki egészségről, jó közérzetről

Barátkozz a testeddel

Új daganatellenes szer az immunrendszer felébresztéséért

2018. június 10. - Baratkozzatesteddel.blog.hu

A daganatot úgy értheted meg, mint mutáns sejtek burjánzását. A génállomány mutációját elősegíthetik különféle tényezők (bizonyos sugárzások és kémiai vegyszerek, gyulladás és intenzívebb sejtosztódás), és minden pillanatban keletkeznek bennünk mutáns sejtek. Most is.

A mutáció hatása véletlenszerű: a legtöbb mutáns sejt életképtelen, és rövid időn belül elpusztul. Csakhogy, mivel az életünk során nagyon sok keletkezik, ezért az évek múlásával egyre több az esély arra, hogy életképes mutáns sejt is létrejöjjön, sőt, sejtvonala tovább mutálódjon, és aktívan tegyen a saját fennmaradásáért.
Ha "sikerrel" kifejleszti a túléléséhez és a szaporodásához szükséges stratégiákat, akkor kezdetét veszi a korlátlan növekedése. Ez a daganat.

Az egyik túlélési stratégiája, hogy az őt, mint mutáns sejtet egyébként kipécéző és elpusztító immunsejteket legátolja - kémiai hírvivő anyagokon keresztül.
Az említett új gyógyszer a daganatba fecskendezve feloldja e gátlás alól az immunsejteket és serkenti őket. Így az immunsejtek elpusztítják a daganatot, majd akár a szervezetben tovább vándorolva az áttéteket is.
Az eljárást egereken sikerrel alkalmazták, és önkéntes jelentkezőkön megkezdődött az emberekre gyakorolt hatásának a vizsgálata is.
Mellékhatása lehet láz és helyi fájdalom, hisz az immunsejtek egy gyulladásos válasszal tudják megvívni győztes csatájuk az daganattal.

Ez a szer tehát az evolúció során, évszázmilliók óta tökéletesedő immunrendszerünket ébreszti fel a daganat által okozott csipkerózsikaálomból, és támogatja meg a test saját gyógyító intelligenciáját, hogy tehesse a dolgát.

(lásd még: https://www.sfgate.com/bayarea/article/Chemotherapy-free-cancer-vaccine-moves-from-12777406.php)

http://mta.hu/tudomany_hirei/a-felebresztett-immunrendszer-kisopri-a-daganatot-108737

(a képen a daganatos sejt a fehér, a vörösök pedig az őt támadó két immunsejt)

A bizsergető energia | Benedek Tihanyi | TEDxYouth@Budapest

Energia monológok

 

Fél éve, hogy tedexerré váltam, és elmeséltem a történetemet az "energiával": a nagy találkozást, a megértését, az elvesztését, a keresését, és a megosztását másokkal.

Elmondom nektek is a történetemet:

 

 

1.      Első találkozások az energiával

Ti hisztek a testben áramló életerőben, a gyógyító energiában? Nem voltam több 8 évesnél, amikor az iskolaudvaron az egyik osztálytársam, Fanni a következő gyakorlattal akarta bebizonyítani, hogy létezik az energia. Ha van kedvetek ti is kipróbálhatjátok. Hunyd be a szemed, a figyelmedet vidd a tenyeredhez. Figyeld meg, érzel-e valamilyen érzetet a tenyerednél. Majd lassan kezd el közelíteni a tenyereidet, anélkül h összeérnének, és lassan körözz velük, mintha a levegőn keresztül egymáshoz dörzsölnéd őket. Figyeld meg, most milyen érzeteket érzel.

Én, annó az iskolaudvaron, éreztem valami bizsergést, azt viszont nem hittem el, hogy ezt egy mágikus energia okozta volna. Legközelebb 15 évesen életem első jógatanfolyamán találkoztam a témával, a jógatanár emlegette az energia kellemes bizsergető érzését, és éreztem ugyan valamit, de a magyarázatán csak elnézően és szkeptikusan mosolyogtam.

 

Aztán, az első nagy szerelmet záró első nagy szakítás a padlóra küldött, ingerlékeny és végtelenül fáradt voltam hónapokig, magamba fordultam: a szilveszter estémet is egyedül töltöttem a szobámban. Akkor már 2 éve jógázgattam, és azon az estén is jógagyakorlatokkal próbáltam magam jobb kedvre deríteni.

Ez annyira jól sikerült, hogy amikor a gyakorlás után a szőnyegemen fekve relaxáltam, egy transzszerű élményem volt, a bizsergés elkezdett bennem növekedni, erősödni, tetőtől-talpig kitöltött, majd olyan érzésem volt, mintha átvilágítana és felemelne a levegőbe. Annyira felvillanyozott ez az élmény, hogy megfogadtam: egy éven át minden nap jógázom. Ez életem első és eddig utolsó újévi fogadalma volt, amit be is tartottam: A mindennapi jógázás mellett, a metrón, az órákon ülve mini-relaxációkat vezettem le magamnak, pár másodpercre behunytam a szemem és a testemre figyeltem, ellazultam, hogy egy kis bizsergés után energetizálva és kisimulva folytassam a napom.

2.      Tudományos megértés, miért jön az energia?

Hogy működik ez a feltöltődés, mi okozza a bizsergést? A jógából annyi magyarázatot tudtam kihámozni, hogy a figyelem és a lazítás hatására feloldódnak a blokkok, megnyílnak az energia-csatornák, így az életerő szabadon áramolhat. De én természettudományos éltanuló voltam az ország egyik legerősebb gimijében, a Fazekasban, és a vér-materialista és racionális részem nem érte be ennyivel. Ezért keresni kezdtem az energia-élményem tudományos magyarázatát. A szakirodalomban egy cikket, egy sort, egy fél mondatot se találtam, ami erről szólt volna. Többet írtak viszont hétköznapibb jelenségekről, amik az energiához hasonló érzetekkel, bizsergéssel járnak: amikor a zene tetőpontjába beleborzongunk, elönt minket a katarzis egy színdarab vagy film közben, eufóriába jutunk sportolás közben, szexuális csúcsra kerülünk, vagy lúdbőrözve megértünk egy összefüggést, pl. egy TEDx előadáson. Ezeket a pillanatokat tudományosan csúcsélménynek nevezik.

 

Kiderítették, hogy a csúcsélmények alatt az agyunkat elöntik az örömhormonok, amik éberré és motiválttá tesznek. Ez magyarázta, hogy egy-egy önbizsergetés után miért pezsgett bennem a tettvágy. Az örömhormonok nemcsak euforizálnak, hanem enyhe függőséget is okoznak. Meg is tapasztaltam, ha a munka vagy utazás miatt nem jógáztam pár napig, akkor sóvárogva vártam, hogy újra megbizsergethessem magam. A csúcsélmények alatt felszabaduló endorfinok az agytól egészen az érzőidegekig fájdalomcsillapítóként működnek. Ezt is tapasztaltam, amikor kíváncsiságból a fogorvosnál nem kértem érzéstelenítést, és úgy tömte be egy fogamat, hogy a közben jövő fájdalmat a befelé figyeléssel, lazítással átalakítottam bizsergéssé.

A csúcsélmények közben oxitocin, a szerelem és társas kapcsolódás egyik hormonja is elárasztja a testet. Ezt is megfigyeltem magamon, hogy a bizsergések után mintha mindent kicsit szerethetőbb lett volna, mintha minden kicsit közelebb állna hozzám. Materialista meditációimban” még azt is elképzeltem, hogy a testem hogyan áll össze sejtekből, molekulákból, atomokból, energiából. Hogy ugyanezek az építőkövek alkotják a többi embert, a többi élőlényt, sőt az egész Világot, és ugyanazok az energiák mozgatnak mindannyiónkat. A gondolat, hogy mindennel összetartozok és Egységben vagyok, és a bizsergés kölcsönösen felerősítették egymást. A csúcspont az volt, amikor az orvosi első két évében a test felépítése és működése volt az anyag. Tanulás közben nemcsak vizuálisan, hanem testi érzetek szintjén is elképzeltem, mi hogy van a testemben. A befelé figyelés hozta a feltöltő bizsergéseket is, mintha a testemmel is összekapcsolódtam, egységbe kerültem volna. Így persze csomó motivációm és energiám volt a tanuláshoz, és gyorsabban meg is jegyeztem mindent. A szigorlatokra rendhagyó módon nyugodtan, vidáman, sőt eksztázisban érkeztem. Miközben anatómia vizsgán a kar összes idegszálából feleltem, mintha áramot vezettek volna a vállamba, az ujjam hegyéig kellemesen bizseregtem, átszellemült vigyorral beszéltem, a vizsgázók és a vizsgáztató pedig tudni akarta, mit szívtam.

 

A csúcsélménnyel kapcsolatos tudományos eredmények, endorfin, oxitocin, tehát elég pontosan lefedték az energia-élményeimet. Arra viszont csak további kutakodással találtam magyarázatot, hogyan lehetséges csúcsélményt „csinálni magamnak” egyedül, zene, színház, szex nélkül? A mentális csúcsélményekről és az önszuggesztióról szóló cikkek alapján most már értem a forgatókönyvet, pontosan mit csinálok, h végigbizsergessem magam energiával. A recept a következő. Keress vagy csinálj egy érzetet a testben, aminek tudsz örülni. Lehet, hogy csak egyszerűen észreveszed az állandóan ott lévő érzeteket, mint szívverés, légzés, bizsergés, és örülsz annak, hogy működik a tested, életben tart. Az is lehet, hogy megteremtesz egy kellemes érzetet, úgy hogy átmozgatsz-ellazítasz egy feszült testrészt, sóhajtasz egy jólesőt, vagy felidézel egy kellemes emléket, gondolatot, aminek a hangulatát a testedben is meg tudod érezni. Ha megvan egy pozitív érzet, élvezd ki, mosolyogj egyet, engedd hogy az élmény kitöltse az egész figyelmed. Gyakorlással a befele figyelés, egy pozitív érzet megtalálása, és a rákoncentrálás egyre kisebb mentális erőfeszítéssel egyre gyorsabban megy. Ki is mutatták, hogy a rendszeres testre figyeléstől a testet érzékelő agyi központ aktívabbá válik, sőt, konkrétan megvastagszik, megnő. Jó, mi?

3.      Miért nem jön az energia? Min változtassak?

Tihanyi Benedek vagyok, 11 éve önbizsergető. Ennyi idő alatt kitapasztaltam azt is, hogy az energia áramoltatás nem mindig ilyen egyszerű, felfedeztem, milyen módszerekkel tudom teljesen elvágni magam a belső energiaforrásomtól. A legnagyobb mélypont az orvosi harmadéve után jött el. Hiába figyeltem a testemre, hiába gondoltam az Egységre, csak gyenge bizsergés jött, vagy semmi.

Kétségbeestem, mert elveszett a megszokott energiám, és tanácstalan, voltam, mert fogalmam se volt, hová tűnt. Épp kapóra jött egy törökországi szívgyógyászat-nyárigyakorlat, ahol napközben egy tengerparti vízesés mellett meditáltam azon mi történt velem, az estéket pedig világmegváltó beszélgetésekkel töltöttem a vendégszerető török couchsurferekkel.

 

Így jöttem rá, hogy azért merültem ki teljesen, mert észrevétlenül rámtelepedett az az elvárás magam felé, hogy mindig ki kell csattannom az energiától. Elhittem magamról, elég, ha pár másodpercre befele figyelek, lefuttatom a szokásos bizsergés-Egység, programot. ettől mindig rögtön jókedvűvé kell változnom, és el kell engednem a feszültségeket. Ez persze naív, és nagyképű hiedelem volt magamról, és Törökországban be kellett látnom, hogy bármilyen kecsegtető színben tüntet fel, de távol áll az igazságtól.

Szerettem volna ezt a maximalista önképet reálisabbra cserélni, de ehhez a változáshoz nem volt elég energiám egyedül. Segítséget kerestem, és önismereti csoportokba, egyéni terápiába kezdtem járni. Itt szembesültem vele, hogy nemcsak az állandó energikusságról szóló elvárásom merített ki halálosan, hanem az is, hogy a saját fáradtságomra haragudtam is, és szégyelltem is, és gyakran elnyomtam. Az sem segített, hogy hiába tudtam, hogy jót tenne több jógázás, sokszor annyi feladatot vállaltam el, nem tudtam és nem akartam nemet mondani, és mindent annyira tökéletesen akartam megoldani, hogy nem maradt időm és energiám magamra.

 

A belső forrása ezeknek az elvárásoknak, érzéseknek és a túlvállalásnak az egyik terápiás ülésen egy alakként jelent meg a fantáziámban: ő volt a Perfekcionista Hajcsár, egy szigorú japán fickó, szamurájruhában. Először megijedtem tőle, és cikinek is tartottam, hogy ilyen énrészek vannak bennem, aztán, ha már így találkoztunk, megszólítottam.

 

Mondtam neki, hogy szeretnék többet pihenni, jógázni, hogy energikusabb lehessek.

– Nem érünk rá. Más dolgunk van.

Mondtam neki, hogy nem tetszik, hogy állandóan 120% energiával akar teljesíteni.

- Ne nyafogj, szedd össze magad.

Áhh, borzasztóan felidegesített, elmondtam neki, hogy gyűlölöm őt, és szeretném ha eltakarodna.

Azt mondta, ő is rosszul érzi magát ebben a szerepben.

‑ De akkor miért csinálod?

Azt mondta azért, mert Megtanulta, hogy csak akkor vagyunk OK-k, ha hasznosak vagyunk.

 

Ekkor elszorult a torkom, a gyomromba belehasított egy erős fájdalom, és mindenféle emlékek jöttek, amikor a gyerekszobámban sírtam, hogy engem senki se szeret, senki se figyel rám, vagy amikor gőzerővel tanultam az iskolában, talán ha hőstettekkel nyűgözöm le a környezetemet akkor kivívom az elismerést.

Én csináltam hajcsárt gyerekként, azt hittem, hogy a perfekcionizmus az egyetlen megoldás, ezért átadtam neki az irányítást. De a felnőtt élet menedzselése viszont túl nagy feladat egy gyermeki énrésznek, nem is csinálja túl hatékonyan, ezért visszavettem a kontrollt.

Megbarátkoztam a hajcsárral, rájöttem, hogy csomó erő és elszánt kreativitás lakik benne. Elkezdtem megbarátkozni a szorongással is, mert jelzi, ha kimerült az önbizalmam, és így meg tudom nyugtatni magamat. Elkezdtem megszeretni a fáradtságomat, mert jelzi, ha szükségem van pihenésre. Rájöttem, hogy a befele figyelés akkor igazán energetizáló, ha kíváncsi, elfogadó és barátságos.

4.      Energia átadása

A szilveszteri transzbaeséstől kezdve az egyik fő energiaforrásom, hogy megosztom másokkal a bizsergéssel kapcsolatos tapasztalataimat. Ez egy olyan tevékenység és szerep, ami még a mélypontokon is át tudott kattintani abba a tudatállapotba, ahol érezni tudom, hogy élek.

 

Szerencsére sokszínűek vagyunk abban, hogy milyen tevékenység, módszer tud minket eltölteni. Sokaknak bejön a jóga, és jógaoktatóként sokszor megéltem azt a flest, hogy egy csapatnyi ember fekszik előttem, behunyt szemmel relaxál, és ahogy a testrészek, majd az elme ellazítását vezénylem, velük együtt borzongok bele az oldódásba.

De van, akinek unalmas, fárasztó, idegesítő, vagy fájdalmas. Én nekik is szerettem volna megmutatni az energia-élményt, a zene egy jó eszköznek tűnt ehhez, ezért alapítottam egy relaxációs kórust. Az énekhangfürdő koncertjeinken a földön fekvő vendégek megtapasztalhatják, a zene hogyan rezeg a testükben, milyen fantázia képeket szólít meg, és teljes figyelemmel kiélvezhetik a borzongató csúcsélményeket.

Hogy egy jóga vagy egy hangfürdő töltő lehessen, szükség van arra, hogy biztonságban érezd magad a testedben, és tudj befele figyelni. A saját történetemből is tudom, ez nem mindig könnyű, és néha önismereti átváltozásra van szükségünk hozzá. Többek közt ezért lettem önismereti tréner, hogy azokat is közelkísérhessek a belső töltődéshez, akiknek egy sima jógaóra, vagy hangfürdetés nem elég.

Tudtam, hogy sokaknak mindez túlságosan lilaködös ezó, szerettem volna velük a tudomány nyelvén megosztani az élményeimet. Az orvosi diplomám pont jó belépőt jelentettek egy pszichó phd-hoz. Folytattam hát a kutatói pályámat, hogy a cikkeimben, előadásaimban, és egyetemi kurzusaimon a racionálisan, tényszerűen és tudományosan is meg tudjam közelíteni, mi is az az „energia”.

 

Az energia-élményeim megosztása miatt meséltem el nektek is a történetemet. Vidd magaddal az üzenetet:

Ha szeretnéd kézbe venni az energiaszintedet, adj figyelmet és időt magadnak, és barátkozz össze a testeddel.

 

Menekülés az állami egészségügyből

"Az olcsó biztosítások megjelenése miatt jelentős felfutás előtt van a hazai magánegészségügy."

"A szélesebb körben elérhető hazai magánszolgáltatást egyre többször erőn felül az alsó középrétegek is megpróbálják igénybe venni..."

"...a társadalom ugyanis érzékeli, hogy az állami egészségügy cserben hagy bennünket."

 

Ezek a mondatok gondolkodtatak el leginkább a Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatójával készült G7 interjúból.

3 kérdésem és 3 válaszom maradt utána:

 

1) Hogyan növelhetnénk az állami egészségügy színvonalát és megítélét, hogy kevesebb csalódás, harag vegye körül?

A negatív érzések egyik fő gyökere, hogy a betegek hiányt szenvednek az érzelmi támogatásban az orvosok részéről. Az orvosok attitűdformálásáért egész szervezetek dolgoznak, és bennük barátaim:

Artemisszió Alapítvány,

PAF Pozitív Attitűd Formálás.

2) Mit tehetsz te azért, hogy sikerrel járj az egészségügyben?

 Egyrészről, az orvos vállán, gyógyító-segítő szerepéből fakadóan nyugszik a felelősség nagyobb része abban, hogy közte és a beteg közt egy együttműködő kapcsolat alakuljon ki.

Betegként sokszor módosult tudatállapotban vagyunk, és csak sodródunk az eseményekkel. Mégis, 1-2 dologgal te is elősegítheted a hatékony közös munkát:

� Készülj előre listával, mik azok, amikről feltétlenül beszélni akarsz. A találkozó végén nézd át, hiányzik-e még valami, hogy készen állj a továbbindulásra.

� Emlékezz, hogy inkább az orvos van teérted, és nem te az orvosért. Jogodban áll tiszteletet és figyelmet kapni. Vedd elő az asszertív éned, ha ezeket kevésbé kapod meg, mint szeretnéd, és tedd szóvá. Kommunikálj őszintén és érthetően - amennyire tőled telik.

� A találkozó végén mondd vissza, mit értettél meg, mit kell tenned a jövőben / a következő találkozóig, és csekkoltasd le az orvossal.

 És persze, úgy is tehetsz a gyógyítás sikeréért, ha... támogatod az első pont végén említett szervezeteket :)

 

3) Miért csak akkor foglalkozunk az egészségünkkel, amikor már nincs? 

A jelenlegi TB-rendszerben sehogy se jelenik meg annak a jutalmazása, ha te időt, energiát, vagy pénzt fordítasz a saját egészséges megőrzésére. De a hazai magánegészségügyi biztosítóknál szintén leginkább csak tervek vannak erről.

Németországban már működik az a rendszer, hogyha az egészségügyi biztosítód felé vállalod, hogy pl. kellő testmozgással gondoskodsz magadról és a testedről, akkor fizetik neked, hogy sportolj.

Tudom, a civilizált kultúra tagjaként nem könnyű erre figyelni, mégis, bátorítalak arra, hogy barátkozz a testeddel! Figyeld az igényeit, és ha nincs sürgős más tennivalód, gondoskodj róla! (lásd még vlog posztomat)

 

a Civilizáció vs. az Egészséged

A civilizált népeknél négy megbetegedésből három megelőzhető lenne. A kis hétköznapi panaszoktól, a komolyabb megbetegedéseken át, a halálozásokig a döntő kiváltó okok a csontig rágott életmódbeli tényezők: mozgáshiány, táplálkozás, tartós stressz, káros szerek használata.

A legtöbben tudjuk, mi az, ami egészséges lenne. Te is kb. szó szerint el tudnád mondani a legfrissebb egészségügyi ajánlásokat:

·         Heti legalább 2,5 óra séta.

·         Egészséges kaják, szükséges mennyiségben és időpontban.

·         Kielégítő alvás.

·         Cigi, pia, drogok kerülése.

·         A stresszes időszakok mellett hatékony kikapcsolódás és feltöltődés. Olyan világkép vagy hit, ami segít eligazodni az életedben, értelmesség érzését adja.

·         Helyes testtartás és légzés, ergonómikus munkavézgés.

·         Minden nap feltöltő kapcsolódás másokhoz: megértő beszélgetés, barátságos érintés és ölelés (napi 20 perc), intim együttlétek.

Ezeket tudjuk. Többségében, mégse csináljuk. Az egészség életmód nagykövetei: orvosok, életmódtanácsadók, egészségfejlesztők rendre csalódottan látják, mekkora erőfeszítésük mennyire kevés hatást gyakorol a népesség életmódjára.

Szokások feladása nehéz. Mi a gyökere ennek? Ha megkérdezik az embereket, általában a körülményekre hivatkoznak, időhiányra és pénzhiányra. A kutatók ezt sokszor csak kifogásnak látják, pedig szerintem az embereknek igazuk van:

Időhiány: A civilizált kultúra, amiben élünk, az ismert legtöbb munkaidőt követeli meg tagjaitól, a fennmaradásáért és a fejlődéséért. Ha nem mondasz nemet arra, hogy egész életedet és véredet ennek szenteld, könnyen magával ránt a gépszíj. 
Pénzhiány: A civilizációval együttjáró hierarchizálódás miatt a társadalom többsége az összvagyon kisebb részén osztozkodik. Márpedig a pénz sokszor tényleg szükséges ahhoz, hogy egészséges ételeket szerezzünk, sportoljunk, vagy stresszoldó-személyiségfejlesztő módszereket tanuljunk.

A körülmények mellett a másik fő oka, amiért az egészségről való tudás és a szokások között akkora a szakadék: a testtel való személyes kapcsolat. Születésedtől kezdve tanulhattad, a test alárendelt. Elnyomni, tűrni vagy legalábbis késleltetni kell a szükségleteit. Panaszai csak akkor érdekesek, ha súlyosak. Ha tartósan ramatyul érzed magad a bőrödben, de nem vagy beteg, akkor azt csak simán el kell viselni. Ez a szemlélet az egyéni életutadon és a családi mintákon túl szintén a civilizált kultúrának a kísérőjelensége.

 

Az egészségre káros viselkedések mögött tehát nagyrészt a civilizáció hatása áll. Beszélnék én a fejével, de sajnos nem nézi a blogomat még. Úgyhogy egyenlőre, téged tudlak bátorítani: barátkozz a testeddel! A civilizáció tagjaként, ha te nem kezdesz el gondoskodni a testedről és az egészségedről, akkor nagy eséllyel senki se fog. Akkor is, ha idő és pénz szűkében vagy, van lehetőséged úgy dönteni, hogy teszel magadért:

·         Tanuld meg megkérdezni magadtól: hogy vagyok?

·         Tapasztald ki, hogyan tudod jól tartani a testedet,

·         mik azok az apró gesztusok, amiket napközben megtehetsz magadért (testtartás, lélegzés, rövid pihenések, jutalmazás)!

 

 

Civilizált testbarátság

Az International Body Psychotherapy Journal-ben 2017-ben megjelent cikkünk átdolgozott fordítása. A teljes eredeti cikk itt elérhető (LINK). Ez az írásunk pedig a Szomato-pszichoterápiás Szemelvényekben látott napvilágot.

A civilizációhoz az egészség és életminőség javulását, az élethossz megnyúlását szokás kötni. Cikkünkben mégis a civilizáció olyan aspektusait mutatjuk be, melyek a testtel való kapcsolatra káros hatást fejtenek ki, és felvázoljuk, ezen információk relevanciáját és felhasználási lehetőségét egy (testközpontú) terápiás folyamatban.

 

Mit jelent jól bánni a testtel? A testtel dolgozó szakemberek körében sokan osztják a nézetet, mely szerint a saját test felé való attitűdök, a testtel való kapcsolat minősége a jóllét, az egészség meghatározói: egy adaptív kapcsolat a testtel a jóllét megőrzését és helyreállítását is segíti, míg egy maladaptív kapcsolat a jóllétet fenyegeti, és hátráltatja a gyógyulást. A testtel való kapcsolat adaptív jellemzőiként azonosították: a testhez való elfogadó és felelősségteljes odafordulást, a testi élmények és szükségletek integrálását a viselkedésbe, a test és elme közti szoros kapcsolat (vagy egység) megélését. Ezzel szemben, a test és elme szétválasztása és a test alárendelése, elnyomása, túlszabályozása, tárgyiasítása, a test erőforrásainak kizsákmányolása, a testi érzetek elkerülése vagy figyelmen kívül hagyása a testtel való maladaptív kapcsolat jellemzői.

 

Hogyan hat a társas környezet a testtel való bánásmódra? A testközpontú terápiás gyakorlatban a fókusz leggyakrabban a kliens személyes lehetőségeire, felelősségére, történetére kerül: mit gondol a saját testéről, hogyan érez iránta, hogyan viselkedik vele, mindez milyen párhuzamban van a lelki fejlődésének történetével, a fontos másokkal való kapcsolatával, mire volna szüksége a testtel való kapcsolat változásához, hogyan tudná jobban szeretni a testét, és gondoskodni róla a hétköznapokban is...

A személyes felelősség mellett azonban a (szomatikus) pszichológiai irodalomban többen is vizsgálták a szociális környezet, a kultúra, és az életmód meghatározó szerepét a testünkkel való kapcsolatban. A leggyakrabban a kultúra negatív szereplőként tűnik fel, ami akadályozza a testtel való adaptív kapcsolódást, és a test elnyomására kényszerít. Ám hogy a kultúrának pontosan mely jellemzői maladaptívak, és hogy az emberiség történelmében mikor jelentek meg ezek a jellemzők, nos, erről erősen eltérő vélemények születtek. Okként vélték azonosítani pl.: a modern nyugati kultúrát és felgyorsult életvitelét, a fogyasztói társadalmat, a globalizációt, az ipari forradalmat, a vallástól való elszakadást vagy épp az egyházak megjelenését, a dualisztikus világképet (egészen az ókortól eredeztetve).

Mások szerint a test elnyomása az emberi evolúció folyamatának elengedhetetlen része, a prefrontális ellenőrző rendszerek „kamaszkori” túlműködéséből fakad. Mindezekkel szemben, néhány testközpontú terapeuta, mint pl. Nick Totton és Alan Fogel, a maladaptív testtel való kapcsolatot a kőkorszaki mezőgazdasági forradalomig, vagyis a civilizáció kezdetéig vezette vissza.

Milyen hatást gyakorol a civilizált életmód a testi egészségre? A civilizáció jellemzői

nek leírásakor Daniel Quinn, a civilizáció kritika nevű interdiszciplináris, nem-akadémikus diskurzus elindítójának írásaira támaszkodunk. Quinn nyomán a civilizáció definiálható egy komplex szocioökonómiai rendszerként, amelyet egy, az újkőkorszak óta alkalmazott sajátságos mezőgazdasági mód (totalitárius mezőgazdaság), állandó népességnövekedés, tömeg-méretű (vagy akár globális) populációk, a társadalom hierarchikus rétegződése, területi terjeszkedés (amíg van hová), letelepedés és városiasodás jellemez.

A definícióban szereplő totalitárius mezőgazdaság kifejezéssel Quinn a következő attitűdöt kívánta megragadni: bármely földterületet teljesen az ellenőrzésünk alá vonhatunk, meghatározva, hogy mely élőlények élhetnek rajta, és melyek nem (a táplálékért velünk vetekedő fajoktól megtagadva az élelmet, vagy célzottan irtva őket). E definíció szerint a Földön ma található legtöbb populáció a civilizált kultúra része, függetlenül attól, mennyire sokszínűen különböznek bizonyos kulturális elemekben (pl. nyelv, vallás, öltözködés), leszámítva néhány túlélő törzsi társadalmat.

Mikor a civilizálódó népek kb. tízezer éve leváltották korábbi, kőkorszaki törzsi életmódjukat, akkor a szociomemetikai készletük és biogenetikai készletük addig példátlan mértékű távolodása is kezdetét vette. A kultúrájuk – vagyis világ- és emberképük, hiedelmeik – fenntartásához egy olyan új viselkedéskészletre, szokásrendre, életmódra (pl. tápanyag és otthon teremtése, és társas szerveződés) volt szükségük, amely több elemében is maladaptív az adott genetikai örökségük szempontjából.

(1) A totalitárius mezőgazdaság a legidőigényesebb ismert tápanyag-előállítási mód, így a törzsi életmódban a nap nagy részét kitevő tevékenységekre, mint rekreáció (pihenés, társas kapcsolódás) kevesebb idő jut.

(2) A rétegződő társadalomban az alsóbb szocioökonómiai csoportok megterhelő fizikai munkát, a felsőbb osztálybeliek fizikailag inaktív, ülő munkát végeznek, mindkettő ergonómiai szempontból is elmarad a törzsi, pl. vadászó-gyűjtögető tevékenységtől.

(3) A totalitárius mezőgazdálkodással előállított élelmiszerek alacsonyabb tápértéke a szállítás, tárolás és feldolgozás során tovább csökken, vitamin- rost-, és nyomelemhiányt, minőségi éhezést okozva minden társadalmi rétegben, amit súlyosbít a mennyiségi éhezés az alsó osztályokban, és a túltápláltság és a böjti időszakok eltűnése a felső osztályokban.

(4) A civilizáció tette lehetővé a nagyméretű járványok kialakulását. A városiasodással és technikai fejlődéssel a különféle szennyezések (zaj, bűz, kémiai, sugár) dózisa is megnövekedett. A megnövekedett munkaidő a világítástechnika fejlődésével a bioritmus tömeges felborulásához vezetett.

(5) A 18. századtól a járványokra megoldásként érkező higiéniai forradalom viszont az egészségünk szempontjából fontos fajokat pusztított ki a bélflóránkból.

Mindezek a civilizációs jellemzők eltérnek attól a biogenetikai örökségtől, amire az évmilliók során evolválódtunk. Az evolúciós medicina nevű tudományág szerint a fejlett országokban a civilizált életmód felelős a gyakori szubklinikai testi diszkomfortok (nem-specifikus egészségproblémák) nagy részéért, valamint a bekövetkezett halálozások háromnegyedéért, többek közt krónikus gyulladásos folyamatokon, krónikus betegségeken (depresszió, érelmeszesedés, esszenciális hipertónia, elhízás, cukorbetegség, többféle daganatos megbetegedés) keresztül. Azzal együtt is, hogy megfigyeltek csekély genetikai és epigenetikai adaptálódást a civilizált életmódhoz (pl. tejcukor felnőttkori emésztése, tápanyagbőségben a raktározó folyamatok gyengülése), ill. azonosítottak a civilizációs kihívások elleni védőfaktorokat (pl. magasabb intelligencia).

Hogyan hat a civilizált életmód a szociális egészségre és a testtel való bánásmódra? A törzsi társadalmat felváltó tömegméretű és hierarchikus közösségekben a személyes, egyenrangú, együttműködésen alapuló, bensőséges és gondoskodó emberi kapcsolatok aránya lecsökken, a magányosodás, illetve a szabályokon, dominancián alapuló kapcsolatok aránya pedig megnő. A hierarchikus társas működésmód a szabadidő csökkenésével együtt a társas kapcsolatok minőségét és egészségvédő hatását gyengíthetik.

Mindez megjelenhet, a szülő-gyermek kapcsolatokat is, a gondozó és a gyerek közti gyengébb kapcsolat önmagában okozhat fejlődési traumát, ill. valószínűsítheti a gyereket ért abúzust (fizikai, lelki és szexuális), traumatizáló történeteket. A testünkkel való bánásmód nagyban visszatükrözi azt, ahogyan felnövésünk során bántak velünk a gondozóink. A testünkkel kialakított alá-fölé rendelt viszony párosítva a civilizált életmóddal együtt járó egészségproblémákkal magyarázhatja a test elnyomásának gyakoriságát kultúránkban, és a testről való gondoskodás és egészségmagatartás propagálásának nehézségét.

 

A civilizációkritika üzenete a testközpontú szakembereknek: Az affirmatív terápiás megközelítést kisebbségi kliensekkel való munka kapcsán fejlesztették ki. Arra emlékezteti a terapeutákat, hogy a kliensek problémáinak egy része nem a személyes diszfunkcionális működéseiből, hanem szociológiai, vagy politikai hatásokból származik. A korábbiak mentén, az affirmatív megközelítés hasznos lehet olyan kliensek esetében is, akik a többségi társadalomhoz tartoznak, „egyszerűen csak” a civilizációba születtek:

  • a terapeuta feltérképezheti és elfogadást adhat azoknak a civilizációs tényezőknek, ami a kliens számára problémát jelentenek (pl. életmódból fakadó diszkomfort, magányosság).
  • A test elnyomása egy megküzdési stratégia is lehet olyan fájdalmak, diszkomfortok csökkentésére, amiket a jelenlegi kulturális-környezeti faktorok okoztak. A terapeuta felkészülhet rá, hogy egy testtudatot növelő folyamat során ezek felerősödhetnek.
  • Empátiát adhat ezen érzetek és faktorok számára, és annak a nehézségére (vagy reménytelenségére), hogy egy elfogadóbb és fenntarthatóbb kultúrába kerüljön a kliens

Néhány testközpontú terapeuta továbblép ezeken, a klasszikus terápiás téren megfogadható tanácsokon: kísérleteket tesznek arra, hogy testi-lelki és gazdasági szinten fenntartható közösségeket, pl. ökofalvakat hozzon létre (ld. Orosz Katalin részvételét a nyimi ökoközösségben, vagy Nick Totton wild therapy mozgalmát). A civilizáció testtudatra gyakorolt hatását figyelmen kívül hagyó, az affirmatív megközelítést mellőző terápiás folyamatban a kliensben megjelenhet vagy felerősödhet az önhibáztatás, hogy nehéz érzeteinek oka egyedül az ő defektusa.

Összefoglalás: A civilizált életmód több jellemzője is eltér a biogenetikai programunktól (testmozgás, táplálkozás, bioritmus, munkateher, higiénia, szennyezés), és a szociomemetikus adaptivitása is megkérdőjelezhető (hierarchikus társas szerveződés, erőszakos kommunikáció, gyereknevelési stratégiák megváltozása). Ezek a civilizált társadalmakban kulturálisan kódolt tényezők csökkenthetik a testi tudatosságot, és az egészségmagatartást is, ill. az emberi szervezet számára maladaptív pszichobiológiai válaszokat (stresszválasz, immunválasz) aktiválhatnak, melyek együttesen és hosszútávon betegségekhez vezethetnek.

A testtel való bánásmód, testtudatosság helyreállítását célzó önismereti folyamatokban épp ezért fontos lehet, hogy a terapeuta rendelkezzen tudással a testtudatosságot befolyásoló civilizációs hatásokról, képes legyen affirmatív módon feltérképezni és kezelni azokat.

 

dr. Tihanyi Benedek T. és Czinege Ádám Balázs

Testrészünk az ökológiai lábnyom

Bűntudat. 
Sok bűntudat övezi az ökológia, fenntarthatóság, környezettudatosság témáit. Miközben lehet, hogy fel tudsz sorolni több ökotudatos szokást is, amit életvitelszerűen megteszel, mégis a rengeteg ajánlás, előírás, további tipp között úgy érezheted: hatalmas károkat okozol a Földnek.
A bűntudat az ökotudatos életet fárasztóvá teszi, demotivál, és valószínűsíti, hogy gyakrabban hátat fordíts az egésznek. 
Ignorálás.
De az is lehet, hogy egyáltalán nem foglalkoztatnak ezek a témák. Úgy gondolod, az ökológiai katasztrófák jóslatai tévesek, vagy hogy úgy se tehetsz semmit ellene. Vagy hallod a környezeti károkról szóló híreket, és fel is tüzelnek, de aztán nem teszel semmit. 

A bűntudat és ignorálás gyakori viszonyulási módok az ökológiai lábnyomodhoz. Ahhoz a hatáshoz, amit kifejtesz a környezetedre pusztán az életviteleden keresztül. Az elfogyasztott táplálék, a teérted kibocsájtott szén-dioxid, az érted kivágott fák és más alapanyagok, az otthonod és közlekedési útjaid által elfoglalt földterület példák arra, ahogy a Föld megérzi, hogy a hátán hord. A bűntudat és ignorálás pedig eltávolíthatnak ettől, arra vihetnek téged, hogy megfeledkezz a lábnyomodról. 

Kapcsolódj az ökológiai lábnyomodhoz! Lehet, hogy képtelenségnek hangzik, de a játék kedvéért képzeld el, hogy tényleg a testrészed. Te vagy a madár, aki szabadon száll, mert mégse dobtak elé műanyag kupakot. Te vagy a fa, aki terebélyesedik, mert nem tettek le rá illegálisan építési törmeléket. Te vagy a sok vizi élőlény, akik mégse pusztultak el a műanyag zacskók bomlástermékeitől. Te vagy a kínai munkás is, akinek mégse kellett mérgező gázokat szívnia, hogy éhbérért előállítsa a ruhádat. Te vagy a rágcsáló és rovar, és a "gyom", akire mégse szórtak ki írtószereket, mert a veteményes biokert lett pár éve. Minden apró ökotudatos gesztus hasonló történeteket szül. De ne vedd alapnak a saját gesztusaidat! 

Amikor erőfeszítést teszel a környezetedért, állj meg egy pillanatra, és add át magad ennek az örömnek, élvezd ki a fantáziádban, és veregesd vállon magad. Meditálj egy pillanatra ezen a kapcsolaton, ami az anyag és energia körforgásán keresztül összefűz minden élőlénnyel. Figyeld meg a testedben a kapcsolódásnak, figyelmességnek az érzeteit! Az önjutalmazás után legközelebb is motiváltabb leszel hasonló gesztusokra.

A gesztust nemcsak ezekért az elképzelt és ismeretlen állatoknak, embereknek, és növényeknek teszed. Hanem a következő generációknak is: a nem-fenntartható életmóddal a nekik járó, az ő életükhöz szükséges életteret, erőforrásokat éljük fel, mintha előre kölcsönt vennénk fel tőlük, és az öregkorunktól. Minden pici ökotudatos lépéssel csökkented azt, amit elvettél előlük. 

Ellentétes történeteket is mondhatnék, amikor viszont a viselkedésed veszteséget, kárt, fájdalmat, vagy halált jelentettek más élőlényeknek. Dolgozd fel a bűntudatot. Állj meg egy pillanatra, és ahogy a vadászat végén tiszteletet adunk az elejtett állatoknak, ugyanígy gondolhatsz köszönettel azokra az élőlényekre, akik áldozatokat hoztak érted. Emlékezhetsz rájuk evés előtt, vagy amikor kiveszed a slusszkulcsot, amikor este leveted az aznapi ruhád, vagy amikor a bútoraidat takarítod. Elszámolhatsz azzal, hogy azt a döntést hoztad, hogy így elégíted ki a saját szükségleteid, ezen az áron is. Megintcsak, a bűntudat átdolgozásával több lelki erőd maradhat, hogy többször hozz olyan döntést, ami kevesebb szenvedést jelentett 

Kapcsolódj az ökológiai lábnyomodhoz! Élvezd ki az örömöt, amikor visszafogod, és nézz szembe őszintén azzal, amikor növeled. A kultúránk arra tanít, hogy a többi lénytől elválasztva uralkodunk felettük, és minden jár nekünk, amit csak szeretnénk. Vedd le a kulturális napszemüveget, és merj tudatosan kapcsolódni mindahhoz, amivel már egyébként is kapcsolatban állsz. 
Az ökológiai lábnyomod a testrészed, ami emlékeztet erre a kapcsolatra.

Energiavámpírok fokhagymái

Neked is volt már olyan találkozásod másvalakivel, ami után sokkal kimerültebb, ingerültebb voltál, mintha leszívták volna az energiádat. 

 Volt olyan, hogy valakit a megállíthatatlan panaszáradata közben lelki szemetesnek használt?
 S olyan, hogy az állandó önfényezésével ültette a füledbe a bogarat, hogy egy értéktelen, jelentéktelen senki vagy?
 Érezted már, hogy valaki szándékosan konfliktusokat gerjeszt, hogy kiélvezze az érzelmi feszültséget?
 Hát olyannal hozott össze a sors, aki a világon mindent egyedül akar eldönteni, kontrollálni, és aki mellett mintha még a saját életedbe se lenne beleszólásod?

A szakirodalom többek között efféle embereket hív energiavámpírnak. Mit tehetsz, hogy megőrizhesd az életkedvedet nehezebb helyzetekben is?

1 Vedd észre korán a jeleket, ha valakivel való interakció során fogy az energiád. Ne hesegesd el, érzékeld a tested finomabb jelzéseit is! 

2 Hozz döntést arról, szeretnél-e támogatást, energiát adni a másiknak, vagy pedig kilépnél a helyzetből, vagy megváltoztatnád azt! Képviseld magad. Szabad nempatikusnak lenned, nem kell mindig mindenkinek érzelmi támogatást adnod. 

3 Ha szeretnél empatizálni, távolodj el attól, hogy "energiavámpírnak" címkézd a másikat. Ő is egy ember, te is egy ember vagy, hasonló érzések, szükségletek munkálnak mindannyiónkban. 
Ketten együtt hoztátok létre azt a helyzetet, amiben áldozatnak, leszívottnak érezted magad. A másik nem a gonoszság egy sötét és veszélyes teremténye, hanem egy érző ember, ha akarod, megértheted, mi mozgatja őt, mire volna szüksége igazán.

Empatizálj a testeden át: a testi érzeteid kapuk a másik érzéseihez

 Szociális állatként megállás nélkül monitorozzuk fajtársaink érzéseit (sőt, más állatokét is), és kikövetkeztetjük, mi történiik bennük
 Egyrészről visszatükröződve megjelenik bennünk a másik érzelme, testi érzetei - pl. átélem a fájdalmat, amikor valaki elmeséli, hogyan verte be a lábujját
 Másrészről (akár öntudatlan) reakciót adunk arra, amit a másik sugároz, pl. a másik dühétől megijedek
 Ha szeretnél empátiát adni valakinek, hallgass a saját testedre. Emlékezz, hogy nem kell átvenned a másik érzéseit, nem kell ugyanazzá válnod. Ezzel a biztonsággal könnyebb tudatosítani, ahogy a tested, mint egy képernyő, kijelzi azt, ami a másikban történik. 
 Ha szeretnél empátiát kapni, és helyette nempátiát kapsz, csípd el a testedben az ebből fakadó feszültség jeleit. Ez energiát ad ahhoz, hogy merj kérni a másiktól, el merj hozakodni azzal, hogy most csak annyit kérsz tőle, legyen veled. 

Utálsz mozogni? Megértem.

egy pillanatra adózz figyelemmel annak, h az érzékelés, még az internetezés közben is, a testen keresztül történik. adhatsz egy pillanat pihenőt a szemednek, kimasszírozhatod a szem környéki izmokat.

 

a testmozgást a 21. század elixírjének tartják. a legtöbben tudják, milyen jót tenne testi és lelki szinten, és mégse mozognak. mi a történeted a testmozgással? kedvenc időtöltés magzatkorod óta? életed rémálma?

 

nekem a mozgás szóról általános iskolám tornaórái jutnak eszembe. a tesitanárnőimről mind kedves emlékeket őrzök, és a tornaórákról is a játékokra meg a sikerekre jó vissza emlékezni, de őrzök a testemben 1-2 horror élményt is. szúr az oldalam, nem kapok levegőt, a szívem a torkomban ver, teljesen kiver a víz, és látom távolodni a többiek hátát. igen, ez a híres Agárdi-kör, amikor az iskolai körüli kijelölt úton kellett minél gyorsabban végigfutni. de mondhatnám a Cooper-tesztet is, amikor 12 perc alatt kellett a lehető legtöbb kört megtenni. rémálom, ami évekre elvette a kedvemet a futástól.

 

ezekből az élményekből teljesen meg tudom érteni azokat, akik feladják a céljukat, hogy többet mozogjanak, vagy bele se vágnak. kinek van kedve szenvedni? a kutatások kimutatták, hogy az első két hét a legborzasztóbb, legszenvedősebb, a legnagyobb az esélye a kiszállásnak. sok sportszakértő próbált módszereket kidolgozni, hogy hogyan őrizd meg a motivációd ebben a sötét veremben is, hogyan érd el a szakadék másik oldalára, ahol már a testmozgás élvezetté kezd válni.

 

azt viszont egy eddig méltatlanul elfelejtett kutatás bizonyította be, hogy ez a kezdeti mozgásiszony nem törvényszerű! a testmozgást elkezdőket alaposabban megvizsgálva kiderült,hogy az emberek hajlamosak túl magasra tenni a lécet: túl intenzíven, túl hosszú ideig és rossz technikával hajlamosak belevetni magukat a sportolásba, ami aztán visszaüt: a saját szabadidejüket teszik kínszenvedéssé, és nagyon sokan le is morzsolódnak.

 

és itt lép a színpadra, sőt, a reflektorfénybe a testtudat! ha erősebb a testtudatot, oda tudsz figyelni a testük jelzéseire, sportolás közben empátiával tudják fogadni a fáradtság kezdeti jeleit, idegesség helyett türelemmel tudják viselni őket, tudják, fel tudják fedezni, tudnak-e másképp mozogni, új izmokat használni, a régieket pihentetni. vagy ha tényleg kimerülsz, meg tudsz állni, meg tudod adni azt a pihenőt, amire szükséged van. fel tudod ismerni, egy fájdalom a fáradó izmokból jön, vagy egy túlterhelt/rosszul használt ízületből. és meg tudod előzni a sportsérüléseket.

 

a sportolás már a legelső alkalommal is élvezetes lehet! ki tudod élvezni, ahogy felpezsdül a vérkeringés, anélkül, hogy szétlihegnéd magad. rá tudsz csodálkozni a tested képességeire és korlátaira, anélkül, hogy azonnal változtatni akarnál rajta. a sportolás végén meg tudsz állni, és kiélvezheted az átmozgatottság, erősödés kellemes testi örömeit.

 

barátkozz a testeddel! itt és most, zárásként csak egy pillanatra lenézhetsz a testedre, mintha személyként találkoznál vele, köszönhetsz neki. megfigyelheted, most van-e valamilyen mozdulat, masszírozás, amit szeretne tőled. és rendszeresen, minden nap, vagy minden órában beköszönhetsz neki ezen a módon.

 

másrészről, ha szeretnél élő segítséget kapni, hogy összebarátkozz a testeddel, várlak most csütörtökön a Barátkozz a testeddel ingyenes bemutatónapon, ahol kipróbálhatod a testtudat tréninget, az élmény jógát, és a hangfürdetést is.

 

barátkozz a testeddel!

Tanulj meg empátiául beszélni!

az empátia egy kapcsolódási mód: amikor kíváncsian figyelsz a másikra, és megpróbálod megérteni és elfogadni, hogy éppen most mit érez, mi történik benne

... a nempátia minden olyan reakció, ami nem empatikus: amikor megpróbálod megváltoztatni a másikat, vagy helyette magadra figyelsz, magadról beszélsz ... úgy tapasztalom, hogy a nempátia inkább az anyanyelvünk, ha valaki egy rossz élményről beszél nekünk, többnyire azonnal meg akarjuk változtatni ...

azt is tapasztalom, hogy empátiát kapni (és adni) sokszor egy felszabadító érzés, fellélegzünk, hogy most végre önmagunkat adhatjuk